Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2013-01-11 / 1. szám

(Folytatás a 20. oldalról) Idén a Kalocsai SE-vel közösen sikeresen pályáztunk a 2014-es országos rövid távú és pontbe­gyűjtő csapatbajnokságra - szá­molt be a vezetőedző, aki Weisz Pált, Lénárt Viktóriát, Sima Ta­mást és Makovinyi Dorottyát emelte ki a versenyzők közül. Ökölvívás Kudarcokban és eredményekben is volt része a PSE ökölvívó szak­osztályának 2012-ben. Meghatá­rozó versenyzők távoztak ugyanis a Fehérvári útról, akik esélyesként indulhattak volna az országos baj­nokságokon, a feltörekvő, kisebb versenytapasztalattal rendelkező ökölvívók viszont sok esetben győztesként hagyták el a szorítót. - Reményeink szerint Libor Sándor, Benkő Norbert, Licskó Ákos, Horváth Máté nagyban hozzájárul majd eredményeink­hez. Ezt tette Horváth Patrik is a Szófiában megrendezett juni­or Európa-bajnokságon: 16 fős súlycsoportjából 9. helyezett lett, Sárközi Béla pedig a felnőtt orszá­gos bajnokságon két kiemelt ver­senyző legyőzésével bronzérmet nyert. A feltörekvő Libor Sándor szintén bronzérmes lett az után­pótláskorú versenyzők olimpiá­ján és a serdülő országos bajnok­ságon egyaránt - hangsúlyozta Kajtár László szakosztályvezető. A célok idén is hasonlóak a ko­rábbiakhoz, vagyis a serdülő kor­csoport létszámának növelése, az iskolákkal való szorosabb kap­csolattartás, a Nemzetközi Paks Kupa megrendezése, valamint a válogatottak számának növelése. Tenisz A PSE Tenisz Szakosztályát az elmúlt évben is a folyamatosság és az eredményes aktivitás jel­lemezte. Elsősorban az ifjúsági fiú kategóriában jeleskedtek já­tékosaik, így Kenyeres Ádám a 16 éves korcsoportban megye­bajnok és kétszeres régiós baj­nok lett, Kovács Áron a 14 éves kategóriában megyebajnoksá­got nyert és régiós versenyeken dobogós helyezéseket ért el. A tehetségek között említeni kell Csányi Márkot a 14, Kertész Mi­lánt a 12, Debreceni Zalánt a 10 évesek versenyében, mindegyi­kük dobogós helyeket szerzett a megyei és régiós versenyeken. A felnőtt férfi csapat 2013-ban az OB Ill-ban folytatja országos szereplését, itt szeretnék minél többet játszatni ifjúsági remény­ségeiket. A 2012-es év egyik legnagyobb sikere Barta Attila vezetőedző nevéhez fűződik, aki a ITF nemzetközi versenysoro­zatban a 45 éves senior kategóri­ában a 268. helyen végzett, ezzel az eredménnyel 2013-ban vezeti az országos listát. Az amatőrök éves szinten öt al­kalommal mérték össze erejü­ket, két alkalommal a PSE fedett pályás kemény borítású csarno­kában, háromszor pedig a sza­badban, salakon. Új szervezés­ben rendezték a városi amatőr bajnokságot, melyet a salakos szezon teljes ideje alatt folyama­tosan bonyolítottak, ezúttal csak egyéniben. A legeredményesebb és legaktívabb játékos Gulyás Zoltán, Fábián László, Barta Kitti, Vörös Endre és Szucsán Sándor volt. 2013-ban felújítási munkálatokat tervez a szak­osztály, a klubépület átépítése égetően fontos feladat, mert a vizesblokki és öltözőhelyiségek modernizálása mára elengedhe­tetlenné vált. Faller Gábor Elégedett, de azért van hiányérzete A címbéli állítást dr. Kovács Antal, az Atomerőmű Sport­egyesület elnöke fogalmazta meg a 2012-es évvel kapcso­latban. A paksi sportélet egyik meghatározója az ASE, ver­senyzői az elmúlt évben is sok szép sikert értek el. A londoni nyári olimpián két sportoló is képviselte a klubot, világ- és Európa-bajnokságokon pedig többen is letették névjegyüket. Az eredményeknek, sikereknek nem lehet felhőtlenül örülni, a 2012-es évet beárnyékolja Morgen Ferdinánd halála.- Összességében elégedett va­gyok, de azért van némi hiány­érzetem. Élversenyzőink nem szerepeltek rosszul, a minimális elvárásokat hozták, de kajak-ke­nuban hiányolom az olimpiai szereplést, dzsúdóban pedig Bor Barnától az olimpiai érmet - fo­galmazott dr. Kovács Antal. A sportegyesület elnöke hozzátet­te: - Csökkentett költségvetéssel működött a klub 2012-ben, de jól pályáztunk és a tao- begyűjtéssel az utánpótlást nem érte hátrány. Kosárlabdában, kajak-kenuban és dzsúdóban is jöttek az ered­mények. Ami fontos: az egyesü­let működése kiegyensúlyozott és stabil, Paks ilyen téren is pél­damutató lehet országos szinten. Hangyási László (cselgáncs) A felnőtteknél meghatározó Csoknyai László és Bor Bar­na, az U23-ból lassan csatla­kozik hozzájuk Kiss Norbert. A kihívás folyamatos, sajnos a sportágunk beleszédült egy versenyszabály- és verseny­rendezés-módosításba, ami nemhogy stabilizálja, hanem állandóan változtatja a dzsú­­dót. A sok bizonytalanság nem könnyíti meg a helyzetünket. Az olimpia után mindenki azt várta, hogy visszarendezik a sportot az alapjaira, ám ennek az ellenkezője történt. A tavalyi év eredményes volt, hiszen három korosztályban tudtunk Európa-bajnoki érmet szerezni. Igen-igen sok évre visz­­szamenőleg nem sikerült ifi Eb-n érmet nyerni, most ezt Pupp Réka megoldotta, sőt a juniorok között is érmet szerzett az Eb-n. A felnőttek között zsinórban harmadszor nyert ezüstérmet az Eb-n Bor Barna. Az olimpiára két versenyzővel jutottunk ki, ez nagyon nagy szó. Bár nagyon szerettem volna, de nem sikerült érmet szerezni. Nehéz ezt így feldolgozni, mert nem sokon múlott, hogy Barna megoldja, de egy pici hiányzott, és hetedik lett. A junior csapatbajnokságot megnyertük mind férfiban, mind nőiben. Látszik, hogy a csapat na­gyon szépen összeállt a múlt év­ben, komoly az edzéslétszám és a heti edzésteljesítés: sok versenyző heti 7-10 alkalommal edz, sokan beállnak a sorba a reggeli 6:15-ös edzéseknél. A diák, serdülő, ifjú­sági, és junior országos bajnok­ságokon a sportolóink tíz arany-, tíz ezüst-, és kilenc bronzérmet nyertek, az U23 és felnőtt ob-k termése négy arany, öt bronz és sok-sok pontszerző helyezés. Hetedik olimpiai felkészülé­sünknek vágunk neki. A szak­osztály életében fontos, hogy Pupp Réka súlycsoportot vált, a 44 kg-ot kinőtte, 48 kg-ban fog versenyezni, ez technikailag új kihívás, amit, remélem, meg fog tudni oldani, igazából a felnőtt súlycsoport 48 kg-nál kezdődik. Barna kicsit ráerősített 132 kg­­ra nehézsúlyban. Lacika tartja a 81-et, ahogy kell. Idén Magyar­­ország rendezi a felnőtt Európa­­bajnokságot áprilisban, úgyhogy erre már összeállítottuk a prog­ramot. A két hazai felkészítő ver­seny után belecsapunk a nem­zetközi versenyekbe. Remélem, hogy a Lacinak a megszerzett rutin egy Európa-bajnoki érmet fog hozni. (Folytatás a 22. oldalon) Paksi Hírnök, 2013. január 11. ■ 21

Next

/
Thumbnails
Contents