Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2013-10-11 / 19. szám

Személyre szabják az étrendet Internetes jelenlétben erősít a paksi Fidesz Nagy hangsúlyt fektet a Fidesz paksi csoportja a választópol­gárokkal ápolt személyes kap­csolattartásra, de alkalmazkod­va az igényekhez a tájékoztatást az interneten keresztül új, fel­használóbarát honlapján is biz­tosítja a szervezet. A paksi cso­port a facebookon is megjelent. - Minden, a párttal kapcsola­tos országos, megyei és helyi hír felkerül oldalainkra, ahogy a paksi képviselő-testületi dön­tésekről és hátterükről is beszá­molunk - mondta el Bordács József, a paksi szervezet elnöke. Dr. Nagy Tibor elnökségi tag, a honlap felelőse hozzátette: a lá­togatók az elmúlt évek legfonto­sabb, a helyi Fidesz-szervezetet érintő eseményeiről is olvashat­nak az oldalakon és böngész­hetnek fotó- és videógalériában is a paks.fidesz.hu honlapon. A helyi szervezet következő programja az immár hagyo­mányos fáklyás felvonulás lesz október 23. előestéjén. A menet három helyszínről indul, a Vá­rosháza előtti emlékműnél Hirt Ferenc választókerületi elnök mond beszédet, műsort a vá­rosi Fidelitas tagjai adnak.-dal-Díjakról is döntenek Az üzletek éjszakai nyitva tartá­sának rendjéről szóló rendelet megalkotása, a Pro Űrbe és a Segítő Kéz Díj adományozása is szerepel a képviselő-testület soros, október 16-i ülésének na­pirendjén. A grémium a tervek szerint felülvizsgálja a városi önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzatok közti együtt­működési megállapodást, és módosítja a város közbeszerzési és beruházási szabályzatát. Speciális étrendet is biztosí­tanak ételallergiás gyerme­keknek a Paksi Bóbita Böl­csőde nyáron felújított 250 adagos konyháján. A konyhai berendezések ugyan cserélődtek az idők folyamán, ám a bölcsőde konyhájához az 1979- es nyitás óta nem nyúltak. A teljes körű felújítás időszerűvé vált: az ellenőrzések során többször jegy­zőkönyvbe került a málló vakolat és a sérült burkolat, a villamos hálózat sem bírta a terhelést. Az intézményt működtető önkor­mányzat a karbantartásért felelős DC Dunakom Plusz Kft.-t bízta meg a felújítási munkálatokkal. A konyhatechnológiát szeptem­ber közepére állították vissza régi helyére, annak cseréjére nem volt szükség - tájékoztatott Hajdú János, aki a műszaki átadáson Komfortérzet-javító beruházá­sok megvalósítását tűzte ki célul megalakulásakor a dunakömlődi részönkormányzat, erre jelentős keret áll a grémium rendelkezé­sére. Mintegy 12 millió forintból gazdálkodhatnak éves szinten, ebből 2013-ban is hárommillió forintot különítettek el rendezvé­nyeik lebonyolítására. ellenőrizte a kivitelezést. Paks polgármestere a beruházások alatt a helyszínen is követi az ön­­kormányzati projektek menetét, minőségét, mert, mint elmondta, fontos, hogy ne csak a döntések meghozatalakor és az előkészítés alatt vegyen részt a munkában. A meghívásos pályázatok során a korábbi tapasztalatok is számí­tanak a kivitelező kiválasztásánál. A Paksi Bóbita Bölcsőde konyhá­ja nem csupán az intézménybe járó gyermekek számára biztosít ebédlehetőséget, élelmezésveze­tőjük szakképzett dietetikus, az ál­tala összeállított speciális étrendet akár személyre szabottan is kér­hetik a különféle táplálékallergi­ák miatt speciális diétára szoruló paksi óvodákba és iskolákba járó gyermekek szülei. A 104 férőhelyes intézményben nyolc csoportban fogadják a- Mivel Dunakömlőd járdái néhány, már felújított szakasz kivételével nagyon rossz állapo­túak, a beruházásra fordítható idei nyolcmillió forintos rész­önkormányzati keretet is jár­daépítésre szánjuk - mondta el Spiesz József. A dunakömlődi részönkormányzat vezetőjének tájékoztatása szerint a kivite­kisgyermekeket hároméves ko­rig. Felsőfokú szakképzettséggel rendelkező csecsemő- és kis­gyermeknevelők gondoskod­nak ellátásukról. A város böl­csődéjében minden jelentkezőt fogadni tudnak, hangsúlyozta Paks polgármestere. Hajdú Já­nos elmondta: folyamatosan vizsgálják az igényeket, a gyer­meklétszámot és a jogszabályok változását, mindezek fényében az önkormányzati intézmények kihasználtságát. A jövőben is minden feltételt biztosít a város ahhoz, hogy az előírásoknak és a kor követelményeinek megfe­lelő színvonalon, kihasználtan működhessenek az egészség­­ügyi és oktatási intézmények. A bölcsőde konyhájának kor­szerűsítésére bruttó 15 millió forintot biztosított az önkor­mányzat. Dallos Szilvia lezésre a Kronológ Kft. kapott megbízást, munkatársaik a Béke, majd a Szabadság utcá­ban javítják a forgalmas, bal­esetveszélyessé vált, rossz álla­potú járdaszakaszokat. A képviselő-testület által 2013- ra Dunakömlődre ütemezett nagyberuházások megvalósítá­sának időpontja bizonytalanná vált, tudtuk meg Spiesz József­től. A kivitelező kiválasztását hosszadalmas eljárás előzi meg, ezért a Radnóti utcába terve­zett aszfaltozás és a présházsori szennyvízberuházás is várható­an 2014-re tolódik. A Csárda utcai támfal-rekonstrukcióra is a következő hetekben választ­ják ki a kivitelezőt, így előrelát­hatólag ez a beruházás is csú­szik, tette hozzá Spiesz József. A képviselő azt is elmondta: elkészült a sportpálya kerítése, amely részönkormányzati és képviselői keretből, valamint a gazdasági bizottság hozzájáru­lásával hárommillió forintból újult meg. -dsz-Járdák újulnak meg 4 ■ Paksi Hírnök, 2013. október 11.

Next

/
Thumbnails
Contents