Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-06-20 / 12. szám
mmmmmmi Jó napot, mi újság? Kernné Magda Irén Azt szokták mondani, hogy a nyugdíjasok a pihenés éveit töltik, Kernné Magda Irén esetében ez nem igaz, hiszen a mai napig újabb és újabb építőkövekkel rakja ki azt az utat, amelyen évtizedekkel korábban elindult. A legújabb kő a Híres paksi elődeink című könyv második, bővített kiadása, amelyet az Ünnepi Könyvhéten mutattak be. Kernné Magda Irén háromszáz esztendőt felölelő életrajzi gyűjteményének első kiadása a városi könyvtár Hiador-sorozatában látott napvilágot 2009-ben. Az olvasmányos stílusú könyv eredeti anyaga a második megjelenésben újabb nyolc eltávozott paksi híresség életútjának bemutatásával és húsz képpel bővült, közöttük Szeniczey Gusztáv portréjával, amelyet Bécsből, az Osztrák Nemzeti Könyvtárból sikerült megszerezni. Legújabb kötete és korábbi változata mellett társszerzőként, szerkesztőként jegyzi a Várossá válni című tanulmánykötetet, harmadmagával az önkormányzat kiadásában megjelent Képeskönyv - A régi Paks című albumot, amelynek alapját a Paksi Hírnökben megjelent Üdvözlet Paksról! című helytörténeti cikksorozata adta, valamint a Paks útikönyvet. De vajon hogyan és mikor vált Kernné Magda Irén életének részévé szűkebb hazája történetének kutatása és megörökítése? A válaszért egészen pályaválasztásáig kell visszanyúlni. Könyvtárosnak készült, ám végül történelem-magyar szakos tanár lett. Első munkahelye a Baranya megyei Somogyapátiban volt, majd tanított Dunaszentgyörgyön, azután Dunakömlődön, 1985-től pedig a paksi Bezerédj Általános Iskolában. Szívesen emlékszik vissza a Szemfüles című diákújság megalapítására, működésére, amelyért Németh László-díjat kapott. Alapvetően az irodalomhoz vonzódott, ám eljött az idő, amikor érdeklődése a történelem felé fordult. Tudta, hogy a történelemtanításban hasznos a helytörténet megismertetése, ám ehhez nem állt rendelkezésre megfelelő literatúra. Nem véletlen tehát, hogy amikor elvégzett az ELTE-n egy hároméves, történelemtanároknak szóló továbbképzést, szakdolgozatának témájául a helytörténet tanításának módszertanát választotta, és megírta azt a kísérleti munkatankönyv-vázlatot, amelyből aztán megszületett a Városunk: Paks című tankönyv általános iskolásoknak. Ez a munka nagy változást hozott az életébe. Mivel teljes iskolai feladatkörének ellátása mellett nem tudta volna megírni, az akkor megalapított Városi Múzeumban elvállalta a múzeumpedagógusi állást. Izgalmas kihívás volt ez, hiszen új területen próbálhatta ki magát, kialakíthatta az intézmény múzeumpedagógiai eszköztárát és programrendszerét. Ez azonban sok küzdelemmel és munkával járt. Az iskolán kívüli ismeretszerzés, ismeretközlés e sajátos módja akkoriban még gyermekcipőben járt, így szakirodalma is alig akadt, amiből meríthetett volna. Végül rátalált az Országos Széchényi Könyvtárban egy tanulmánykötetre, amely a Nemzeti Múzeumba vezette. Az intézmény vezető múzeumpedagógusától kapott szakmai útmutatást saját ötleteivel, harmincévnyi tanári tapasztalatával ötvözve rakta le a múzeumpedagógia alapjait Pakson. Visszatekintve pályájára azt mondja, hogy a paksi múzeumban eltöltött tíz év szép időszak volt, értelmes, jó dolgokat valósított meg, amihez volt ereje, lehetősége és érdeklődő közönsége is. Nyugállományba vonulása után megkapta a Paks Kultúrájáért Díjat. A megjelent könyvek, cikkek kapcsán megállítják az emberek az utcán, történeteket mesélnek, fotókat adnak neki. A minap egy szülő azt mondta, hogy esténként a Képeskönyvet olvassa a gyerekeivel. Az ilyen visszajelzésekből azt látja, hogy talán nem vesznek ki a világból azok az elvek, amelyeket maga is vall, amelyek szellemében férjével felnevelték három gyermeküket, és amelyek jegyében tanította diákjait: hogy ismerni kell a múltunkat, meg kell őrizni értékeinket és az anyagi javaknál sokkal fontosabb a gyerekeknek a megfelelő érzelmi környezet és a szellemi táplálék. A gyerekek között mindig jól érezte magát, az iskola lehetőség volt számára, hogy ezt az értékrendet plántálja a felnövekvő nemzedék leikébe. Hiszi, hogy egy szerényebb körülmények között élő gyermek számára nincsen más lehetőség a boldogulásra, mint a tudás, amelynek megszerzése komoly, sokszor nehéz munka. Egykori tanítványai tudják, hogy Buksi néni nem adott ajándékba jó osztályzatot, azért keményen meg kellett dolgozni. Mint mondja, ez nem mindenkinek tetszett, és maga is sokat őrlődött azon, hogy jól végzi-e feladatát, de amikor egykori tanítványai megköszönik szigorát, sőt azt mondják, hogy bárcsak minden tanáruk ilyen lett volna, érzi, hogy az élet őt igazolta. Jól döntött, amikor az esetleges konfliktusokat is vállalva maradt a választott úton és nem tért le róla csak azért, hogy népszerűbb legyen. S hogy hogyan tovább? Most szeretne kicsit megpihenni a munkában és a családra koncentrálni. Hat gyermek boldog nagymamája, aminek ismeretében nem meglepő, hogy nyara teljesen be van táblázva. Aztán ki tudja? A ládafiában ott lapul szépen összegyűjtve egy hatalmas anyag a paksi hajómalmokról, ami feldolgozásra vár. -gyöngy-Paksi Hírnök, 2014. június 20. ■ 15
