Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-01-10 / 1. szám
így változik az életünk januártól Nőtt a minimálbér és a pedagógusok fizetése is 2014-ben. Bevezették a gyed extrát, egyre többen vehetik igénybe a családi adókedvezményt és börtön járhat a focimeccsek bundázásáért. Ahogyan már megszokhattuk, az új esztendő nem köszönthet be változások nélkül. Egy csokorba gyűjtöttük azokat, amelyek jelentős befolyással bírnak a hétköznapokra, vagy éppen a pénztárcánkra. Újabb családi támogatási formák vehetők igénybe január 1-jétől, a gyed extra lehetőségeivel például a gyermekvállalást kívánják ösztönözni. A kormány még tavaly novemberben döntött négy konkrét intézkedésről a gyed extra keretében, így a gyes és gyed folyósitása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése, míg a negyedik a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti. Az adórendszer másik változásának körülbelül 250 ezer család örülhet: a családi adókedvezményből családi kedvezmény lesz, mert a személyi jövedelemadó mellett már az egyéni járulékokból (nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékból) is levonható lesz a gyerek után járó kedvezmény. Pénztárcát érintő változás az is, hogy nő a minimálbér és a szakképzetteket megillető garantált bérminimum is. Előbbi havi 98 ezer forintról bruttó 101 500 forintra, utóbbi 114 ezerről 118 ezerre. Januártól közel nettó 40 ezer forintra nő az emelt összegű ápolási díj is, és a kormány bevezeti a kiemelt ápolási díjat, amely közel nettó 48 ezer forint, amit a tartósan gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg embereket otthon ellátó rokonok kaphatnak. Januártól pluszpénz illeti meg a tanárokat is, ha a kötött munkaidőn, vagyis heti 32 órán túl benn kell maradniuk a munkahelyükön. Néhány dologban változik a cafetéria-rendszer is 2014-ben. Az Erzsébetutalvány-család szabadidőutalványa megszűnik, helyébe sport-, illetve kultúrautalvány lép. Az elfogadóhelyek megtalálását, az utalványok vonalkódjának ellenőrzését egy okostelefonos alkalmazás is segíteni fogja. Az új választási rendszerről lapunk korábban már részletesen beszámolt, ennek azonban vannak olyan elemei, amelyek már januártól érvényesek. Az új szabályok szerint elsejétől egy ember nem, csak minimum húszezer kezdeményezhet népszavazást. Szintén januártól indul a nemzetiségek választási regisztrációja, vagyis külön lehet nyilatkozni, hogy egy választó valamelyik magyarországi nemzetiséghez tartozónak vallja magát, és pártlista helyett nemzetiségi listára kíván szavazni. Ugyancsak e hónaptól nyílik lehetőség arra, hogy a választó megtiltsa, hogy az adatait kiadják a pártoknak kampánycélokra. 2014-től börtön járhat a focimeccsek bundázásáért, vagyis az eredmények illegális manipulálásáért és szabálysértésnek minősül az is, ha valaki a kutyáját természeti, védett természeti területen vagy vadászterületen póráz nélkül elengedi vagy kóborolni hagyja. Pakson is változásokat hoz az új év. Két ütemben, várhatóan 2014 tavaszáig-nyaráig nyolc utca felújítását végzik el a városban, így újulhat meg többek között az Újtemplom utca és a Csengey Dénes Kulturális Központ parkolója is. Tavaszra tervezik az időskorúak és fogyatékkal élők napközi ellátását biztosító intézmény átadását, amely egy használaton kívüli óvoda épületének teljes rekonstrukciójával jöhetett létre. Januárban feláll Pakson a közterület-felügyelet és a polgármesteri hivatal szervezeti egységeként kezdi meg munkáját. A közterület-felügyelők (kezdetben hárman) köztisztviselői státuszba kerülnek, feladatuk többek között az lesz, hogy jelenlétükkel a diszkók utáni rongálást, randalírozást akadályozzák meg és felügyeljék a településen a parkolási rendet. 2014-ben az ürgemezei strand melletti területen valósulhat meg az extrémsportpark beruházásának első üteme. Ugyancsak ezen a városrészen létesülhet erdei futópálya is. Január elsejétől megszűnik a hulladéklerakási lehetőség a város különböző pontjain kihelyezett konténerekben, az Ürgemező és az Arany János utca mellett már a Fehérvári út végén is tábla jelzi, hogy január elsejétől tilos a hulladéklerakás. A betontörmeléket, lomokat, veszélyes anyagokat, csomagolási és zöld hulladékot elkülönítve a szeméttelepen lehet ezután leadni. 2013- ban nem panaszkodhattunk: több hosszú hétvégénk is volt, ráadásul a karácsony is majd’ egyhetesre sikeredett a legtöbb dolgozó számára. 2014- ben már nem alakul enynyire optimálisan a helyzet, itt az ideje, hogy elővegyük a naptárakat és beírjuk, mikor jönnek a hosszú hétvégék, munkaszünetek. Idén május 2., október 24. (mindkettő pénteki nap) és december 24. (szerda) lesz pihenőnap. Ez egészül ki a húsvét- és a pünkösdhétfővel, így összesen öt hosszú hétvégével tervezhetnek 2014- ben a munkavállalók. A pihenőnapokat szombatonként - május 10-én, október 18-án és december 13-án - kell majd ledolgozni. Matus Dóra Szeretetvendégség Több mint hatvan fiter gulyásleves készült idén a Segítők Háza hagyományos karácsony előtti programján. Az ételt az OMV ajánlotta fel, munkatársai készítették el és osztották ki december 23-án. Idén először csak paksiak számára hirdette meg az adományosztással egybekötött akcióját Molnár Imréné Ancika. így valamivel kevesebben jöttek el, ám a sok, paksiaktól érkező felajánlást a városunkban élő nehéz sorsú és hajléktalan emberek kaphatták. Szilveszterkor is nyitva állt a kapu a Tolnai út 17. szám alatt, ahogy az adományok osztása továbbra is folyamatos a Segítők Házában: egész évben minden reggel péksüteménnyel, és forró teával, keddenként pedig meleg étellel várják a nehéz helyzetben élőket. A családsegítő szolgálat munkatársai segítségével kilenc, nehéz helyzetben élő család számára juttatja el az adventi akció során befolyt felajánlásokat a Jobbik Magyarországért Mozgalom paksi csoportja. Voltak, akik karácsony napján átvették az adományt, három családnak pedig a napokban személyesen otthonaikba viszik el a tartós élelmiszerekből összeállított csomagot és a gyermekek részére gyűjtött játékokat, könyveket és ruhaneműt - tájékoztatott Horváth Zoltán alapszervezeti elnök Az adventi napot és a programhoz kapcsolódó gyűjtést első alkalommal szervezte meg a csoport, de az akcióból hagyományt szeretnének teremteni. Az elnök azt is elmondta, hogy az év végén indított „standolást”, mely során a párt programját népszerűsítik, folytatni kívánják, ha az időjárás közbe nem szól, legközelebb január 24-én találkoznak a választókkal a paksi piacon. Paksi Hírnök, 2014. január 10. ■ 11