Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-12-06 / 23. szám
Kosárlabda: továbbra is az élen Az ASE NB I-es férfi kosárlabdacsapata a kilencedik bajnoki fordulóban Szegeden lépett pályára. A Naturex-SZTE Szedeák Jászberényben nyert az előző fordulóban, és titkon újabb meglepetésre készültek a paksi csapat ellen. Az első félidőben még csak üldözte a hazaiakat az ASE, Williams és az előző szezonban a Gesztenyés úton pattogtató Levy vezérletével 42-38-ra nyerte az első húsz percet a vendéglátó. A harmadik felvonásban először 8-0-s, majd 7-0-s paksi széria következett, és máris 7 ponttal vezettek Braniszlav Dzunics tanítványai. Az utolsó negyedben is az Atom akarata érvényesült, az elfáradó szegediek próbálkozásait rendre visszaverték, és biztosan nyerték a mérkőzést Vaughnék. Naturtex-SZTE-Szedeák- Atomerőmű SE: 74-86. A Tisza-parti vendégjáték után egy Rába-parti együttes, a Körmend látogatott Paksra a tizedik fordulóban. A hazaiaknál Kerpel-Fronius és Medve, a vendégeknél Farkas és Rakocevic betegség, illetve sérülés miatt nem lépett pályára. Az összecsapás tulajdonképpen már az első félidőben eldőlt: 46-28-ra vezettek Jonesék az első két negyed után, sőt a 25. percben már 27 pontos hazai vezetést mutatott az eredményjelző, amikor időt kért Hencsey Tamás, a vendégek vezetőedzője. Onnantól kezdve mintegy varázsütésre feljavult a vendégek játéka, 5 perc alatt 6 triplájuk is beesett a paksiak gyűrűjébe, ennek ellenére a 30. perc végére megőrizte 18 pontos előnyét a piros-kék társaság. Az utolsó felvonásban érdemi változás már nem történt, hiába célzott jobban a vendégcsapat, Körtélyesiék megőrizték tetemes előnyüket. Atomerőmű SEInkognito Fashion Körmend BC: 98-82. A hétvégi fordulóban a jelentős játékerőt képviselő Sopron érkezett a Gesztenyés útra, az előzetes várakozások szerint nehéz mérkőzés várt Braniszlav Dzunics tanítványaira. Az erőltetett menet első jelei már megmutatkoztak, edzésen elszakadt Szabó Zsolt bokaszalagja, Medve Máténak az orra törött, arcvédő maszkban játszott, Kerpel-Fronius bokája még nem gyógyult meg és Eilingsfeld János dereka sem volt teljesen rendben a mérkőzés napján. A vendégek kicsit bealudtak az elején, és 11-3-ra elhúztak Tóth Ádámék, de hamar rendezték soraikat, és a negyed végére öt pontra csökkentették hátrányukat. Elárom légiósuk vezérletével a soproniak a második felvonás vége felé még a vezetést is átvették, de időben kapcsolt az ASE, és a félidőre ismét öt pontra nőtt a hazai előny. A harmadik negyedben ritmust váltott a paksi csapat, szigorított a védekezésen, egyre többször kényszerítette hibázásra a vendégeket, így a 30. perc végére már tetemes előnyre tettek szert McGruderék. Az utolsó negyedben szétfutották ellenfelüket a hazaiak, könnyű kosarakat szereztek, az erejükkel elkészülő soproniak csak asszisztálni tudtak az utolsó percekben a közönségnek játszó ASE-nak. Atomerőmű SE-Soproni KC: 84-57. Az ASE vezetőedzője az őszi szereplést értékelve így fogalmazott a Paksi Hírnöknek: - Az eredmények jók, elfogadhatók, annak ellenére, hogy nem mindig sikerült úgy játszanunk, ahogy szerettük volna. A lényeg, hogy a kötelező győzelmeket hoztuk, ezért elégedettek lehetünk. A sorsolás is nekünk kedvezett, több meccset játszottunk itthon, mint idegenben, és azt is figyelembe kell venni, hogy a táblázaton közvetlenül mögöttünk lévő négy csapatot Pakson fogadtuk. A végelszámolásnál szeretnénk ott lenni az első pár helyen. Braniszlav Dzunics hozzátette: - Az új emberek beépítésével van még mit tenni, kicsit későn álltunk össze, az irányítónk is későn jött, a kettes posztra pedig a bajnokság megkezdése után sikerült megfelelő játékost találnunk. McGruderrel mindenképpen erősödtünk, kicsit tapasztalatlan, de egyre magabiztosabb. A magyarokkal már az első naptól együtt dolgozunk, ezen a téren valahogy elégedettebb vagyok, és vannak olyan sikereink, amik nagyon kellettek. Az egyéni képességeket nem akarjuk visszaszorítani, vannak, akik több lehetőséget kaptak eddig, de nagyobb rotáció kell a sorozatterhelés miatt, hogy ha valaki kiesik, ne jelentsen akkora problémát. Vannak olyan területek, ahol még tudunk fejlődni. Amikor elkezdtük az EuroChallangesorozatot, nem nagyon foglalkoztunk azzal, hogy továbbjutunk-e. Szeretnénk kihozni a maximumot, de hogy ez mire lesz elég, még nem tudom. Jó lenne továbbjutni, de ez már nemcsak tőlünk függ. Lapzártakor érkezett: Eurochallenge mérkőzésen CSM Oradea- Atomerőmű SE: 90-74. K. J. Egész évben választékos étlappal, széles kínálattal, udvarias kiszolgálással és menüfőzéssel váijuk kedves vendégeinket, igény esetén ingyenes ételkiszállítást vállalunk. Kibővült halászcsárdánk -felújított -panorámás terasszal- vállalja rendezvények szervezését akár 150főig. Családi ünnepségek, keresztelő, Telefon: 06-75/311-272,06-30/936-0696 ballagás, lakodalom, vállalati ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu Paksi halászcsárda Paksi Hírnök, 2013. december 6. ■ 17