Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2013-10-11 / 19. szám

Megszerezte első Ek-érmét Kiss Norbert A pozsonyi ötödik hely után a belgrádi Európa-kupán már a dobogóra is felállhatott Kiss Nor­bert, az Atomerőmű SE 73 kg-os súlycsoportban versenyző dzsú­­dósa. Első két meccsét ipponnal nyerte, de a négy közé jutásért kikapott kanadai ellenfelétől. A folytatásban azonban már senki sem tudta megállítani, két ippon- és közte egy vazaari- és juko­­győzelemmel a dobogó harma­dik fokáig meg sem állt.-Hat mérkőzés kellett a bronz­éremhez, mekkora a konkurencia 73 kg-ban?- Nagyon sűrű a mezőny a súly­csoportomban, egy „sima” Eu­rópa-kupán is nehéz odaérni a dobogóra. Hazai szinten Ungvári Miklós még előttem van, de úgy érzem, én következem utána a rangsorban.- Pár éve sokat voltál sérült, sike­rült behoznod a lemaradást?- Volt két komoly sérülésem, először a jobb térdemben sza­kadt el a keresztszalag; mikor meggyógyultam, és kezdtem újra belelendülni, a bal térdem sérült meg. Most már teljesen rendben vagyok, csak az a bi­zonyos időszak a junior kor­osztály végén kimaradt, és mire visszatértem, már a felnőtt me­zőnyben találtam magam. Ez tapasztalatban hátrányt jelent.- AzASE dzsúdótermében olim­piai, világ- és Európa-bajnokok­­kal vagy körülvéve. Van példa­képed?- Első számú példaképem Bra­un Ákos, ő is ebben a súlycso­portban versenyzett, hasonló a beállásunk, mind a ketten ba­losak vagyunk és én is a japán technikákat alkalmazom szíve­sen, így a mostanában történt szabálymódosításokból is po­zitívan jöttem ki. Példaképeim között van Kovács Antal és a fiatalabb generáció tagjai közül Bor Barna és Csoknyai Laci, tő­lük is igyekszem minél többet ellesni.- A technika mellett az erőnlét is fontos, tudod tartani a 73 kg-os súlyt vagy sokat kell fogyasztani verseny előtt?- A súlyom simán tudom hoz­ni, ami lehet, hogy hátrány is egy kicsit. Sokan bevállalják a nagyobb súlyt és mérlegelésre lefogynak 6-7 kilót, majd a másnapi versenyre már vissza is szedik. A kondícióm jónak mondható, de fizikálisán még fejlődnöm kell. Ebben az év­ben is rengeteget dolgoztam, egy hónapig nem voltam itt­hon, három hetet Bulgáriá­ban, egyet pedig Brazíliában készültem. Most már szeret­ném, ha a befektetett munka eredményekben is kamatozna. Idén még visszavan számom­ra az év fő versenye, novem­ber közepén Bulgáriában az U23-as Európa-bajnokságon lépek tatamira. Távolabbi cé­lom pedig, hogy ne csak Eu­rópa-kupán érjek oda a dobo­góra, hanem Grand Prix-n és Grand Slamen is tudjak ered­ményt felmutatni. (joko) Kiss Norbert (1991. október 29.) 1997 óta dzsúdózik az ASE- ban. Edzői: Kun Szilárd, Dobai László, Kanczler István, jelenleg Hangyási László és Braun Ákos. Országos bajnok minden kor­osztályban, Európa-kupa 3. és 5. A Dunaújvárosi Főiskola gaz­dálkodás és menedzsment szakán tanul. Most dől el, csatlakoznak-e az élmezőnyhöz- Nézőpont kérdése, hogy félig tele vagy félig üres a pohár. Én pozitívan nézem a dolgokat: mindössze három csapatnak sikerült felülmúlnia minket - fogalmazott Horváth Ferenc, az MVM-Paks vezetőedzője an­nak kapcsán, hogy tíz mérkő­zést követően az együttes neve mellett négy győzelem, három döntetlen és három vereség szerepel. A labdarúgócsapat 15 ponttal a hetedik helyen áll az OTP Bank Ligában. - Székesfe­hérvárról, Győrből és az MTK otthonából üres kézzel távoz­ni nem szégyen. A Budapest Honvéd és a Mezőkövesd elleni hazai pontvesztések jobban fáj­nak, de eddig azt kaptam a csa­patomtól, amit előzetesen vár­tam - tette hozzá a vezetőedző. A Kecskemétről Paksra csábí­tott tréner június végén írta alá kontraktusát a paksi klubbal, így a szezonnak kissé felforgat­va vágott neki az együttes.- Köztudott, hogy nyáron a felkészülés kezdete előtti pil­lanatokban érkeztem a csa­pathoz, és a klub addig nem igazolt olyan játékost, akit én szerettem volna. Ezért tartot­tunk még fent helyet érkezők­nek, de a keret még most sincs lezárva. A tél után próbálunk olyan társaságot létrehozni, amelyik hosszútávon erősíthe­ti az MVM-Paks együttesét, de a jelenlegi játékosok is alkal­masak arra, hogy az előzetes célkitűzéseknek megfeleljenek. Szeretném, ha a Paks lenne az a csapat, amelyik a legtöbb meglepetést okozná az idei kiírásban. Legutóbb Debre­cenben nagyon közel álltunk a bravúrhoz. A 2:2-es döntetlen miatt nem kesergünk, ám iga­zán nagy csapattá akkor válha­tunk, ha az ilyen mérkőzéseket is megnyerjük - tette hozzá a vezetőedző. Az MVM-Paks a Magyar Kupa- és a Ligakupa-sorozat­ban is szeretne a legtovább jut­ni, hangsúlyozta Haraszti Zsolt ügyvezető, aki eddig elégedett a gárda teljesítményével. Idén hét forduló van még hátra az élvo­nalbeli bajnokságból, a társaság pozíciójának megtartását tartja a legfontosabb feladatnak. A zöld-fehérek a sorsolás értel­mében idén még a Diósgyőrrel, a Haladással, a Ferencvárossal és az Újpesttel játszanak hazai pályán, míg idegenben a Kecs­keméttel, a Pápával és a Pécs­­csel találkoznak. - Most jönnek azok az összecsapások, amelyek eldöntik, hogy csatlakozunk az élmezőnyhöz vagy a közép­mezőnyhöz tartozunk majd - hangsúlyozta Horváth Ferenc. Faller Gábor Egész évben választékos étlappal, széles kínálattal, udvarias kiszolgálással és menüfőzéssel várjuk kedves vendégeinket, igény esetén ingyenes ételkiszállítást vállalunk. Kibővült halászcsárdánk -felújítottpanorámás terasszal- vállalja rendezvények szervezését akár 150 főig. Családi ünnepségek, keresztelő, Telefon: 06-75/311-272,06-30/936-0696 ballagás, lakodalom, vállalati ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu Paksi halászcsárda Paksi Hírnök, 2013. október 11. ■ 17

Next

/
Thumbnails
Contents