Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-09-19 / 18. szám
Bemutatkoznak a régi-új vezetők Az elmúlt hónapokban több paksi nevelési-oktatási intézmény esetében vált időszerűvé a vezetőválasztás. A pályáztatás lezajlott, négy intézményben új vezetővel kezdték meg a 2014/15-ÖS tanévet, kettő esetében pedig nem történt személyi változás. A Paksi Napsugár Óvodát érintő intézményvezetői pályázaton Stienerné Benedeczky Anikó nyerte el a paksi önkormányzat képviselő-testületének bizalmát. Szekszárdon tanult óvónőnek, dolgozott Dunaszentgyörgyön, majd Pakson, először a Munkácsy utcai óvodában, aztán a Tolnai úti gyermekintézményben. Eddigi szakmai pályafutása során komoly tudásra, tapasztalatra tett szert, amelyet szívesen megoszt a kollégákkal. Elmondta, hogy alaposan megfontolt döntést hozott, amikor megpályázta az intézményvezetői állást, elhatározásában a legfőbb motiváció a szakmai kihívás volt. A négy tagintézménnyel működő Paksi Napsugár Óvoda nevelési programjában nagy hangsúlyt kíván fektetni a projektszemléletre. Azt tartja a legfontosabbnak, hogy a gyermekek jól érezzék magukat az óvodában, a szülők elégedettek legyenek és azt is, hogy rendszeresen, személyesen ott legyen minden tagintézményben. Kovácsné Pál Krisztina személyében új igazgatója van a Paksi Bezerédj Általános Iskolának. Mint elmondta, tanított általános és középiskolában, gimnáziumban, dolgozott érettségi elnökként, valamint igazgatóhelyettesként is több évig, így vezetői tapasztalatokkal is rendelkezik. Pályázatában három pilléren nyugvó programot tárt a döntéshozók elé. Ezek között szerepel az iskolában kialakult hagyományok megőrzése, tehát a továbbiakban is a vizuális, a dzsúdó- és a németnyelv-oktatásra helyezik a hangsúlyt, ugyanakkor teret engednek az angol nyelv tanulásának. Igen fontos a rend és fegyelem, illetve, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a Bezerédj iskolában és szép eredményeket érjenek el. Kiemelte, hogy korrekt követelményrendszert kell a gyerekek elé állítani; a pedagógusoknak és a diákoknak egymásra figyelve, együtt kell munkálkodniuk a megfogalmazott célok eléréséért. László Péter Ferenc a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatója. Középiskolás volt, amikor eldöntötte, hogy tanár szeretne lenni, így amikor elérkezett a továbbtanulás ideje, Kiskunfélegyházáról Szegedre vezetett az útja, ahol történelem-hittanári diplomát szerzett. Egy évig Kiskunfélegyházán dolgozott lelkipásztori kisegítőként, illetve óraadó tanárként, majd felesége révén került Szekszárdra, ahol 14 esztendőn át a Kolping Katolikus Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában dolgozott tanárként, majd igazgatóhelyettesként, később igazgatóként. Elmondta, hogy elődje, egyben jelenlegi helyettese, Stallenbergerné Madarász Veronika jól működő iskolát adott át, amelynek hagyományait meg kívánja őrizni. Hozzátette, hogy kedves, segítőkész fogadtatásban volt része. Bízik abban, hogy a fenntartó Pécsi Egyházmegyének köszönhetően komoly felújítási munkálatok kezdődnek még ebben a tanévben. „A gyökerek persze nem látszanak, de tudod, azok tartják a fát” - Ez a görög idézet Bosnyák Zoltánné pedagógus hitvallása, akit újabb öt esztendőre megbízott a képviselő-testület a Paksi Benedek Elek Óvoda vezetésével. Vezetőként nap mint nap tapasztalja, és büszkeséggel tölti el, hogy a Benedek Elek Óvoda múltja és elhivatott dolgozói mint erős gyökerek teszik lehetővé, hogy biztosan álljon az intézmény a város köznevelési rendszerében. Az óvodát alapítása óta vigyázza, formálja, „igazgatja”, hogy a néha viharos gyorsasággal változó közoktatás rendszerében is meg tudja őrizni értéket adó arculatát. Negyedik vezetői ciklusának megkezdésével egyre többször gondol arra, hogy évek múlva mi lesz a három tagóvodával működő gyermekintézménnyel, ezért legfőbb feladatának azt tekinti, hogy meghatározza és elvégezze azokat a teendőket, amelyekkel értékeit még hosszú ideig biztosan megőrzi. C. Szabóné Kocsiczki Ilona 1984 óta dolgozik a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban, 2004-től az iskola vezetője. Azért pályázott, mert úgy érzi, tud még hasznos vezetői tevékenységet végezni a gimnáziumért. Szeretné folytatni a pályázati támogatással kidolgozott tehetséggondozó programjukat, kiegészítve a legkorszerűbb módszerek alkalmazásával, fontosnak tartja a magas színvonalú pedagógiai munka és kulturális tevékenység megőrzését. Űj tornatermet, könyvtárat, közösségi teret és jól felszerelt tantermeket képzel el, valamint hatékonyabb pr-tevékenységet, amire a jó színvonal megőrzéséhez, fejlesztéséhez nagy szükség van. Meglátása szerint egy jó gimnáziumban eredményes a pedagógiai tevékenység, amihez tehetséges, szorgalmas diákokra, jól képzett, elhivatott tantestületre és megfelelő infrastruktúrára van szükség, de nélkülözhetetlenek az együttműködő szülők, a támogató iskolafenntartó és működtető, valamint a jó menedzsment. Magyar Melindát választották a Bóbita Bölcsőde intézményvezetőjének. (Folytatás a 21. oldalon) 20 ■ Paksi Hírnök, 2014. szeptember 19.