Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-09-19 / 18. szám

Villamosmérnök vagyok, a paksi atomerőmű egykori igazgatója. Nős vagyok, két felnőtt gyerme­kem van, Pakson, a Kandó Kál­mán utcában élünk. Az atomerőműben folytatott szakmai tevékenységem mellett aktívan részt vettem Paks város közéletében - segítve az önkor­mányzat munkáját, építve a vá­ros hazai és külföldi kapcsolatait. Részt vállaltam a város sportéleté­nek fejlesztésében: részese lehet­tem a labdarúgó-utánpótlás neve­lésének - felejthetetlen élmény az első NB I-es fútballsikerek öröme. Vezettem a PSE Labdarúgó Szak­osztályát, az Atomerőmű Sport­egyesület elnöke voltam. 2010-ben a Tolna Megyei Labda­rúgó Szövetség elnökévé válasz­tottak, jelenleg az MLSZ Tolna megyei társadalmi elnöke vagyok. Családommal több mint harminc éve élek Pakson, ez a város lett az otthonunk. Erőműves dolgo­zóként, vezetőként folyamatosan figyelemmel kísértem a város fej­lődését. Láttam, ahogy az egykori mezőváros a régió egyik példa­képévé válik ismerem az elmúlt harminc év fejlődéstörténetét. Biztonsággal kijelenthetem, hogy városunk, Paks, a korrekt kap­csolatokra és az érvényes törvé­nyekre, jogszabályokra alapozta és alapozza működését, csapa­tommal jövőjét is ennek jegyében tervezem. Számítunk minden jó­indulatú támogatásra, hiszen az évszázad legnagyobb beruházá­sára készül az ország. Ez, a város minden polgára részéről, becsü­letes munkát, szorgalmat, komoly teljesítményt igényel. Mi erre építjük a biztonságos városi jövőt, bízunk benne, hogy minden pak­si ember büszkén vállal részt eb­ben a munkában. Felelős vezetés nem építhet cselekvési programot adományokra és felelőtlen ígérge­tésekre alapozva. Az eddigi önkormányzatok mun­káját elismerem, de mindig min­den feladatot jobban is el lehet végezni: az eddigi, elismerésre méltó teljesítményt jobb hivatali és munkaszervezéssel, a jelenle­ginél korszerűbb ügyviteli és ügy­intézési rendszerrel lehet javítani. A jövőtervezés alapja - az élet minden területén - a család. Pak­son a paksi családok. És mit szeretne egy paksi család? Egészséges gyermekeket, mun­kahelyet, lakást. Aztán bölcsődét, óvodát, jó iskolát. Később kelle­mes szabadidős lehetőségeket, jó orvosi ellátást, erős közbiztonsá­got: szeretné biztonságban tudni családját és a vagyonát, megala­pozni a jövőjét. Ugyanezt akarom én is, hiszen itt élek, egy vagyok a húszezer paksi közül. Felelősen azt ígérhetem, hogy igyekszem a legjobb sorrendet felállítani a városi feladatok meg­oldása, elvégzése területén, ami nem könnyű, hiszen például a főutca felújításának folytatását kell a Barátság úti orvosi rende­lő felújításával összevetni, vagy kisebb ügyekben azt kell majd mérlegelni, hogy a lakótelepi ga­lambok okozta kellemetlenségek megoldása fontosabb, vagy a szú­nyogirtás. Ami jó volt a városban, a város­­vezetésben, azt követni fogom, amit az idő meghaladott, azt megváltoztatom. Az atomerőműben első számú vezető voltam, több mint harminc éve élek itt, ismerem a paksiakat, Önöket. Városunkat, Paksot, csa­patommal együtt szakszerűen akarom szolgálni és vezetni. Csapatomban van pedagógus, mérnök, orvos, technikus. Mind olyan ember, aki jól ismeri a kü­lönböző korosztályok problémáit és igényeit. Többen közülük jelen­tős városirányítási tapasztalattal rendelkeznek. Jó szívvel ajánlom őket az Önök figyelmébe. Kérem, támogassák őket is a választáson, hiszen sikeresen dolgozni olyan munkatársakkal lehet, akikkel kölcsönös a bizalom. Velük és Önökkel egy élhető, di­namikusan fejlődő, a fiatalokat megtartani képes települést tu­dunk építeni és működtetni. Az elsődleges cél a bővítésre való fel­készülés. Ennek során fejlesztjük intézményeinket és az úthálóza­tot. Külön figyelmet fordítunk a kerékpárutak továbbfejlesztésére. Bővítjük a lakosság által kedvelt tornapályák kínálatát, a szabad­idős tevékenységek színtereit - ideértve a Duna-partot is. A meg­kezdett és tervezett beruházásokat folytatjuk. Felújítjuk és bővítjük a múzeumot. Záportározókat és zsilipet építünk, a jövő év elején átépítjük az Ady, a Vörösmarty, a Hunyadi, az Eötvös és a Kinizsi utcákat. A következő öt évben sort kerítünk minden elhaszná­lódott közterület megújítására. Folytatjuk a tömbbelső-felújítá­si és a magánlakások felújítását támogató programot. Terveink szerint a ciklus végére a megújult városháza az utolsó szakaszában is újjáépített főutca dísze lesz. A lakosság, a civil- és a kisebbsé­gi szervezetek, valamint az egy­házak véleményére és tanácsaira támaszkodva kívánjuk a követ­kező hét év gazdasági program­ját elkészíteni. A program elemei ismertek számunkra, megvalósí­tási sorrendjük meghatározásán dolgozunk. Csapatommal tiszta, rendezett, polgárainak jó lehetőségeket biz­tosító várost akarunk. Világosan gondolkodó, magas szakmai színvonalú és tiszta kezű tisztvise­lőkkel és közalkalmazottakkal. Ez minden paksi ember érdeke, ezt kínálom Önöknek, magunknak - tiszta fejjel és tiszta szívvel. Paksi Hírnök, 2014. szeptember 19. ■ 7 Süli János polgármesterjelölt

Next

/
Thumbnails
Contents