Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2013-02-08 / 3. szám

Már az erőmű helykijelölésénél is ott volt

A publikáló tűzoltó, Csöglei István 82 éves. Számos tűzoltó alakulat történetét megírta, és irányítóként vett részt az atomerőmű tűzvédelmi rendszerének kiépítésében. Ma alighanem ő a legidősebb azok közül, akiknek állandó belépőjük van az erőműbe.

Sima karriertörténetek nincsenek. Csak göröngyösek. Csőglei István útjába 1956-ban került egy göröngy. A vád szerint karácsonykor egyházi rendezvényt tartottak egy állami objektumban - a szekszárdi tűzoltólaktanyában, ahol ő volt a parancsnok - s ráadásul elénekeltek egy klerikális dalt. A valóságban: fenyőfát állítottak és elénekelték a Himnuszt, melyben eléggé el nem ítélhető módon Isten neve is szerepel. Nagy véteknek számított az is, hogy a zavaros helyzetben az emberei nem tudtak hazamenni pihenni, váltástól váltásig benn maradtak a laktanyában, iddogáltak is, és unalmukban, a polcokon sorakozó, apró mellszobrokat - Sztálint

és Rákosit - „megtanították repülni”. (Érdekes módon Lenint megkímélték a légi úttól.) Mindezek miatt Csőglei Istvánt Bonyhádra helyezték alacsonyabb beosztásba, de mivel ízig-vérig tűzoltó, nem lehetett mellőzni. Megyei parancsnokhelyettesként ment nyugdíjba, úgy, hogy közben létrehozta - sokak támogatásával, társadalmi munkájával - Bonyhádon az ország második legnagyobb tűzoltómúzeumát, megtervezte, megszervezte a paksi atomerőmű tűzvédelmi rendszerét, és újjászervezte a háború után feloszlatott Tolna Megyei Tűzoltó Szövetséget, melynek ma, 82 évesen is a tiszteletbeli elnöke.

Kutatóként, publikáló tűzoltóként is sokan ismerik. Nyugdíjas napjainak jelentős hányadát a levéltárakban tölti. Eddig 12 könyvet adott közre, melyek többsége tűzoltóságtörténet (Tamási, Dunaföldvár, Szekszárd, Dombóvár, Fadd, Paks stb.), újságokba is küld cikkeket, és a személyes hangvételű közlésektől sem riad vissza: aranylakodalmára megírta házassága ötven esztendejének krónikáját. Az atomerőműben nyolcvanéves koráig vezetett látogatócsoportokat, éves szinten 1500 embert. Mint az objektum egyik legavatottabb ismerője, meggyőződéssel állítja, hogy nukleáris baleset itt nem következhet be. Mindent háromszorosan biztosítottak. Ő már a helykijelölésnél ott volt, 1967. április 12- én. Hamarosan megérkezett az ukáz a belügyminisztériumtól és az országos tűzoltó parancsnokságtól, hogy Pakson tűzoltólaktanyát kell építeni és hivatásos, vonuló egységet kell létrehozni. Azelőtt csak önkéntesek voltak. Később az erőműben egy független, ütőképes vállalati tűzoltóság is alakult.

A belső tűzvédelmi rendszerrel kapcsolatos elképzelések összehangolása, megvalósítása eleinte lassan haladt, mert nyugatról semmiféle szakmai anyagot nem lehetett beszerezni. Hazai tapasztalatok nem voltak és keletiek sem igazán. Később a létesítményt tervező Erőterv tűzvédelmi osztályvezetője, Tóth József tudott nyugatról behozni ezt-azt, s menet közben, lassacskán minden a helyére került. Már indítás előtti állapotában volt az egyes blokk, amikor Csőglei István tapasztalatcserére kimehetett Voronyezsbe egy delegációval. Megnyugodva konstatálta, hogy a paksi erőmű biztonságosabb, mint az oroszoké. Ott a működtető kábelkötegeket azbeszttel tekerték körül, itt homokkal bélelt betonvályú védte őket. Alkalmasint még ma is kalauzol látogatókat - főként más megyékből érkező katasztrófavédőket és ifjúsági tűzoltókat - Pakson Csőglei István. Állandó belépőjét most újíttatta meg. Szerinte ő a legidősebb az ilyen okmánnyal rendelkezők közül. Gyűjti a szakma tárgyi emlékeit; ezekből kis házi kiállítást rendezett be tolnai otthonában. Örömmel mondja, hogy lesz, aki továbbviszi a zászlót: a fia is, az unokája is tűzoltó.-w-12 ■ Paksi Hírnök, 2013. február 8.