Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-08-08 / 15. szám

Hanuszka Sándor

Szorgalmas, szerény, mindig jókedvű. Nemcsak a humora kiváló Hanuszka Sándornak, a főztjét, borait is sokan dicsérik. Azt mondja, annak, hogy remekül érzi magát a bőrében, a kiegyensúlyozott családi élet a titka. Három fiú között középsőként született, Dunakömlődön nevelkedett. Édesapja, aki becsületes, szorgalmas és hozzá hasonlóan tréfás, jó kedélyű ember volt, nagyon korán meghalt, így gyorsan fel kellett nőniük. Édesanyjuk öt éven át nevelte őket egyedül, ezért rákényszerültek, hogy dolgozzanak. - Ha a magunk készítette szánkó összerogyott, újat csináltunk - hozott példát az atomerőmű nyugdíjasa, aki feleségével Pakson él, de nem szakadt el Dunakömlődtől, odaköti őket a hétvégi ház, a szőlő, és persze a barátok, akikből van sok itt is, ott is. A Hanuszka fivérek, ha tehették, minden idejüket a természetben töltötték, nyaranta méhészetbe jártak dolgozni, többek között méhpempőt gyártottak, amihez apró kezek, jó szemek kellettek. Imádták a Dunát, szívesen úszkáltak, lubickoltak benne. Elsőbbséget azonban a jószágok ellátása élvezett.

Bár jó tanuló volt, iskolába járni nem nagyon szeretett, bütykölni

annál inkább. Dunaújvárosban, ahova lakatostanulónak ment, kikerekedett szemmel fogadták a kitűnő bizonyítványával. Hát még akkor, amikor két különféle gyárrészleg szakmai versenyét is Hanuszka nyerte! A másik az „öcskös” volt, azaz Gyula, aki hasonló kaliberű, mint ő. Mindhárman az atomerőműben helyezkedtek el, de már csak öccsük dolgozik. Az 1983-tól 2007-ig tartó korszak dolgos, de szép időszak volt, mondja Sándor, aki üzemlakatosként, majd gépészként, főgépészként, berendezésfelelősként dolgozott a Külső Technológiai Osztályon. Mellette hivatásszerűen búvárkodott, még ma is bejár, a legutóbbi főjavításokban is részt vett merülésvezetőként, bár a család már szorgalmazza, hogy ezzel is hagyjon fel, hiszen ma is van teendője bőven. Az atomerőműben vannak olyan víz alatti létesítmények, berendezések, amelyekhez időről időre búvárokra van szükség, eleinte Budapestről érkeztek egy bázisról a szakemberek, aztán néhányan - még a ’80-as évek közepén - arra gondoltak, hogy ezt ők is meg tudják oldani. Tanultak, letették a szükséges vizsgákat (Hanuszka Sándornak például háromcsillagos merülésvezetői végzettsége is van) és létrehozták

a PAV búvár szakosztályát. Főként az erőműnél vállaltak feladatot, de hívták őket máshova is speciális feladatok megoldására, medermélyítésre, robbantásra. Izgalmas, felelősségteljes munka, volt egypár izgalmas merülés, emlékszik vissza. Egyiknek a nyomát ma is magán viseli, a fajszi tsz-nek dolgoztak, egy eliszapolódott vízkivételi szivonyát akartak kiszabadítani, amikor kiszakította a bicepszet a vállából. Hiába megfontolt, szerény ember, sok baleset érte, különösen, amikor még futballozott. A sorozatos sérülések láttán az orvos azt tanácsolta hagyjon fel vele, így legalább kevéssé fájt a szíve, amikor immár családos emberként a szőlőben dolgozva hallgatta a focimeccsek zaját.

A család igen fontos Sándornak. Feleségével éppen a napokban ünnepük 33. házassági évfordulójukat. Nevetve mondja, hogy egy ideje már önálló jogi személy. Sokáig emlegették úgy, hogy ő az Isztl Marika férje. Ez őt nem zavarta, sőt büszkeséggel töltötte el. Mint ahogyan nagyon büszkék Anett lányukra, Sándor fiukra, akik diplomások, jóra való gyerekek. Bár nyugdíjas, aktívan telnek napjai, erről gondoskodik a kömlődi ház, a tanya. Egyre sikeresebben borászkodik. A legjobb év az idei volt, minden versenyen nyertek aranyat a borai. Az otthonról hozott jó alapokat megerősítette anyósa és apósa munkához való viszonya, így vált olyanná, aki akkor érzi jól magát, ha hasznos munkát végzett. Fontos alapelve, hogy amit tesz, azt kedvvel tegye. Ő már nemigen emlékszik, de azt mondják, édesapja is ilyen volt. Nemcsak szűk családjában sikerült megtalálnia a harmóniát, fivéreivel is nagyon jó a kapcsolata, több civilszervezetnek, például két nyugdíjasklubnak, a kömlődi borbarát körnek is tagja. Azt mondja, a jó társaság ösztönzi az embert. Szívesen ad, legyen szó bármiről, 68-szoros véradó, elmaradhatatlan részvevője a kömlődi programoknak, ha kell, sátrat állít, ha kell, főz. Utóbbiban is jeleskedik. Az alapokat az NDK-ban tanulta meg, ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal másfél évet dolgozott és megunta a tojásrántotta, tükörtojás menüt. Manapság gyakran főz nagy társaságoknak majálison, halászléfőző versenyen, Gastroblueson. Nejével szívesen jár táncolni, leginkább a ’60-as, ’70-es évek slágereire. Azt mondja, kiegyensúlyozott, harmonikus az élete, s ő olyan, mint akit a Jóisten a tenyerén hordoz. -tünde-Paksi Hírnök, 2014. augusztus 8. ■ 11