Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-06-07 / 11. szám
Schämer Imréné kapta az Arany Rozmaringot- Nagyon jólesik, hogy kollégáim gondoltak rám, a német nemzetiségi önkormányzat pedig méltónak tartott az elismerésre. Köszönettel tartozom nekik, diákjaimnak és családomnak - mondta Schämer Imréné, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyugalmazott pedagógusa, akinek a szervezet Arany Rozmaring Díjat adományozott. A nemzetiségi német kultúra ápolása érdekében végzett közéleti tevékenység elismerésére alapított kitüntetést a német nemzetiségi napon adták át, immáron negyedik alkalommal. Schämer Imréné Horváth Róza mindig érezte, hogy pedagógus lesz, és mivel általános iskolai némettanára biztatta, és a szülei is támogatták tervét, rálépett erre az útra és végig is járta. Az irány nem volt kérdéses számára, hiszen németkéri németajkú családba született, ami meghatározta a német nyelv és a sváb hagyományok iránti elkötelezettségét Ahogy a méltatásban elhangzott, a bajai német érettségi után elvégezte a tanítóképzőt német nemzetiségi szakon. Pedagógiai pályája 1972-ben Dunakömlődön indult, majd 1979-től - 2012-es nyugállományba vonulásáig - a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában végezte nagy elhivatottsággal munkáját. Az eltelt évek alatt a szakmai-módszertani megújulás jegyében folyamatosan képezte magát, részt vett a Goethe Intézet által meghirdetett nyári kurzusokon, és továbbképzésen a németországi Ernst-Schneller Főiskolán Zwickauban. Oroszlánrésze volt a nemzetiségi német nyelvoktatás iskolai meghonosításában. Schämer Imréné azt tapasztalta, hogy a gyerekek érdeklődőek és szívesen tanulnak németül, illetve ismerik meg a sváb hagyományokat. A tanórák mellett is mindent megtett azért, hogy ez így legyen. Elkísérte tanítványait a német önkormányzat karácsonyt, húsvétot megelőző, általános iskolásoknak szervezett kézműves foglalkozásaira, nyári táborokba, de emlékezetesek az egykori vonatos külföldi utazások, a diákok fellépései számos rendezvényen. Mindemellett rendszeresen felkészítette iskolásait nemzetiségi német tanulmányi és szépkiejtési versenyekre, volt olyan diákja, aki az országos döntőben is sikeresen szerepelt. Igen sok tanítványa alapfokú nyelvvizsgával fejezte be az általános iskolát. Mint elmondta, munkájában mindig számíthatott kollégáira, jó szakmai közösségben dolgozhatott, bizalommal fordulhattak egymáshoz. Ez a kapcsolat nyugállományba vonulásával nem szakadt meg, rendszeresen meghívják iskolai rendezvényekre, s ő szívesen tesz eleget az invitálásnak. Továbbra is aktívan érdeklődik a német nemzetiségi önkormányzat munkája iránt, és kérésükre szívesen részt vállal benne, bár ma már ideje nagy részét négy unokájának szenteli. Az Arany Rozmaring Díjat Racskó Steffi elnökhelyettes méltató szavai mellett Féhr Györgytől, a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökétől vehette át a 15. Német Nemzetiségi Napon.-gyöngy-Népzenei találkozó Táncházzal és hangszerbemutatóval is várták a népzene művelőit és kedvelőit a Csengey Dénes Kulturális Központba június első hétvégéjén. Paks első alkalommal adott otthont a KÓTA Országos Népzenei Minősítő Versenynek, ahol 23 csoport, illetve szólista térségi és országos minősítésen vett részt. A zsűri soraiban egy egykori paksi növendék, Berta Alexandra is értékelte a fellépőket. PAKS 2013.06.01 Rovásírásos tábláról kérnek állásfoglalást 2010 őszén egységes Kárpát-medencei székely-magyar rovásos helynévtábla-mozgalom indult a Rovás Alapítvány szervezésében, napjainkban több mint kétszáz településen áll rovástábla. A rendhagyó helységnévjelző kihelyezését nemrégiben a Jobbik Magyarországért Mozgalom paksi alapszervezete is kezdeményezte. - A párt mellett számos civilszervezet indítványozott már hasonlót országszerte és egyre több helyen ismerik, táborokban oktatják ezt az őshonos írásformát - mondta lapunknak Horváth Zoltán, a Jobbik paksi szervezetének elnöke. A tábla elkészítésének költsége körülbelül 30 ezer forint, ezt a Jobbik biztosítaná, a szabványos tábla hitelesítése pedig a közútkezelő feladata éppúgy, mint az ilyen jellegű táblák elhelyezésének engedélyezése, tájékoztatott Horváth Zoltán. Az elnök hozzátette, megkeresésüket a paksi városvezetés visszautasította. Teli Edit alpolgármester az ügyre reflektálva lapunknak úgy nyilatkozott, álláspontjuk kialakításához tudományos szakvéleményt kérnek a magyar rovásírás hiteles emlékeiről. Az országban több városban helyeztek már ki rovástáblát, egyebek mellett Dunaföldváron, Hódmezővásárhelyen, Ercsiben, Cegléden és Kaposváron is. A táblákról ugyanakkor fontos tudni, hogy nem KRESZ-, csupán tájékoztató, illetve reklámtáblának minősülnek. Matus D. ¥ Vörös tojóhibridek 650 Ft/db Vörös és kendermagos kakasok (4-4,5 kg) 2300 Ft/db Tel.: 70/215-0047 Paksi Hírnök, 2013. június 7. ■ 5