Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-03-21 / 6. szám

Március 15. — a megkérdőjelezhetetlen ünnep A Szent István téren tartott megemlékezéssel kezdődött a március 15-i városi rendez­vénysorozat, ahol Hajdú János polgármester mondott beszé­det. Délután a Csengey Dénes Kulturális Központban Teli Edit alpolgármester köszön­tötte az ünneplőket, és átadták a Tisztes Polgár díjat. A hagyo­mányt követve mindkét hely­színen paksi iskolák diákjai adtak ünnepi műsort. 1848. március 15-re összeállt a reformkori művelt, új nem­zedéki akarat. Erőre kapott a szándék, a felismerés, hogy válaszúihoz érkeztünk, a cse­lekvés vagy a halogatás vá­laszújához. Mindez formát öltött a Nemzeti dalban és a 12 pontban - mondta ünnepi beszédében Hajdú János. Paks polgármestere az 1848-as ese­ményekre visszatekintve ki­emelte, hogy páratlan politikai, közjogi, szervezési, mai szóval logisztikai bravúr, soha nem lá­tott összehangolt eseménysoro­zat eredményeként győzött vér­­telenül a magyar forradalom. Az események óramű pontos­sággal peregtek, mintha egy égi kéz irányította volna őket, pedig csak az ész és a hit ereje, a szív melege és a hazaszeretet heve hajtotta őket. Beszélt arról, hogy március 15. olyan nemzeti ünnepünk, melyről nem kellett soha ideológiai vitát folytatni, mely fellebbezhetetlen és meg­kérdőjelezhetetlen. A lelkünk része, a nemzettudat kitöröl­hetetlen alkotóeleme. Március 15. nélkül biztosan másképp lennénk magyarok, mint aho­gyan jelenleg vagyunk. Kifej­tette, hogy a kérdés ma nem az ünnep fontosságával, jelentősé­gével kapcsolatban merül föl. A kérdés ma az, hogy mi, mosta­niak, képesek vagyunk-e arra, hogy méltó utódai lehessünk a 166 évvel ezelőtti márciusi if­jaknak. Meghallj uk-e az akkori hívást, értő-e még a szívünk és a lelkünk a nemzedékeken át­ívelő szabadságvágy befogadá­sára, továbbvitelére? A közel­múlt sok mindenre megtanított bennünket. Legelőször is arra, hogy a demokráciát nemcsak elérni, elfogadni, óhajtani kell, hanem nap mint nap folyama­tosan szervezni, ápolni, életben tartani, csiszolgatni és féltőn őrizni - mondta. A Szent István téren tartott városi megemlékezésen az Energetikai Szakközépisko­la és Kollégium diákjai adtak műsort a Tűzvirág Táncegyüt­tes közreműködésével, majd az emlékezők elhelyezték a tisztelet virágait Jámbor Pál szobránál. Az ünneplés délután a Csengey Dénes Kulturális Központban folytatódott, ahol Teli Edit al­polgármester szólt a megjelen­tekhez. Ilyenkor nemcsak a for­radalom szellemét idézzük meg, tisztelgünk a magyar szellem, a magyar akarat, a hősiesség, az önfeláldozás előtt, hanem a jelen dolgait és feladatait is számba vesszük. Hiszen tudjuk mind­annyian, hogy nem elég elis­merni a múlt dicső szereplőinek érdemeit, nem elég elmerengeni elődeink példaadó cselekedete­in, hanem tevékenyen, aktívan kell élni az életünket, a jó példák útmutatását követve dolgozni és alkotni. Azzal becsüljük meg az elődeink által létrehozott érté­keket, ha a magunk erejéből is hozzájárulunk a múlt értéktá­rának a bővítéséhez, mondta az alpolgármester. Beszélt arról is, hogy március okán sokat em­legetjük az ifjúságot, s rámuta­tott, hogy a mai fiatalok fogják átvenni tőlünk a stafétabotot és viszik tovább a nemzeti lobo­gót. Ezért példát kell adnunk nekik, tanítani őket munkára, küzdelemre, tiszteletre, hitre, hazaszeretetre, hagyományra és magyarságra, hiszen ők csak azt tarthatják meg, amit meg­szerettek, amihez ragaszkodnak és amit a magukénak éreznek. Nem vár rájuk sem kisebb fel­adat, mint minden eddigi nem­zedékre, az ország irányítását, a haza, a magyarság megtartását kell vállalniuk - emelte ki. Az ünnepi beszédet követően átad­ták a Tisztes Polgár elismerést, amelyet 2014-ben a dr. Berecz Katalin és dr. Hellebrand Béla fogorvos házaspár vehetett át. Az est folytatásában a Paksi Vak Bottyán Gimnázium diákjai léptek színpadra, majd a meg­hívott vendégeket állófogadásra invitálták, ahol Leber Ferenc alpolgármester mondott pohár­köszöntőt. Kohl Gyöngyi Paksi Hírnök, 2014. március 21. ■ 5

Next

/
Thumbnails
Contents