Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-08-09 / 15. szám
Iskolakezdési támogatások Lassan készülni kell az iskolakezdésre. A beiskolázás, iskoláztatás komoly anyagi terhet róhat a családokra, ezen több támogatási formával igyekszik enyhíteni a paksi önkormányzat. A következő tanévben is kérhető a kedvezményes diákbérlet, valamint igényelhető a felzárkóztatási ösztöndíj, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, illetve a rendszeres nevelési segély. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatásra folyamatosan adható be igény, ám két kérelem között legalább három hónapnak el kell telnie. Bár nem kifejezetten a tanévkezdéshez kötődő támogatási formáról van szó, ilyenkor több igénylés érkezik a polgármesteri hivatal szociális osztályára. A támogatás egyszeri pénzbeli vagy természetbeni juttatás, amelyet idén Erzsébet utalványban kapnak meg az érintettek. A jogosultság, illetve a támogatás mértékének megállapításánál a jövedelmet, a család egyéb szociális helyzetét veszik figyelembe, és azt, hogy óvodában, általános vagy középiskolában, illetve felsőfokú oktatásban kezdi-e meg a gyermek a következő tanévet. Helyi specialitás a rendszeres nevelési segély, amely az étkezési térítési díj kifizetéséhez ad segítséget. Azok a családok kérhetik, amelyek nem részesülnek az általános iskola befejezéséig teljesen díjmentes étkezést biztosító, állami forrásból finanszírozott rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben. A támogatás mértéke a család jövedelme mellett attól is függ, hogy mennyi a térítési díj. A megítélt összeget az önkormányzat az oktatási intézménynek utalja, a családoknak az ezzel csökkentett díjat kell kifizetniük. A kérelmek benyújtása szeptemberben aktuális, tájékoztatott Badics Istvánné. Az önkormányzat szociális osztályának vezetője azt is elmondta, hogy évek óta létező támogatási forma Pakson a felzárkóztatási ösztöndíj, amellyel az általános és középiskolás roma tanulókat segítik. Erre akkor jogosult a diák, ha nincsen igazolatlan hiányzása, illetve tanulmányi eredménye legalább közepes. Az ösztöndíj összege a tanulmányi átlagtól függően minimum 3, maximum 8 ezer forint lehet havonta, a tanév idejére. Ha a szülők a kérelmet szeptember 15-ig benyújtják, akkor már arra a hónapra megkapja gyermekük a megítélt összeget. Az ösztöndíjat ilyenkor az elmúlt tanév végi eredmény alapján állapítják meg, majd februárban újra kérelmezni kell, akkor a félévi tanulmányi eredményt veszik figyelembe. A rendszeres nevelési segély, illetve a felzárkóztatási ösztöndíj iránti kérelem benyújtásához szükséges nyomtatványt az iskolákban vagy a szociális osztályon lehet kérni. A kedvezményes diákbérletet azoknak a Pakson élő és tanuló, általános és középiskolás diákoknak biztosítja az önkormányzat a teljes tanévre, akik legalább egy kilométerre laknak az oktatási intézménytől, a helyi autóbusz-közlekedés biztosított, illetve azoknak, akik sport- vagy művészeti tevékenység miatt utaznak helyi járattal. A lehetőséggel már azok a csámpai és gyapai gyerekek is élhetnek, akik helyközi járattal utaznak be Paksra. A kérelmet az első bérlet lejártát követő egy hónapon belül, a polgármesteri hivatal szociális osztályán kell beadni, azt követően egyéni ütemezésben, a polgármesteri hivatal pénztárában lehet felvenni a lejárt bérletek után a vételár nyolcvan százalékát. Kohl Gyöngyi Rendkívüli felvételi Rendkívüli felvételi eljárást hirdet a Paksi Vak Bottyán Gimnázium a felnőttoktatás gimnáziumi tagozatán. Az esti tagozaton hétfő, kedd és csütörtök alkalmával minden héten 18 tanórát tartanak, és három évközi beszámolón, valamint az év végi vizsgán kötelező a részvétel. A nappali tagozaton hétfőtől péntekig 30 tanórát tartanak kötelező részvétellel, rendszeres számonkéréssel és tanévzáró vizsgával. A beiskolázás feltétele csupán annyi, hogy a jelentkező betöltse 16. életévét, térítési díj nincs. Érdeklődni lehet telefonon a 75/510-210-es és a 20/540-34-53-as telefonszámon, vagy e-mailben a vbgimi@paks. hu címen, illetve személyesen a Dózsa György út 103. szám alatt. További információ a www. vbgpaks.sulinet.hu honlapon. Újra életfaakció Meghirdette hagyományos életfaakcióját az ÖKO Munkacsoport. Az Ültess fát, életfát! elnevezésű program lényege, hogy azok a családok, ahol az átadást megelőző esztendőben (2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között) született kisbaba, facsemetét kérhetnek. A kitétel csupán annyi, hogy vállalják annak gondozását, és a fát Pakson, a gyermek életterében helyezik el. Jelentkezni október 4-ig lehet. Emellett az Újrahasznosítva házilag pályázat keretében olyan fényképeket vár az alapítvány, amely ötleteket ad a hulladék használati vagy dísztárgyként való kreatív újrahasznosítására. A fényképet úgy kell készíteni, hogy igazolja a pályázó kilétét. Kérik az ötlet leírását is, hogy aki kedvet kap hozzá, maga is elkészíthesse. Határidő: december 5. A pályázatokat az okoalapitvany@gmail.com, a jelentkezéseket az eletfa2013@ gmail.com címre várják. Képünk illusztráció ’aksi Hírnök, 2013. augusztus 9. ■ 5