Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-06-07 / 11. szám
Az évszázad árvize közeledik? Lapzártánkig még nem rendeltek el készültséget Paksnál, de mire e sorokat olvassák, akár II. fokozatú védekezést is életbe léptethetnek a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei a közelgő árvíz miatt. Miközben Orbán Viktor miniszterelnök kedd déltől veszélyhelyzetet rendelt el az ország érintett területein, Rajkától Szentendréig már a legmagasabb, III. fokozatú készültségben várják az évszázad árvizének is nevezett árhullámot. Az Országos Vízjelző Szolgálat szerdai előrejelzése szerint Paksnál június 11 -én 868 cm-rel fog tetőzni a Duna, ez 4 cm-rel marad el az eddig mért legmagasabb vízállástól. Pakson nincs ok az aggodalomra, az atomerőmű telephelyét, a blokkok üzemeltetését és biztonságát, illetve a villamosenergia-termelést a várható árvízi helyzetből eredő veszély nem fenyegeti. Hamvas István vezérigazgató arról tájékoztatott, hogy a hármas fokozatú készültségi terv első, legenyhébb fokozatát életbe léptették. Munkatársaik folyamatos kapcsolatban állnak a vízügyi hatóságokkal. A védekezés az atomerőmű esetében nem a gátak megerősítésére fókuszál, hiszen erre nincs szükség, a töltéskorona szintje a paksi oldalon magasabb, mint a szemben lévőn, az atomerőmű pedig még ennél is magasabban fekszik. A Duna áradásával megnövekedett mennyiségű uszadék az erőmű berendezéseit semmilyen módon nem veszélyezteti, annak kezelése teljes mértékben megoldott. Hamvas István emlékeztetett arra: a célzott biztonsági felülvizsgálat is igazolta, hogy az atomerőmű a Duna extrém alacsony és magas vízállása esetén is rendelkezik megfelelő védelemmel, előre kidolgozott eljárásokkal.-k-v-10 ■ Paksi Hírnök, 2013. június 7. Már csak a kánikula hiányzik Hatszáz forint a gyerekjegy, nyolcszáz a felnőtt belépő, karszalagos a beléptetés és napernyők védik a fürdőzőket a nagymedence mellett is - csak néhány változás, ami a strandolókat fogadja június elsejétől az Ürgemezei Strandfürdőben. A létesítmény szezonra való felkészítésére több mint 20 millió forintot fordítottak. Bár lapzártánk idején kánikuláról nem beszélhetünk, egyegy forró nyári napon 1500 vendég is megfordul az ürgemezei strandon, a létesítmény felkészítése már jóval a szezon előtt elkezdődik. Felszín alatt és felett is dolgoznak ilyenkor a szakemberek, a gépészeti berendezések és a villamoshálózat felújítása is megtörténik, hogy biztonságosan szolgálja a strandolni vágyókat a 43 ezer négyzetméter alapterületű fürdő három medencéje, sportlétesítményei és kiszolgáló helyiségei. Az élménymedence gépészeti berendezései között történtek nagyobb átépítések: a vízzáróságot biztosítandó fóliával bélelték ki a kiegyenlítő medencéjét és új szivattyúk kerültek az élményelemekbe, tájékoztatott Gaál Zoltán. A Mezőföldvíz Kft. paksi főmérnökségének vezetője azt is elmondta, hogy nagy feladatot rótt az üzemeltetőre az új fertőtlenítőrendszer kiépítése is. Leszerelték a klórgázos berendezéseket és hypós fertőtlenítőrendszert építettek ki, ezt a katasztrófavédelem és az ÁNTSZ írta elő a lakótelep közelsége és az országban előfordult balesetek miatt. A felszín feletti munkák során az öltözők ajtajára új zárakat szereltek, az élménymedence melletti mosdóhoz vezető zúzottköves járda szilárd burkolatot kapott, új járólapok kerültek az úszómedence környékére, ide két 30 négyzetméteres napernyőt is felszereltek. Az élmény- és az úszómedencét összekötő elhasználódott fahíd helyére is új átjáró került. A 20 millió forintot meghaladó korszerűsítési munkálatokkal a létesítmény komfortosabbá vált, biztosítva a fürdőzők kényelmét. Ehhez járul hozzá, hogy továbbra is a megyében legalacsonyabb árakkal várják a látogatókat. A 600 forintos gyerekjegy és a 800 forintos felnőtt belépő mellett idén is lesz csoportos kedvezmény. A beléptetés rendszere is megújult, a paksi strand a 2013-as szezontól karszalaggal használható, mondta el dr. Hanoi János, a Mezőföldvíz Kit. kommunikációs vezetője. A fürdő sportlétesítményei idén is tartalmas programot kínálnak az érdeklődők számára, lesz Adidas Streetball, Tűzkakas és Atomzsaru is. A nyitva tartás nem változik: reggel 6 és 8 óra között az úszókat várják, 9-től 20 óráig a nagyközönség használhatja a medencéket. A paksi strand a tervek szerint augusztus végéig üzemel ebben az esztendőben is. Dallos Szilvia