Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-05-17 / 10. szám
Továbbra is kétesélyes a párharc A vártnál jóval nehezebben sikerült a bajnoki elődöntőbe jutás az ASE NB I-es férfi kosárlabdacsapatának a Lami-Véd Körmend ellen. A vasi piros-feketék nehezen adták meg magukat, így a várt söprés helyett fárasztó, ötmeccses sorozat kellett a 3-2-es sikerhez. Az elődöntőben a tavalyi bajnok, középszakasz második, az idény nagy részében az Adria-ligában és az EuroChallengekupában szereplő Szolnoki Olaj KK ellen kellene kiharcolni a döntőbe jutást. Mivel a Tisza-partiak 3-0-val léptek túl a szombathelyi Falcón, több mint egy hetet pihenhettek, Vojvodáéknak ellenben mindössze 72 órájuk volt a regenerálódásra az újabb feladat előtt. A jobb középszakasz-helyezésnek köszönhetően az Olaj kapta a pályaelőnyt, így az ASE-nak a két hazai meccse mellett legalább egyszer a Tiszaligetben is győzni kellene, hogy győztesen kerüljön ki a párharcból. Az első összecsapásra Szolnokon került sor, ahol az előző pár évben már többször is sikerült megtréfálni az olajosokat. A negyedik negyed közepéig jól alakultak az események, partiban voltak Schmidt Béla tanítványai. Az első félidőben végig tartották a lépést a vendéglátókkal, majd a harmadik negyed közepétől a vezetést is átvették, amit az utolsó felvonás közepéig őriztek. A végjátékban azonban sok lett a hiba, kimaradtak a dobások, a szolnokiak pedig rögtön kihasználták a megingást és a maguk javára fordították az eredményt. Az utolsó percekben már nem sikerült újítani Levyéknak, így a hazai gárda győzött. Szolnoki Olaj KK-Atomerőmű SE 84-72. A második mérkőzésre a Gesztenyés úti csarnokban került sor, a mérkőzés előtt a húszéves Atomic Boys szurkolói csoportot, majd a BB1 és a Sport Klub közös szavazásán a Hónap játékosának választott Báder Mártont köszöntötték. A feldobás előtt pedig gyászszünettel emlékeztek a napokban elhunyt egykori ASE-játékosra, Mokos Gáborra. A csapatok bemutatását is felcserélték, nehogy véletlenül eltalálja a szolnoki játékosokat a mintegy kétszáz pénztárgépszalag egyike. A paksi szurkolók a szalagok mellett még 51 kg konfettit is a pályára szórtak, felidézve a 2000-es évek elejének hangulatát. Mint azt Pruzsina Attila, az Atomic Boys egyik alapítója elmondta, hét helyről kellett engedélyt és hozzájárulást beszerezniük, hogy ezt a „kis” meccsindítót bemutathassák. A hangulat mellett a hazai játékosokra sem lehetett panasz, már az első perctől kezdve mindenki odatette magát. Körtélyesi-triplával kezdődött a pontgyártás, Zo Williams Bádert sapkázta le, Jonathan Levy szorgalmasan termelte pontjait, a második negyedben Tóth Ádám találatával növelte 10 pont fölé előnyét az ASE. Vojvodát nagyon szorosan fogták, de így is 11 pontig jutott, Idlet nagyot harcolt a palánk alatt. Pörgött a Paks, régen nem volt ekkora buzdítás a csarnokban, az Atomic Boys űzte-hajtotta a játékosokat. Kovács Ákos többször is labdát szerzett, Kámán Tamás pedig a védekezésből vette ki a részét. A vendégek nem tudtak mit kezdeni a gyors hazai támadásokkal és legfőképp a szigorú védekezéssel. Minden labdás szolnokira rögtön két paksi jutott, sokszor becsapdázták a vendégjátékosokat, akik képtelenek voltak felvenni a hazaiak által diktált iramot. A harmadik negyedben már 20 pont volt a különbség a csapatok között, ami egy Kovács Ákos-dupla után a 34. percben 26- ra nőtt. Az ASE hatékony védekezésének köszönhetően az Olaj ez idő alatt mindöszszesen 48 pontot szerzett. Az utolsó percekben még kozmetikázni tudta az eredményt a Szolnok, de ez már nem bírt jelentőséggel. Atomerőmű SE-Szolnoki Olaj KK 72-63. Lapzártánk után a harmadik mérkőzést a Tiszaligetben játszották, a győzelmet a házigazdák szerezték meg (87-76). Az állás így 2:1 a Szolnok javára, a következő összecsapásra május 17-én Pakson kerül sor. Kovács József A világ bármely csapatát edzheti Osztermájer Gábor mostantól a világ bármely csapatát edzheti és akár labdarúgó-akadémiát is vezethet. Ifjúsági Elit A - ez a Paksi FC-s utánpótlásszakág-vezető újabb edzői diplomájának neve. Az edzői, majd testnevelő tanári szakon végzett tréner korábban már UEFA Pro licencet is szerzett. - Magyarországon összesen tíz embernek van Pro és Elit A licence, jelenleg nincs ennél magasabb fokú diploma - tudtuk meg Osztermájer Gábortól. - A mostani képzés több szempontból megerősített abban, hogy jó irányba haladunk a klubnál. Ugyanakkor rávilágított pár olyan dologra is, amelyen lehetőségeinkhez képest megpróbálunk majd változtatni, de nem minden áron. Míg a Paksi FC-nél a környékbeli tehetségeket igyekszünk felkarolni, és belőlük nevelünk újabb profi játékosokat, addig az akadémiákon egyre több külföldivel foglalkoznak. Más a filozófia, ami azt jelenti, hogy az ő tapasztalataikat nem feltétlenül tudjuk beépíteni a mi képzésünkbe - fogalmazott a tréner. A paksi modell hatékonyságát jelzi, hogy a klub 2006-os NB I-be jutása óta olyan játékosokat neveltek ki a Paksi FC-nél, mint mások mellett Böde Dániel, Fleffler Tibor, Szabó János, Fiola Attila, Haraszti Zsolt, vagy az ígéretes tehetség, Hahn János. A paksi utánpótláscsapatok rendre jól teljesítenek ebben a szezonban is. Az Osztermájer Gábor által vezetett U19-es gárda pontveszteség nélkül vezeti az NB Il-es bajnokságot és készül az NB I-es osztályozom. Az U17 várhatóan szintén magabiztosan nyerheti az NB Il-es pontvadászatot. Az U18-as csapat idén is az NB 1. középmezőnyéhez tartozik, csakúgy, mint az U 16-os és az U15-ös gárda. Az U 14-es csapat dobogós lesz az egy évvel idősebbek mezőnyében. A legkisebbeknél (U6- Ull) a legnagyobb eredmény, hogy mintegy száz gyerek edz rendszeresen az ASE- és a PSE- pályán. Osztermájer Gábor hozzátette: természetesen kipróbálná magát a felnőtt NB I-ben mint vezetőedző, de a paksi utánpótlás-nevelésben is rengeteg szép feladat van, és előbb a fiatalok mellett szeretné bizonyítani rátermettségét. -röné-Paksi Hírnök, 2013. május 17. ■ 17