Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2013-08-09 / 15. szám

Duna-átúszás és musicalválogatás is lesz Elmaradhatatlan velejárói az augusztus 20-i programoknak a Duna-átúszás és a fényjáték vízen és levegőben, azaz a lam­­pionos, csónakos felvonulás és a tűzijáték. Ezek idén is szerves részét képezik a programoknak, amelyek nyitányaként augusz­tus 19-én két koncert is lesz. A Lord zenekar idei negyvenket­tedik fellépését tartja Pakson, a debreceni Lovardától, a Fertő­tavi vízitelepig sok színpadot megjártak. Koncertjük augusz­tus 19-én este 7-kor kezdődik a paksi vízi színpadon. A közön­séget azonban jóval korábbra, délután 4 órára várják, amikor is egy paksi érdekeltségű együt­test, a Másképp zenekart ismer­heti meg a szélesebb közönség. Augusztus 20-án reggeltől es­tig, egészen pontosan 9-től 20 óráig kisvonat fuvarozza a rendezvényre tartókat a Csen­­gey Dénes Kulturális Központ parkoló-Újtemplom utca-Tol­nai út-Dózsa György út-Szent István tér (Erzsébet Nagy Szál­loda parkolójaj-Kereszt utca- PSE pálya-Kishegyi út-Csen­­gey Dénes Kulturális Központ parkolója útvonalon. A Szent István napi városi ünnepség 10 órakor kezdődik a Jézus Szíve templom előtti téren a Paksi Városi Vegyeskar közreműkö­désével. Ünnepi beszédet Hajdú János, Paks város polgármes­tere mond. Ezzel egy időben, 9-től 11 óráig már lehet nevez­ni a Duna-átúszásra, amelyre tizenötödik alkalommal nyílik lehetőség. A programnak ennél messzebbre nyúló múltja van, de voltak olyan évek, amikor nem tudták megtartani a magas vízállás vagy egyéb okok miatt. (Legutóbb 2010-ben maradt el, akkor magas is, hideg is volt a víz.) Kedvező feltételek esetén rendkívül népszerű a prog­ram, 4-500 ember is vállalkozik arra, hogy Géderlaktól Paksig átússza a folyót. Az érkezőket a Paksi Harmonika-zenekar fogadja zeneszóval. A vízi szín­padon délután fél négytől késő estig egymást követik majd a fellépők. A sort az erdélyi Marosfelfaluból érkező együt­tes, a Bíborka Néptáncegyesület nyitja. Őket két helyi tánccso­port követi, a Szarkaláb nép­táncegyüttes, valamint a Csám­pai Country Road Club. 17 órakor Mészáros Árpád Zsolt és Janza Kata lép színpadra, legnépszerűbb musicalekből készült összeállításuk a Jó reg­gelt, napfény! címet viseli. A vendégek után ismét paksi elő­adókat köszönthet a közönség, az Ulbert-Hesz Projekt néhány perccel 19 óra után, a Tűzvirág Táncegyüttes 20 órakor számít a hazai közönség figyelmére. A csónakok, kishajók lampionos felvonulása vezeti fel az emlé­kezetesnek ígérkező tűzijátékot.-vt-Civilszervezetek az erőműben Az atomerőmű tevékenysége széleskörű megismertetése ér­dekében idén elindította a Ven­dégül látjuk az országot mottójú programját. Ennek keretében civilszervezeteket hív és fogad a létesítmény, köztük nagycsalá­dos- és nyugdíjas-egyesületeket, nőket tömörítő szervezeteket, tudván, hogy ők kevesebb infor­mációval rendelkeznek az atom­energiával kapcsolatban. E prog­ram keretében járt már Pakson az elmúlt hónapokban a szennai Rozmaring Nyugdíjas-egyesület, a Nagycsaládosok Jánoshalmi, Kaposvári, Mátészalkai, valamint Hevesi Egyesülete, az Alpokalja Nagycsaládos Egyesület, a Pá­pai Nagycsaládosok Közhasznú Egyesülete, a Mosolyvirág Nagy­­családosok Debreceni Egyesü­lete, legutóbb pedig a Felsőzsol­cai Nagycsaládosok Egyesülete. Lászka Béláné elnök arról szá­molt be, hogy őszinte öröm­mel fogadták el az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. felajánlását, hiszen Borsod megyéből egyéb­ként nem igazán nyílt volna lehe­tőségük egy paksi kirándulásra. Az autóbusz, amit az atomerőmű biztosított, nagyon hamar meg­telt: felnőttek, gyerekek, fiatalok, köztük egyetemisták éltek a lehe­tőséggel. Az út igen hosszú, négy és fél órát utaztak, de megérte a fáradságot, hiszen nagyon ala­posan megismerhették a paksi atomerőművet, folytatta beszá­molóját Lászka Béláné. Az üzemi területen hosszan időztek, majd abban a meglepetésben volt ré­szük, hogy az atomerőmű étter­mében mindannyian ebédet is kaptak. Az egyesület elnöke azt mondta, sajnos az Atomenergetikai Mú­zeumról annak nyári karbantar­tása miatt le kellett mondaniuk, de kárpótolta őket az autóbuszos városnézés. Legjobban a „tulipá­nos templom”, azaz a Makovecz­­templom tetszett a társaságnak, árulta el Lászka Béláné. Hozzá­tette, ki tudja, lesz-e még alkal­muk Paksra látogatni, ezért igye­keztek minél többet megtudni a városról. Az atomerőmű új támogatási programjában minden megyé­ből, illetve a fővárosból is hívnak, várnak csoportokat, hogy azok a lányok, asszonyok, idős emberek személyes élményeket szerez­zenek, akik a felmérések szerint kevesebb információval bírnak az atomerőmű működéséről, szerepéről. -tünde-A helyi sajtóból tájékozódunk Hetedszer indította útjára a Régió Médiahajót a Tolnai Népújság an­nak érdekében, hogy kötetlen for­mában találkozhassanak a közélet és a gazdaság szereplői. A Rubin rendezvényhajó ezúttal is a paksi kikötőből futott ki, s érkezett visz­­sza ugyanoda néhány tartalmas óra után. Az egyik főtámogatót, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-t. idén dr. Kovács Antal kommu­nikációs igazgató képviselte, aki azt mondta, fontos, hogy talál­kozzanak a különböző területek képviselői. Beszélt a helyi sajtó sze­repének jelentőségéről: felmérés igazolja, hogy az emberek infor­mációik zömét onnan szerzik be. Az információbővítésre a Régió Médiahajó is biztosított terepet, hiszen a településvezetőkkel, vál­lalkozókkal, politikusokkal együtt hajóztak a Dél-dunántúli Regio­nális Fejlesztési Ügynökség kép­viselői is. Sebestyén Attila operatív igazgató egy rövidesen megnyíló, elsősorban telephelyfejlesztésre vonatkozó lehetőségről tartott rövid tájékoztatót, Kovács Zoltán fejlesztési igazgató pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2014-2020- as uniós ciklust felkészülten kell várniuk a gazdasági szereplőknek, hiszen a kormány szándéka, hogy a források hatvan százalékát gaz­daságfejlesztésre, munkahelyte­remtésre fordítsák. A hajón idén először nemcsak szekszárdi, ha­nem paksi, a Fabro pincészetből származó borokat is kínáltak. TEIT kalocsai látogatóközpont (Szent István király út 35.) nyitva tartása: H-Cs: 8-16, P: 8-12 óráig, Ebédszünet: 12-13 óráig Nyitva tartás: f3&\ ««»* 0T Tel: 75/315-983 PAKS 20/945-0992 Paksi Hírnök, 2013. augusztus 9. ■ 7

Next

/
Thumbnails
Contents