Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-09-19 / 18. szám

4. KQRZ£X-.MmS£LQI£LÖLIEK MEZŐSI ÁRPÁD DK-MSZP Tanító vagyok, három felnőtt gyermekem van. Középisko­lás korom óta élek Pakson, itt töltöttem életem legnagyobb részét, itt váltam felnőtté. 1975- től tanítok a Paksi Deák Ferenc Általános Iskolában, illetve jog­elődjében a 3. Számú Általános Iskolában. Ez alatt a majdnem 40 év alatt mintegy másfél ezer gyermeket neveltem, tanítot­tam, szabad, öntudatos, saját eszét használni tudó emberré. A közösség szolgálatát szüle­imtől, nagyszüleimtől láttam, tanultam. Számomra fontos a civil élet, ezért is vagyok alapí­tó tagja többek között a paksi Jámbor Pál Társaságnak, és na­gyon fontos értéknek tartom, hogy segítsünk ott, ahol csak tudunk, ezért 1974-től rend­szeres véradó is vagyok. 2002- 2010 között képviselőként dol­goztam Önökért Paks Város Önkormányzatában. 2010-től a Jogi-, Ügyrendi-és Pénzügyi Bizottság külső tagjaként tevé­kenykedtem. Telefon: 30/315-6933 Email: mezosi.arpad@gmail.com 12 ■ Paksi Hírnök, 2014. szeptember 19. KERN JÓZSEF Fidesz-MPP 2006 októbere óta képviselem a 4. számú választókörzetben élő Paksiakat. Sok szép eredményt értünk el együtt a városban és a körzetben is. A nyolc év alatt utcák, terek újultak meg, bővült a közszolgáltatás. Most azonban egy új korszak köszön ránk. Az Atomerőmű bővítése azt a lehetőséget hozza el számunkra, hogy újabb év­tizedekre sikeres és gyarapodó város lehetünk. Olyan, amely­ben gyermekeink és unokáink is megtalálják számításukat, meg­valósíthatják terveiket. Magam is Pakson születtem, keresztény polgári családban nőttem fel. Szüleim mindketten becsületes, tisztességes munkás­emberek voltak, akik megtaní­tották a munka becsületét. Ezért hiszek a közös erőfeszí­tésben, hiszek a közös sikerben, hiszek abban, hogy Pakson a paksiak akarata kell érvénye­süljön. Mindenki megkapja azt a lehetőséget, amelynek segítsé­gével biztonságos megélhetést, kiszámítható jövőt biztosíthat magának, szeretteinek. SCHMIDT MÁRIA Paksi Lokálpatrióták Egyesülete Schmidt Mária vagyok, 58 éves tősgyökeres paksi születésű óvo­da- és fejlesztőpedagógus. Két felnőtt gyermekem, és egy 3 éves unokám van. Közel negyven éve a Tolnai úti Hétszínvirág Óvodá­ban dolgozom. Születésem óta a négyes körzetben élek, tehát jól ismerem a környék lakosait, az itt élők örömeit és a városrész­szel kapcsolatos problémáikat is. Hivatásom gyakorlása is ren­geteg emberi kapcsolatot hozott számomra. Mindezek arra ösz­tönöztek, hogy igent mondjak a Lokálpatrióták felkérésének, és képviselő-j dőltként olyan prog­ramot állítsak majd össze, mely a párbeszéden, és a körzet lakóival közös gondolkodáson alapul. Tu­dom, hogy Önökkel összefogva unokáink, gyermekeink és ön­magunk számára is otthonosabb, a szívünkhöz még közelebb álló városrészt sikerül létrehozni. Programomat saját elképzelése­im mellett, az Önöktől származó információk alapján kívánom megalkotni. Javaslatait, vélemé­nyét várom telefonon, e-mail­­ben, vagy személyesen. HORVÁTH ZOLTÁN Jobbik Tisztelt Hölgyem, Uram! En­gedje meg, hogy bemutatkoz­zam! A nevem Horváth Zoltán, Baján születtem, 45 éves vagyok. Párommal és öt gyermekünkkel Cseresznyésben élünk. A bajai Rendőrkapitányságon eltöltött három évet követően 1992-ben költöztem Paksra a Neutron Bevetési Osztály (most TEK) létrehozása kapcsán. Tizen­négy év rendőri pályát követő­en főállású vállalkozó lettem. A vállalkozásom fő profilja most is a biztonságra épül. Politi­kai szerepvállalásom 2003-ban kezdődött, a külső Városrészek kezdeményezése kapcsán, mi­óta is Cseresznyés képviseletét látom el. A 4 sz. választókerület a mindennapjaim részét képe­zik, ezért is vállaltam a felkérést a körzetben való induláshoz. Új kihívásokat, lehetőségeket látok a településrészen, melyek meg­valósításra várnak. Szeretném a körzet minden egyes szegletét bekapcsolni a város vérkerin­gésébe, az Önök támogatásával. Önökért az Önök bizalmából! Szebb Jövőt! BAGDY LÁSZLÓ Néppárt.hu Villamosmérnök vagyok, 1986 óta élek Pakson, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. mun­katársaként mentem nyugdíjba. Feleségemmel Pakson, a Kishe­gyi úton élünk. 1998-tól 2010-ig az önkor­mányzat Képviselő-testületének tagja, 1998-tól 2004-ig a város alpolgármestere voltam. Eb­ben a tizenkét éves időszakban tanácsnoki tisztséget is betöl­töttem, vezettem a Városépí­tő Bizottságot, tagja voltam az Egészségügyi Bizottságnak. Je­lenleg a KDNP Paksi Alapszer­vezetének elnöke vagyok, vala­mint tagja vagyok a Keresztény Értelmiségiek paksi szervezeté­nek. A nukleáris villamos-ener­gia termelését és a radioaktív­hulladékok végleges elhelyezését népszerűsítő tevékenységemet a paksi atomerőmű Héliosz díjjal ismerte el, a Társadalmi Ellenőr­ző Tájékoztató Társulás lakossá­gi tájékoztató tevékenységemért Gránit díjat adományozott. Sza­badidőmben szívesen sportolok, rendszeresen veszek rész kerék­pártúrákon.

Next

/
Thumbnails
Contents