Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-01-10 / 1. szám

Gyutai Adrián Gyutai Adrián még mindig ugyanaz a már-már törékeny alkatú fiú, akit megismertünk néhány éve, amikor neve berob­bant a köztudatba. Azt mondja, valóban ez a zsokéalkat jellemző a motorversenyzőkre, nem iga­zán találni köztük testes, mac­kós fiúkat. Nem mindegy a súly, hiszen másodpercek döntenek a helyezések sorsáról. A pehely­súly persze kevés, a sikerhez több kell. Ez Adriánban min­den jel szerint megvan. Ahogy tavaly is, most is elmondhatjuk, pályafutása legjobb évét zárta. 2012- ben megnyerte az Alpok Adria-bajnokságot, ami Közép- Európában a legerősebb ver­seny, 2013-ban pedig második lett, de mindez már más kategó­riában, sokkal erősebb mezőny­ben. Ugyancsak második lett a szintén nemzetközi IMRC-ben, megnyerte a hazai bajnoksá­got, pontot szerzett az Eb-n. Mindennek köszönhetően őt választotta az év legeredmé­nyesebb férfi versenyzőjének a Magyar Motorsport Szövetség. - Első évben nem rossz - kom­mentálja a fiatal sportoló, aki tavaly novemberben töltötte be a 23. életévét. Gyorsan hozzáte­szi, idén még jobbat szeretne. A 2013- as év újdonsága azon túl, hogy feljebb lépett a Superstock 600-as kategóriába, az is, hogy maroknyi kis csapatuk négyfős­re duzzadt, ma már menedzser segíti őt a két szerelő mellett, akik egyike változatlanul édes­apja, a motorversenyzői múlttal rendelkező Gyutai Attila.- Nekem az a dolgom, hogy felkészüljek, elegendőt edz­­dzek, a menedzser pedig tár­gyal a csapatvezetéssel - avat be a részletekbe. Azt is hozzáfűzi, bízik abban, hogy február végé­re, március elejére egyezségre jutnak, hiszen addig nem lehet tudni, hogy milyen csapatnál, milyen motorral, milyen verse­nyeken indul. Ő nem szeretne csapatot váltani, jól érzi magát a Tomracing Motorsport Team­nél. A 2013-as évről elmondta, hogy azért is tartja az eddigi legjobbnak, mert ebben az esz­tendőben mehetett legtöbbet. Ez - bár nem számolja - nagy­jából ötezer kilométer lehet. A mennyiség ez esetben azért fontos, mert fontos feltétele az eredményességnek. A spanyol, olasz versenyzők legalább dup­láját mennek, de Adrián örül, hogy ennyinek is sikerült meg­teremteni a feltételét, sikerült támogatókat találni. Vannak köztük paksiak, így például az atomerőmű, amiért - mint ki­emelte Gyutai Adrián - nagyon hálásak. Ahogy már korábban is elárulta, a motorsport nem ol­csó műfaj, egy-egy verseny hoz­závetőleg kétezer euróba kerül, egy tesztfutam közel ennyibe. A versenyszezon októberben zárult. A következő hónapban a karját gyógykezelték, amivel egész idényben kinlódott. De­cember elején elkezdte a felké­szülést, ami napi fizikai edzést takar és hetente legalább egy krosszmotoros edzést. A ver­senyzésre két lehetőség kínál­kozik, az egyik az Alpok Adria és az Eb, a másik egy tízfutamos Stock 600-as Eb-kupasorozat, ami újdonság lesz. 2015-ben szeretne eljutni a világbajnok­ságra, s ott helytállni, amihez sok-sok tanulásra, tapasztalatra van szükség, húzta alá. A fiatal sportoló nem rejti véka alá, gondolatai elsősorban a motorozás körül forognak. Ám igyekszik családjával, barátnő­jével is elegendő időt tölteni és az iskolában is helytállni. Ez a versenyszezonban nem túl egyszerű feladat, télen viszont könnyebb. Most fejezte be ötö­dik félévét a dunaújvárosi főis­kolán, ahol gépészmérnöknek tanul. Vida Tünde Sprich Deutsch! A német nemzetiségi nyelvet ta­nuló diákok egy vidám délutánon adnak számot nyelvtudásukról, ismereteikről - erről szól a Sprich Deutsch! vetélkedő, amelyet Me­zősi Árpád kezdeményezésére tizenegy esztendővel ezelőtt ren­dezett meg először a paksi úttörő­szervezet és a Paksi Német Nem­zetiségi Önkormányzat 7. és 8. osztályosoknak. A tudáspróba ez alkalommal is a csapattagok be­mutatkozásával kezdődött, illetve meg kellett indokolniuk a csapat­név választásukat. A feladatok kö­zött szerepelt egy sütemény előze­tes elkészítése, illetve receptjének ismertetése a helyszínen, de volt barkochba, feleletválasztás, illetve totó is, tennészetesen mindez né­metül, többek között a magyaror­szági német önkormányzatiság­ról, a német hagyományokról. A Paksi Német Nemzetiségi Önkor­mányzat legközelebb svábbállal ápolja a hagyományokat február 1-jén 19 órakor a Dunakömlődi Faluházban. -kgy-Tánccal búcsúztak Folytatva a hagyományt év végi gálaműsort adott a Társastánccal a Paksi Diákéletért Alapítvány égisze alatt működő DunaParty Társastáncklub. Több mint hetve­nen léptek fel, főként latin táncok­kal. Ahogy a gálán is elhangzott, a klub tagjai az elmúlt esztendőben is számos alkalommal felléptek városi rendezvényeken, valamint több intézmény felkérésének is eleget tettek. A több mint húsz­éves múltra visszatekintő klub oktatói, Alpekné Mihalek And­rea, Alpek Imre és Krausz Ádám elmondták, 2014-ben változatlan célokkal folytatják a munkát sze­retnék minél szélesebb körben megismertetni a társastánc va­rázslatos világát, és ahogy eddig is minden esztendőben tették, új koreográfiákkal állni a közönség elé. -gyöngy-Paksi Hírnök, 2014. január 10. ■ 15

Next

/
Thumbnails
Contents