Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-06-06 / 11. szám
A száz legjobba kóstolhattak bele Magasan felülmúlta a korábbi évek látogatottságát az idei országos sillerfesztivál, amelyet már hetedik alkalommal szervezett meg a Paksi Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete az önkormányzattal karöltve. Rengetegen voltak és sokáig időztek kint a látogatók a pincefaluban, ahol az idei esztendő újdonságaként nemcsak a nyitott pincékben kínálták termékeiket a paksi gazdák, hanem a sátor mellett felállított faházakban is, mondta el Czink Dóra turisztikai referens. A közösségi oldalon való aktívabb szereplésnek, a sillert és a Sárgödör teret népszerűsítő reklámfilmek internetes megosztásának és a körforgóba kihelyezett molinónak is köszönhető, hogy sikerült megsokszorozni a közönségszámot, fűzte hozzá Kovács Mihály szervező a Paksi Hírnöknek. A legnagyobb érdeklődés a téren közönségkóstolásra bocsátott széles sillerválasztékot övezte. A poharakba abból a száz sillerből kerülhetett, amelyet a délelőtti borversenyre összesereglett zsűri a legjobbnak ítélt. A nedűkhöz kísérőként házi készítésű sajtok, kemencés lángos és kürtös kalács dukált, illetve egy újdonság, a paksi pampuska is ott sorakozott a gasztronómiai kínálatban a Paksi Reform Főzőklub tagjainak jóvoltából. Volt miből válogatnia a borkedvelő közönségnek és a bíráknak is, ugyanis idén rekordszámú minta érkezett az országos borversenyre. Négy ország közel félszáz településéről, 142 termelőtől kerültek minták a hét bizottságban bíráló szakértők elé. 189 tételből 28 aranyat, 61 ezüst- és 67 bronzérmet kapott. A délutáni jó hangulatról a finom borok és ételek mellett a fellépők műsora is gondoskodott, a hangulatos pincefaluban színpadra lépett a Tornyosi tamburazenekar és a Szaggató zenekar, a Tűzvirág Táncegyüttes és a Tuki Trió is. Másnap már a Roger Schilling zenekar csalogatójával kerülhettek sváb hangulatba az érdeklődők, a német nemzetiségi napon helyi és vendégelőadók, valamint a német nemzetiségi oktatásban részt vevő iskolák diákjai szórakoztatták a közönséget. A rendezvényen átadták a német nemzetiségi önkormányzat által 2010-ben alapított Arany Rozmaring Díjat is, a kitüntetett idén Szabados Jánosné, a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusa lett, aki húsz éve vesz részt aktívan a németországi kapcsolattartásban Paks testvérvárosával, Reichertshofennel. Matus D. Nyakunkon a vakáció Megjelent a Táborozási kalauz - az önkormányzat kiadványában az általános iskolák, a művelődési intézmények, illetve a városban működő sportegyesületek nyári táborozási kínálatát gyűjtötték egy csokorba. A füzet mellett az interneten is érdemes kutakodni, így a helyi kínálati paletta tovább bővíthető. Negyedik alkalommal jelentette meg az önkormányzat a nyári táborozási kalauzt, amellyel a családoknak kíván segítséget nyújtani. A kiadványban idén is szerepelnek az általános iskolák összesen hét, az önkormányzat támogatásának köszönhetően kedvezményes táborozási ajánlattal. A Csengey Dénes Kulturális Központ az idei szünidőre hatféle tábort ajánl a családok figyelmébe, közöttük a dunakömlődi faluház ajánlatával és siófok-sóstói nyaralással. A Paksi Képtár két táborral készül a nyárra, az egyiket két turnusban hirdették meg, a város két sportegyesülete, az ASE és a PSE pedig öszszesen három tábort szervez. A tájékoztató füzet megtalálható az oktatási intézményekben, a kulturális központban, a városi könyvtárban és a polgármesteri hivatalban. Az interneten kutakodva rátaláltunk néhány további ajánlatra is, így például a Mikka-Makka Családi Napközi óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló táboraira, amelyek között lesz Geronimo Stilton-tábor, mesterségek tábora, lovag- és hercegnőképző, illetve KRESZ-tábor, a részletekről a mikkamakkajatszo.hu oldalon lehet tájékozódni. A kreativtabor.hu honlapon is érdemes rápillantani a kínálatra: a 7-16 éveseknek szervezett kreatív művészeti kalandtábort idén két turnusban rendezik Váralján, illetve Óbányán, szabad hely már csak néhány van. A paksi Római Katolikus Egyházközség is táborozni hívja a fiatalokat: a nyári hittantábort, amelyet Balatonfenyvesen rendeznek júliusban, 8-18 éveseknek ajánlják teljes ellátással és érdekes programokkal. Jelentkezni június 25-ig lehet a plébánián és a hitoktatóknál, további részletek a paksplebania.hu oldalon. Többek között angol stílusú lovas-, napközis, kaland-, illetve fogathajtó táborokat tartanak egész nyáron, heti turnusokban a cseresznyési Puszta Lovasudvar és Vendégházban. A lehetőségekről a pusztalovasudvar.hu honlapon minden információ olvasható, -gyöngy-Paksi Hírnök, 2014. június 6. ■ 9