Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-09-19 / 18. szám
7. KÖRZET - KÉPVISELŐJE] TELL EDIT Néppárt.hu Gyermekkorom az Akác utcához, iskolás éveim az Újvároshoz, felnőtt korom az Öreghegyhez kötnek. Pedagógus vagyok, férjemmel és két lányunkkal az Arany János utcában élünk. Nyolcadik éve dolgozom a polgármesteri hivatalban, 2010 óta főállású alpolgármesterként. Hivatali munkám során megismertem a város működését, 2010-től részt vettem az önkormányzat döntés-előkészítő munkájában: a szociális rendelet módosításában és a hozzá kapcsolódó feladatok végrehajtásában, a kisebbségi önkormányzatok munkájában, a lakásgazdálkodáshoz kapcsolódó döntésekben, a rendezvények szervezésében, a városmarketing-feladatok végrehajtásában, a pályázatokhoz kapcsolódó feladatokban, az oktatási-nevelési intézmények működéséhez, fenntartásához kapcsolódó intézkedésekben, az önkormányzati cégek feladataihoz kapcsolódó munkákban. Számomra a család a legfontosabb: a férjem, a lányaink, a szüléink. Paksi Hírnök, 2014. szeptember 19. ■ 15 FODOR NORBERT DK-MSZP Fodor Norbert vagyok, 24 éves, születésem óta paksi vagyok. Diplomámat a Budapesti Kommunikációs Főiskolán szereztem, jelenleg a Zsigmond Király Főiskolán vagyok nemzetközi gazdálkodás szakos hallgató. Családomtól kapott neveltetésemnek köszönhetően számomra természetessé vált az emberek meghallgatása és a problémákon való segítés. Középiskolás korom óta dolgozom, így a felsőfokú tanulmányaim mellett is. Sokaknak ismerős lehetek Paks legnagyobb hipermarketjében eltöltött pénztárosi éveimből. Nyitott, őszinte, becsületes fiatalembernek tartom magam, aki a rendszerváltás után egy lehetőségekkel, de nehézségekkel is teli Magyarországon nőhetett fel. Tenni akarok az otthonomért, Paksért és az itt lakókért. Ehhez a fiatalos, lendületes képviselői munkához kérem a felhatalmazásukat. Telefonszám: 06-20/328-1085 E mail cím: fodor.norbert90@ gmail.com BOGDÁN FERENC Jobbik Bogdán Ferenc vagyok, 34 éves, történelem szakon, tanítóként végeztem. Állami gondozottként nevelkedtem fel, jelenleg mezőgazdasági szférában, otthon családi gazdaságban tevékenykedem. Fontos számomra Magyarország évezredes múltja, annak széles kultúrája, hagyománya, amelynek fennmaradásáért minden magyarnak küzdenie kellene. Manapság ennek hanyatlását, a körülöttem élő emberek kiábrándultságát, kilátástalanságát napi szinten tapasztalom meg. A Jobbik Magyarországért mozgalom számomra az, amely a magyarok érdekeit előtérbe helyezve annak számos problémájára hatékony megoldást tud nyújtani. Különösen megragadott azon elve, miszerint nyíltan kimondja, és mindazt megoldani is kívánja lehetőségeinek függvényében, mind a magyarok, mind a nemzetiségiek, egyszóval minden magyar állampolgár számára. Többek között ezért is csatlakoztam ehhez a párthoz, elfogadva nézőpontját, s annak tartalmas programját. LEBER FERENC Fidesz-MPP 1963-ban születtem Pakson. Az általános iskolát az Újvárosban, a III. sz. Általános Iskolában végeztem. A Moszkvai Energetikai Egyetemen szereztem mérnök-hőfizikus diplomát, majd 1995-ben külkereskedelmi másoddiplomát. A paksi atomerőműben üzemviteli területen dolgoztam 24 évig. Jelenleg az MVM Zrt.-nél dolgozom, többek között az új atomerőművi blokkok megvalósításán. Tolnai úti családi házunkban élek második feleségemmel és három lányommal. A civilszférában a Paksi Sárgödör Téri Présháztulajdonosok Egyesületének elnökeként igyekszem gazdagítani a Sárgödör tér és nagyobb közösségünk, Paks életét. A paksi 7. sz. választókörzetben 2010 óta, a lakókkal közös gondolkodással igyekszem megoldani a folyamatosan felmerülő gondokat. Többgenerációs paksiként, bizalmuk révén, továbbra is szeretném a 7. körzetben lakók érdekeit képviselni. WAHL JÁNOSNÉ KISS TÍMEA Paksi Lokálpatrióták Egyesülete Pakson születtem, 42 éves vagyok Az általános iskolát Pakson, a középiskolát Szekszárdon végeztem, ahol cukrász szakmát szereztem. Majd a Vak Bottyán Gimnáziumban érettségiztem. Dolgoztam a Paksi Atomerőmű cukrászüzemében, később férjemmel közösen Németországban. Jelenleg tüzelő- és építőanyag kereskedésünket vezetjük, mely közel húsz éve működik Két gyermekünk van, akik sokat segítenek a mindennapi feladatainkban. Gyermekkorom óta választókörzetemben élek Az itt élő emberekkel most is napi kapcsolatban vagyok, így ismerem a városrésszel kapcsolatos örömeiket, gondjaikat a megoldásra váró feladatokat. Mindezek arra ösztönöztek, hogy igent mondjak a Lokálpatrióták felkérésének, és képviselő-jelöltként olyan programot állítsak majd össze, ami a párbeszéden, és a körzet lakóival közös gondolkodáson alapul. Mely által lakókörzetünk otthonosságát és békéjét megőrizve fejlődhet tovább. Ezért kérem, javaslataikkal segítsék programom elkészítését.