Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-08-22 / 16. szám

Szent Istvánra emlékeztünk A Jézus Szíve-templomban megtartott Szent István napi városi ünnepségen Teli Edit al­polgármester mondott ünnepi beszédet, amelyben arról elmél­kedett, hogyan lehetünk hűek Szent István időtálló örökségé­hez, hazánkhoz, magyar nemze­tünkhöz. Kiemelte, a múlt meg­tanított bennünket arra, hogy nem a gazdagság, nem a bőség, hanem a béke és a biztonság a legnagyobb kincs. A családok derűje, az anyák mosolya és az apák szerető szigora. Ezt kell őriznünk, meg a kultúrát, amit több mint ezer éven keresztül ez ideig sikerült átörökítenünk. Az alpolgármester hangsúlyoz­ta: tisztelnünk kell egymást, el kell ismernünk egymás ér­demeit és elfogadnunk hibáit. Egymásra kell találnunk. Is­mernünk és a helyén kell kezel­nünk a helyzetünkből fakadó előnyeinket, de a magunk és környezetünk érdekében ki kell használnunk minden új lehető­séget városunk anyagi és szel­lemi gazdagítására. Ezt a város október 12. utáni új vezetésének is szem előtt kell tartania. Záró gondolataival kiemelte: „Most itt vagyunk, jó helyen vagyunk, megszentelt helyen vagyunk. Merítsünk erőt a helyből, az alkalomból, egymásból. Kér­jük Istent, hogy adja áldását ránk, erősítsen meg bennünket hitünkben, adjon erőt ahhoz, hogy magyarságunkat, a világ legszebb kultúráját és örökségét híven megőrizzük, családjaink­ban szeretet uralkodjon. Or­szágunkban és településünkön béke legyen, ne essünk egymás­nak csak azért, mert valamiről mást gondolunk. Társas össze­jöveteleinken a viták ne ellen­ségesek, hanem találékonyak, az ugratások szellemesek, az érvek kemények, de igazak legyenek. Ez illik hozzánk. Ez jellemzi a magyart, ehhez kell igazod­nunk. Itt helyben is, az ország­ban is. Hogy mi történik az or­szágban, az elsősorban a „nagy” politikusokon múlik, de hogy mi történik Pakson, az egyes­­egyedül rajtunk. Kimondhatjuk: Szent István örökségét akarjuk. Magyar és keresztény országot. Békét, nyugalmat és biztonságot akarunk magunknak és család­jainknak. Okos, a lehetőségeket kihasználó, tiszta kezű, minden gyanú felett álló városvezetést, amely a helyi keresztény, építő egyházakkal jó viszonyt ápol.” Az ökumenikus kenyérszente­lést Vida Zsolt káplán, Szabó Vilmos Béla evangélikus espe­res és Lenkey István református lelkész végezte, majd Hajdú Já­nos polgármester megszegte az új kenyeret, amelyet jó szívvel ajánlottak kóstolásra a megje­lenteknek. Kohl Gyöngyi Az ünnep előestéjén a Szaggató zenekar és Rúzsa Magdi szórakoztatta a közönséget a Duna-parton, augusztus 20-án, lapzártánk után pedig többek közt a BeatBacket, Szulák Andreát és a Tűzvirágot várták a Duna-korzó előtti vízi színpadra. Paksi Hírnök, 2014. augusztus 22. ■ 5

Next

/
Thumbnails
Contents