Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-05-09 / 9. szám
Simon Szilárd Mivel nagyon szeretem, amivel foglalkozok, nem tekintem munkának. Olyan ez, mintha nem is dolgoznék - mondja Simon Szilárd rendőr őrnagy, a Paks Közbiztonságáért Díj idei kitüntetettje. A nyomozó alosztály vezetője egy toborzó előadás hatására választotta a rendőri pályát és egy pillanatig sem bánta meg egykori döntését.- Paks a világ legnyugodtabb helye - mondja rendőrként és magánemberként is őszinte meggyőződéssel Simon Szilárd. A város példaértékű közbiztonságának okát több dologban látja. Elsőként említi, hogy az atomerőmű és a város munkahelyteremtő képességének köszönhetően itt a lakosság jelentős többségének van megélhetése. Kiemeli azt is, hogy egy kisvárosról van szó, ahol az emberek ismerik egymást, figyelnek a másikra, és szólnak a rendőrségnek, ha valami gyanúsat észlelnek. A térfigyelőkamera-rendszerről sem feledkezhetünk meg, aminek az utazóbűnözők körében igen komoly visszatartó ereje van. Mindennek eredményeként kevesebb a bűncselekmény a városban, lényegesen kisebb esetszámmal kell dolgozniuk a rendőrség munkatársainak, van idő egy-egy ügy maradéktalan megoldására, ami meg is mutatkozik a Paksi Rendőrkapitányság kiváló felderítési mutatójában. Amilyen lelkesedéssel beszél minderről Szilárd, akár azt is lehetne feltételezni, hogy öröktől fogva rendőrnek készült, de nem így van. Középiskolás volt a dunaújvárosi Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában, amikor egy toborzó előadás hatására meghozta a döntést és érettségi után felszerelt. Ahogy az akkoriban működött, határőrnek vonult be, majd a két hónapos kiképzést követően Csopakra került tiszthelyettesképző iskolába. Első munkahelye a budapesti nyolcadik kerületi rendőrkapitányság volt. Két hónapot járőrözött, majd élve a lehetőséggel nyomozótiszt-helyettes lett, dolgozott vizsgálóként és nyomozóként is. Igazán ekkor szerette meg ezt a munkát. Hétvégenként busszal járt haza a Dunaújvároshoz közeli Nagyvenyimbe. Az egyik ilyen utazás alkalmával ismerte meg Csillát, ami sorsfordító volt számára, hiszen a találkozásból szerelem, majd házasság lett. Mivel Csilla Pakson élt, ő pedig egyáltalán nem ragaszkodott Budapesthez, úgy döntöttek, hogy itt telepednek le. Szilárd 1996-tól dolgozik a paksi kapitányságon. Először vizsgáló volt, majd nyomozó, aztán a nyomozó alosztály helyettes vezetője, 2008-tól pedig alosztályvezető. Időközben kétszer is visszaült az iskolapadba, az első állomás a zászlósképző szaktanfolyam volt, majd elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát. Mint mondja, a vezetői beosztás ugyan sok papírmunkával jár, de azért van lehetősége a hozzá közelebb álló feladatokra is, azaz terepen dolgozni, illetve kihallgatásokat vezetni. Kérdésemre elmondta, hogy eddigi munkája során ugyan életveszélybe még nem került, de nehéz szituációkba igen, ám mindig megoldotta ezeket, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy mindenkor meg tudja őrizni a hidegvérét, illetve annak, hogy jól tud bánni, kommunikálni az emberekkel. Mint mondja, ezek nagyon fontosak a rendőri munkában, ahogy az is, hogy érzelmileg „kivül tudjon maradni”. Ez többnyire sikerül neki, ám él néhány olyan történet az emlékezetében, amelyek nagyon megviselték, közöttük egy tizenkét esztendős gyermek halála, aki önkezével vetett véget az életének. Munka után Paks határain túlra, felesége szülőfalujába, Györkönybe visz az útja, ugyanis 2001-ben odaköltöztek. A „kötelező” házi kedvencek, azaz a kutya és macska mellett tartottak galambokat és pónilovakat, aminek a gyerekek is örültek. Hárman vannak, párja első házasságából kettő és egy közös gyermek, rájuk a legbüszkébb. Ami a munkát illeti, Szilárd biztos abban, hogy annak idején jól döntött, és ha eljön az ideje, a rendőrség kötelékéből fog nyugállományba vonulni.-gyöngy-Paksi Hírnök, 2014. május 9. ■ 15
