Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-08-30 / 16. szám
Jó napot, mi újság? Gospelzene a Csengeyben Felejthetetlen koncertet ígér a High5 csapata, amely Flaisz Antal személyében paksi tagot is sorai között tudhat. Szeptember 7-i ingyenes koncertjén az együttes a Csengey Dénes Kulturális Központban megismerteti a helyi közönséget az Egyesült Államok déli államaiban született keresztény zenével, a southern gospellel. A koncertre szóló ingyenes jegyek felvehetők az Omega Jegyirodában és a kulturális központban. Antóni Józsefné Németül tanulhat Tudja, hogy nem könnyű a feladat, amire vállalkozott, de bízik a tantestületben, illetve stabil családi hátterében Antóni Józsefné. A korábbi igazgatóhelyettes az új tanévtől, ami számára pedagógusként a huszonkilencedik, igazgatóként áll a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola élén. Kiskunfélegyházán született, Paksra kis kitérő után 1985-ben került Antóni Józsefné. A kitérőt a sport miatt tette, ő is, férje is kosárlabdázott. Paksra is a sport hozta őket. Edit a Bezerédj Általános Iskolában kezdte tanítói pályafutását, utána került a lakótelepi iskolába, amivel - úgy tűnik - öszszefonódott a sorsa. Az intézmény immár harmadik nevét viseli és ő is váltott No, nem nevet, hanem munkahelyet: elment Dunakömlődre, de az ottani iskolával együtt vándorolt vissza az egykori Mórába. Azt mondja, szerencsés, mert nagyszerű vezetőkkel dolgozhatott együtt. Igaz ez arra a négy évre, amikor Miszlerné Ancika mellett dolgozott Kömlődön és arra az időszakra is, amikor Tillné Krisztina oldalán tevékenykedett igazgatóhelyettesként az elmúlt majd’ tíz évben. Azzal, hogy nyugdíjba ment, maximálisan egyetért, de nagyon sajnálja. Az iskolaigazgatói székekért manapság nincs nagy tülekedés, árulja el. Neki sem akadt ellenfele. Olyan, aki buzdította, annál több. A kollégák ösztönözték, hogy vágjon bele. Miattuk vállalta elsősorban. - Ez egy nagyon jó tantestület - mondja mosolyogva. Ötvenketten vannak helyben, öt-öt kollégájuk Németkéren és Pusztahencsén. - Ez nem szokványos összetételű iskola - ismeri el. Az, hogy nem csupa kiváló gyerek jár az iskolába, nehezebbé, de szebbé is teszi a munkájukat. Véleménye szerint ez az igazi kihívás. És az az igazi siker, ha ezeknek a gyerekeknek a tanulmányi átlagát sikerül 2,5-ről hármasra feltornázni. Vannak persze nagyon jól teljesítő diákok is, akiknek eredményeire kollégáival együtt büszke. Annak ellenére, hogy helyettesként már évtizedes tapasztalata van, tudja, hogy új időszámítás kezdődik az életében, éppen ezért némi félelem és drukk van benne: meg tud-e felelni a kollégák és persze a fenntartó elvárásainak. Nehezíti dolgát, mint minden más igazgatóét, a folyton változó jogszabályi környezet. Beszélgetésünk idején, egy héttel a tanévkezdés előtt, még számos kérdés volt nyitott, a parlament a köznevelési törvényről tárgyalt. Azt viszont már lehetett tudni, hogy a munkaidő-beosztásuk fenekestől felborult: 32-re emelték az iskolában kötelezően eltöltendő óraszámot. Könnyebbség, mint mondta, hogy nagyon jó alapokat tett le elődje, éppen ezért éles fordulatot nem tervez, legfeljebb finomításokat, praktikus módosításokat. Szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatot az óvodákkal, az iskolába készülő gyerekekkel. Azt tervezi, hogy legalább kéthavonta sportos, műsoros alkalmat szerveznek elsőseik részvételével, hiszen őket még ismerik az ovisolc - Nagy szerencsém, hogy nagyon rendezett családi háttér van mögöttem - fűzi hozzá. Ahhoz, hogy sok a feladat, hozzászoktak, férje amellett, hogy az erőműben dolgozik, az ASE kosárlabda szakosztályában az utánpótlásért felel. Az egészen természetes, hogy fiuk és lányuk is kosárlabdázik. A szülők, ha csak tehetik, minden meccsre elkísérik őket. Édesanyja büszkeségére, Csanádra, bár csak 17 esztendős, a felnőtt csapatban is számítanak idéntől. Antóni Józsefhé azt vallja, hogy a sport a civil életben, s a munkában is segít, s ez esetében is így van: kitartásra, fegyelemre, sőt munkaszervezésre tanít. Mindezzel együtt úgy gondolja, legnehezebb feladata az elkövetkező időszakban a munka és család közötti egyensúly megteremtése lesz. -vt-Ismét indít német nyelvtanfolyamot a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat. Az újrakezdők részére meghirdetett, heti egyórás kurzust legalább 15 fő jelentkezése esetén indítják. A részvételi díj a jelentkezők számától is függ, körülbelül 40 ezer forint. Jelentkezni szeptember 10-ig a 20/236-4946-os telefonon vagy személyesen az önkormányzat irodájában (Paks, Dózsa György út 2.) szerdánként 16-18 óra között lehet. Változik a szemétszállítás rendje Változik a kommunális és szelektív hulladékgyűjtés rendje szeptembertől. Az új időpontokat tartalmazó naptárat, amely információt nyújt a háztartásban keletkező kommunális, szelektív és zöldhulladék idei elszállítási rendjéről, hamarosan minden házba eljuttatják. Változás még, hogy szeptember 10-től a Paksi Hulladékgazdálkodási Kft. munkaszervezete és ügyfélszolgálata a polgármesteri hivatal 3. emeletén működik majd. Paksi Hírnök, 2013. augusztus 30. ■ 15