Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-06-06 / 11. szám
Futballfesztivál Remekeltek a paksi tájfutók A Paksi FC saját nevelésű NB I-es játékosairól nevezte el az öt különböző utánpótlás-korcsoport tornáját a második futballfesztiválon. Így az U7 a Heffler Tibor-, az U9 a Szabó János,- az U10 a Fiola Attila-, az Ull a Haraszti Zsolt-, míg az U12 a Böde Dániel-kupáért küzdött a Fehérvári úti stadionban. - Nívós csapatokat hívtunk, valószínűleg többen - a Székesfehérvár vagy a Kaposvár - jobbak is nálunk - fogalmazott Osztermájer Gábor. A Paksi FC utánpótlásszakág-vezetője hozzátette: a cél ezúttal nem az, hogy ezektől a kluboktól gyerekeket csábítsanak Paksra, arra a Bozsikprogram szolgál. A fiatalokat szeretnék kiszolgálni, élményt nyújtani nekik és szüleiknek, hogy jól érezzék magukat. A mérkőzéseket a helyszínen tekintette meg Heffler Tibor, az OTP Bank Ligában szereplő MVM-Paks alapembere. A védőt az elmúlt héten a Dánia elleni barátságos „A” válogatott labdarúgó-mérkőzésen a tartalékok közé nevezték. Szabó Jánossal ellentétben ugyan nem lépett pályára, de örömteli, hogy Paksról is többen a felnőtt nemzeti csapat keretéhez tartoznak. - Megtisztelő számomra, hogy a nevemmel hozzájárulhatok az eseményhez. Nagyon fontos, hogy a fiatalok ilyen közegben lehessenek, lássák és megtapasztalhassák, hogy milyen az első osztály légköre, és maga a Fehérvári úti komplexum. Fejlődésük szempontjából pedig ebben a korban a lehető legtöbb mérkőzést kell játszaniuk, hogy szokják a terhelést, a tétmérkőzések hangulatát - fogalmazott Heffler Tibor. A meghívott egyletek szakvezetői közt ismerős arcokkal is találkozhattunk, így a Paksi FC korábbi kiváló hátvédjével, Horváth Sándorral. Az egykori zöld-fehér kedvenc jelenleg az Érdi Sasfiókákat trenírozza. - A gyereket a játék szeretetére neveljük ebben a korban. Nagy élmény számukra, hogy Pakson egy NB I-es stadionban futballozhatnak, ezért is örültünk a meghívásnak - mondta el a tréner. Az Érdi Sasfiókák végül bizonyították tehetségüket és megnyerték korosztályuk trófeáját, a legkisebbeknél a Videoton, az U9-nél a Paksi FC, U11-ben és U12-ben pedig a Baja diadalmaskodott. A kupák, érmek és oklevelek mellett különdíjakat is osztottak a szervezők, valamint megválasztották minden korcsoport válogatottját. Faller Gábor Eredményesen szerepeltek a Paksi Sportegyesület tájékozódási futói a különböző tavaszi megmérettetéseken. Márciusban két hazai verseny mellett Szlovéniában, a Lipica Openen álltak rajthoz a zöld-fehérek négyfős csapattal. - A kétnapos rendezvény nagyon köves és sziklás terepen zajlott, ami finom domborzatolvasást kívánt. Sajnos, hazánkban nincsenek ilyen nehéz terepek, ezért komoly feladat volt leküzdeni a pályákat. A paksiak közül Kiss Péter ért el 6. helyezést F21B kategóriában, ez a népes mezőnyben szép eredménynek számít - számolt be Kiss Gábor, a PSE vezetőedzője. Áprilisban a Postás Kupa volt a kiemelkedő verseny, mely egyben országos válogatóverseny is volt. A Piliscsaba környéki terepen az elit kategóriában több mint 600 méter volt a szintkülönbség. A paksiak közül Kovács Karina ért el 8. helyezést a népes N12-es korosztályból. A felnőttek közül Kiss Gábor összetettben 5. lett F21A-ban. - Májusban Kővágószőlősön, az országos diákolimpia felkészülési versenye volt egyben a paksi tájfutók számára a Gyöngyvirág Kupa. A 2012-es normáltávú országos bajnokság terepén zajlott a verseny. A magas, meredek hegyoldalak, néhol sziklás részek alaposan csökkentették a futási sebességet, ennek ellenére jó pár dobogós helyezést értünk el: Weisz Pál (FI6), Tóth Alexandra (NI4) és Tinnyei Petra (NI8) második, Makovinyi Dorottya (N16) pedig harmadik helyezett lett - tette hozzá Kiss Gábor. A Tolna megyei diákolimpián, Pakson a Kurcsatov út környéki lakótelepi városrészen 19 hazai versenyző állt rajthoz, itt Tóth Alexandra, Gyalus Gergő, Makovinyi Dorottya és Kocsner Péter bajnoki címet szerzett. Legutóbb a Pécsett rendezett tájfutó országos diákolimpia rövidtávú döntőjéről Makovinyi Dorottya, a Vak Bottyán Gimnázium tanulója bronzéremmel tért haza, majd másnap 6. helyen zárt a normáltávú döntőn.-efgé-TJ Patinás kert PAKS, Tolnai út 82. Telefon: 75/312-308, 20/410-7512 KÉSZENLÉT: 0-24-ig mobil: 06-20/941-3376 www.panteonkft.euwww.panteon-temetkezes.hu TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2. Telefon/fax: 75/311-065 Irodavezető: Wágner Aranka Készenlét 0-24 óráig: 30/936-3255 teljes körű szolgáltatás, ügyintézés, sírcsokrok és koszorúk rendelése www.pantartemetkezes.hu feníar Paksi Hírnök, 2014. június 6. ■ 19