Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-06-07 / 11. szám
Sokoldalú tehetség Úszik, művészi tornázik, rajzol, verset mond, minden érdekli - jellemzi édesapja a kilencesztendős Csuha Eszter Elvirát, aki a Deák Ferenc Általános Iskolában Mezősi Árpád tanítványa. A róla alkotott képhez az is hozzátartozik, hogy mindezt nagy odaadással, magas színvonalon űzi, amit eredmények sora igazol vissza. Bár a felsorolásból kimaradt a matematika, legutóbbi sikerét éppen ebben a tantárgyban aratta. Idén 1600 kisdiák nevezett a Szivárvány matematikaversenyre. A döntőbe az ötvenegy legjobbat hívták be, Eszterék az első tízbe kerülésben reménykedtek... - Volt egy feladat, ami nagyon kifogott rajtam, ott veszítettem hét pontot - meséli. Ennek ellenére az előkelő harmadik helyen végzett. Miként az asztalán sorakozó jutalomkönyvek és oklevelek bizonyítják, nem ez az első szép eredmény. Az atomerőmű által hirdetett rajzpályázaton első díjat kapott, karácsonyvárás izgalmát megörökítő alkotása az erőmű ünnepi üdvözlőlapjait díszítette. Szeret úszni, legutóbb vegyes váltóban, ahol ő pillangóban úszott, bronzérmet nyertek, szeret művészi tornázni, itt Kell egy csapat! Nosztalgiaestre hívták a Paksi Kinizsi és a Paksi SE egykori labdarúgóit, edzőit, vezetőit május végén a Prelátus épületébe. Közel félszázan gondolták úgy, hogy jó lesz találkozni a régi játszótársakkal és barátokkal. A fényképek bogarászása és egymás ugratása végig napirenden volt. Két esztendővel az 1975-ös Szabad Föld Kupa sikerének 36 éves évfordulója után (amit szintén a Prelátusban ünnepeltek) úgy érezték az akkori szervezők (Kiss Gábor, Somodi Béla, Kővári István), hogy hagyományt teremtenek, és ha nem is évente, de összehívják a nagy öregeket felidézni a régi idők fociját. A köszöntőbeszédek után egy-egy gyertyát gyújtottak az azóta égi pályákon játszó barátok emlékére, tiszteletére, majd jöhetett a vacsora, a koccintások és összekacsintások. „Emlékszel, amikor...?” - Szinte minden diskurzus így kezdődött, és egyre inkább belemelegedtek a felek. Mi is hallgatóztunk kicsit: az est legidősebb játékosa, Hermann János például felidézte, mennyire szerettek még focizni az ’50- 60-as években, de a lehetőségek és a körülmények fényévekre voltak a maihoz képest. Ő akkor édesapja műhelyében még a kovácsszakmával ismerkedett, és törvényszerű volt, hogy először a munka - ez mindig este hatig - és utána a foci, ha volt rá idő. Megesett, hogy az akkori vezetők mentek követségbe a szülőkhöz: legalább hetente egyszer engedjék el edzeni a többiekkel. De még ma is kiemelte, hogy mennyire szerettek együtt és egymásért játszani. Előfordult olyan, egy Fadd-PSE megyei derbin - ezt már Somodi Béla mesélte -, hogy ő félpályáról egy második helyezéssel büszkélkedhet. Irodalomfüzetében vezetett olvasónaplóját mutatva meséli, hogy nagyon szeret olvasni is. Élete első szavalóversenyén, a kárpátaljai Visken, alsó tagozatos kategóriában első helyen végzett. Eszter elárulta, hogy nyáron is biztosan sokat fog olvasni, rajzolni és sokat lesz majd a szabadban. Van egy aranyhörcsöge, egy sziámi harcos hala, a családnak egy kutyája és talán beszélgetésünk óta már megérkezett az új „családtag”, Dormi cica is, akinek érkezését Eszter izgalommal várta.-vidaindulva a kifutó kapus felett átemelte a labdát, ami gólba tartott, már ünnepelték a társak, de egy helyi szurkoló úgy döntött, kisegíti a hazai hálóőrt, így a kapu mögül belépve a pályára, még a gólvonal előtt kirúgta a labdát. A bíró közvetett szabadrúgást ítélt, azonban ezt kihagyták a paksiak. A meccs után a helyi búfelejtőben később elnézést kért a túlbuzgó drukker, pár üveg sör mellett tisztázták a tisztának látszó helyzetet. Jó volt hallgatni a régieket tisztességről, játék iránti alázatról, összetartozásról és az egykori sikerekről. Minarik Ede örökbecsűje jutott eszembe: kell egy csapat!-Titti-Patinás kert PAKS, Tolnai út 82. Telefon: 75/312-308, 20/410-7512 KÉSZENLÉT: 0-24-ig mobil: 06-20/941-3376 vwvw.panteonkft.eu www.panteon-temetkezes.hu TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2. Telefon/fax: 75/311-065 Irodavezető: Wagner Aranka Készenlét 0-24 óráig: 30/936-3255 teljes körű szolgáltatás, ügyintézés, sírcsokrok és koszorúk rendelése www.pantartemetkezes.hu fanfar Paksi Hírnök, 2013. június 7. ■ 23