Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-09-19 / 18. szám
2. KÖRZET - KÉPVISELŐJELÖLTEK Paksi Hírnök, 2014. szeptember 19. ■ 9 MAGYARNÉ NAGY EDINA Néppárt, hu 1951-ben születtem Ásványrárón, általános iskolába is itt jártam. A győri Révay Miklós Gimnázium matematika-fizika tagozatán érettségiztem, matematika-kémia szakos tanári diplomát az egri tanárképző főiskolán szereztem. Harminchárom éve költöztünk Paksra, azóta az Óvárosban élünk. Két felnőtt gyermekünk, egy unokánk van. A paksi emberek, munkatársaim, a közvetlen lakókörnyezetem gyorsan befogadott: a rászorulókon, a hátrányos helyzetű gyermekeken mindig szívesen segítettem. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyugdíjas pedagógusaként 2012 óta veszek részt az önkormányzat hátrányos helyzetű gyermekei számára létrehozott felzárkóztatási programjában, a roma nemzetiségi önkormányzat munkájában. Aktív rész vállalok a cigány tanoda működtetésében, a nyári napközis tábor lebonyolításában. Szabadidőmben gyakran meglátogatom a szülőfalumban élő idős rokonaimat, segítek nekik a ház körüli munkákban. VÁCI GYÖRGYNÉ Jobbik Váci Györgyné vagyok. Pakson születtem és iskoláimat is Pakson végeztem. Óvónő diplomámat 1982-ben Kecskeméten szereztem meg és még ebben az évben férjhez mentem. Két gyermekünk született, akik mára felnőtt dolgozó emberek. Szakmámban 7 évet dolgoztam, majd férjemmel együtt a ma már 25 éve működő vállalkozásba kezdtünk. Szabadidőnkben kertészkedünk, túrázunk, kerékpározunk. Kedvenc hobbim a mézeskalácskészítés és nagy boldogságunkra új időtöltésünk lett a tavalyi évben és Ó az unokánk. Azért vállaltam el a felkérést a képviselői jelöltségre, mert képesnek érzem magam erre a komoly, kitartást, becsületes munkát és emberséget kívánó feladatra. Jólét, Otthon, Bizalom, Biztonság, Igazság, Közösség - ezek a céljaim. ÚJSZÁSZY JÓZSEF Paksi Lokálpatrióták Egyesülete 61 éves vagyok, családommal 28 éve Pakson élek. Jelenleg egy budapesti székhelyű, biztonságtechnikával foglalkozó cég Déldunántúli kirendeltségvezetője vagyok. Feleségem a Dunaföldvár és Vidéke Takarék nyugdíjasa, három unoka nagymamája. Két fiúnk van, akik Pakson dolgoznak. 2006 óta vagyok a Paksi Lokálpatrióták Egyesületének tagja. 2006-2010-ig a gazdasági bizottságban dolgoztam. Vezetőségi tagja vagyok a Paksi Ladik Közhasznú Egyesületnek, ahol azért munkálkodunk, hogy a Duna-part és a vízi élet ismét része legyen Paks mindennapi életének. A város szépsége, az emberek közvetlensége, a Dunapart, az Óváros, a Piac különös hangulata mindig az otthon érzésével tölt el. Szeretném, hogy a civil szervezeteket, az emberi közösségeket komolyan vegye a város vezetése, hogy az emberek véleményét is meghallgatva hozza meg döntéseit. Több, az emberi kapcsolatokat támogató kezdeményezést kell felkarolni. ULBERT SÁNDOR Fidesz-MPP Ötvenkét éves, nős vállalkozó vagyok. Dunakömlődön nevelkedtem, de harminc éve élek és dolgozom Pakson. Vállalkozásom telephelye a Villany utcában van. Feleségem a Réti Pékség Kft.-t vezeti. Katalin lányom kettő, Erika lányom egy unokámmal van otthon GYES-en. 2004-ben az Önök bizalmával kerültem a képviselő-testületbe, akkor az Egészségügyi és Szociális bizottságot vezettem. 2006. és 2010. között, valamint 2010. és 2014. között Önök ismét bizalmat szavaztak nekem. Mindkét ciklusban a 2. számú választókerület képviselőjeként a Városépítő Bizottságot vezettem. Alaposan megismertem Városunk és a Belváros gondjait, problémáit. 2009 óta a Paksi Katolikus Egyház képviselői tagjaként, 2012-től a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör elnökeként dolgozok. A 10 évvel ezelőtt megkezdett munkát szeretném folytatni és egyben képviselni a Város és a 2. számú választókörzet lakóinak érdekeit az új testületben. HORÁNYI GYÖRGY DK-MSZP Szeretem a hazámat és szeretem Paksot. Az élet döntések sorozata, ami jó és tiszta és ami egyenes és épít, azért vállalom akár a harcos kiállást. A mindenkor elszámoltatható igazságérzetemmel fogom képviselni a 2. sz. választókörzet lakóit. Voltam konzervgyári munkás, népművelő, az Ifjúsági Ház vezetője, tanító, az ESZI kollégiumának igazgatója, a KDNP egyik szervezője és megyei társelnöke, 1990-től 1994-ig képviselő, jelenleg vállalkozó. Két gyermekünk és hét unokánk is itt él a városban. Támogatom Süli Jánost, mert most képzett, higgadt, béketeremtő polgármesterre van szüksége Paksnak. Végezetül Krisztus követő keresztény, demokrata és az Istentől kapott személyes szabadság híve vagyok. Teljes hitemmel szolgálni szeretném a 2. sz. választókörzet lakóit, szem előtt tartva az egész város érdekeit is. Jelszavam: Tiszta közélet, rend és nyugalom.