Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-08-08 / 15. szám
Idén is ugyanazokban a választókerületekben szavazhatunk, mint négy éve. Október második vasárnapján választ a város A NYOLC VÁLASZTÓKERÜLET KIALAKÍTÁSA megegyezik majd a 2010-es választáskor megszokottal, olvasható a Paks.hu oldalon. A választási névjegyzékben a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint jelenleg 16136 személy szerepel Pakson. Ők döntenek egyrészt a nyolc egyéni képviselőről és a polgármesterről, illetve az ő szavazataik alapján további három képviselő juthat mandátumhoz a kompenzációs listán. Október 12-re írta ki az önkormányzati választást Áder János köztársasági elnök, miután az Alkotmánybíróság meghozta döntését a választás rendjét befolyásoló vitás kérdésekben. Újdonság, hogy immár öt évre választunk képviselőket. A több mint nyolcmillió választópolgárnak legkésőbb augusztus 25-ig kell kézhez kapnia az értesítőt, amelyben az önkormányzati választás kitűzéséről tájékoztatnak és arról, hogy a címzett szerepel a névjegyzékben. Aki nem kapja meg az értesítőt, az állandó lakóhelye szerinti helyi választási irodához fordulhat. Aki a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, de élni kíván választójogával, október 10-én 16 óráig kérheti átjelentkezését a lakcím szerinti választási irodától másik településre. Ez akkor lehetséges, ha a voksolás kitűzése előtt legalább harminc nappal létesített tartózkodási helyet és annak érvényessége legalább a szavazás napjáig tart. Ha valaki mozgóurnát szeretne igénybe venni, kérelmének legkésőbb október 10-én 16 óráig kell megérkeznie ahhoz a helyi választási irodához, amelynek szavazóköri névjegyzékében szerepel, vagy a szavazás napján legkésőbb 15 óráig a szavazatszámláló bizottsághoz. Az ajánlószelvényt felváltó ajánlóíveket augusztus 25-től lehet igényelni a jelöltaspiránsoknak, akik szeptember 8-án 16 óráig adhatják le az összegyűjtött ajánlásokat. A jegyző a képviselőjelölti, illetve polgármester-jelölti ajánlások minimális számát (mely előbbi esetében a választópolgárok számának legalább i%-a, utóbbi esetében pedig legalább 3%-a) a központi névjegyzék augusztus 15-i adatai alapján állapítja meg augusztus 18-ig. A választópolgárok egy-egy ajánlást több jelöltnek adhatnak, de azt visszavonni nem lehet. Október 12-én lesz a nemzetiségi önkormányzati képviselők választása is, a jogszabály ugyanis úgy rendelkezik, hogy azt a helyi önkormányzati képviselők, illetve polgármesterek általános választásának napján kell megtartani. Ezt azokon a településeken lehet kiírni, ahol a legfrissebb önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai alapján legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak mondták magukat. Települési nemzetiségi önkormányzati képviselőjelöléshez legalább öt ajánlás szükséges. A 2014-es nemzetiségi választás tekintetében újdonság, hogy egyszerre tartják a helyit, a területit és az országosat, amelyek korábban egymásra épültek. Fontos megjegyezni, hogy az országos, illetve területi listákra azok a regisztrált állampolgárok is szavazhatnak, akiknek lakóhelyén a településit nem lehetett kiírni. A választók szeptember 26-ig vetethetik fel magukat a nemzetiségi névjegyzékbe. Aki ezt elmulasztja, nem szavazhat a nemzetiségi választáson és jelöltként sem indulhat. A helyi választási bizottság, illetve a szavazatszámláló bizottságok tagjaival összességében mintegy százötvenen látják el a választással kapcsolatos feladatokat Pakson. A városban 17 szavazókor lesz, a nemzetiségi választásra egyet jelölnek ki. A választási kampányidőszak augusztus 23-tól a szavazás napján 19 óráig tart, voksolni reggel 6 órától lehet majd. Bár kampánycsend nem lesz, a jogszabály határokat szab: azon épületek bejáratának 150 méteres körzetében, amelyekben szavazóhelyiség van, választási kampánytevékenységet a szavazás napján nem lehet folytatni. Október 12- én nem lehet választási gyűlést tartani, illetve politikai reklámot közzé tenni.-kgy-Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4500 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2014. augusztus 22. Paksi Hírnök, 2014. augusztus 8. ■ 3