Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-01-11 / 1. szám
(Folytatás a 2. oldalról) A helyi közéletben és a helyi politikában akkor kezdtek viszonylag jól artikulálódni az érdekek és erőcsoportosulások. Az erőmű és a város viszonya is hagyott némi kívánnivalót maga után... Viszont jól felkészült hivatalnoki gárdával rendelkezett a város, amelyre minden eddigi helyi vezető támaszkodhatott. Összességében elmondhatom, hogy egy olyan város működését és fejlesztését befolyásolhattam az elmúlt tíz évben, amely megválasztásomkor kis hibákkal ugyan, de megbízhatóan működött és elhibázott korábbi fejlesztések nem terhelték jelentősen a költségvetését. Ez a város már tíz évvel ezelőtt is a magyar átlaghoz képest sokrétűbb és magasabb szintű szolgáltatásokat, lehetőségeket nyújtott polgárainak. Ha megengedi, néhány konkrétummal is szolgálnék. Tíz éve nem állt még az új szakorvosi rendelőintézet, nem volt Tesco (komoly tárgyalásaim voltak e tekintetben), azóta új zeneiskolát is építettünk. Nem állt a PSE Klubház a kiegészítő építményekkel. Nem volt képtár. Azóta megújult a főutca nagyobbik része nagyon sok utcával együtt. A tervezett kerékpárút-hálózat jelentős mértékben megépült. Az Erzsébet szálló felújítása azért valósulhatott meg, mert értékesítettük az erőmű részére... Az elmúlt tíz évben 934 db hagyományos és 2020 panellakás felújításához adtunk önkormányzati támogatást. Ennek köszönhetően a hagyományos lakások 18%-a, a panellakásoknak pedig több mint 70%-a újult meg! Egynapos sebészetet hoztunk létre. Sorolhatnám... Mozgalmas évek voltak. A mai kor kihívásai? Az akkori tudásunkkal a mai feladatok nem kezelhetők. Teljesen megváltozott a pályázati, beruházási környezet. Új térségi, társulási formációk működnek. Óránként változnak a jogszabályok, oktatási reform, közigazgatási reform... Most nagyon kell a rutin. Ez az időszak még a „régi motorosokat” is megpróbálja. Nagyon igyekszünk megfelelni a kihívásoknak. Aki nem szokott a gyors döntésekhez kevés információ mellett, az most bajban van.- Egy éve arról számolt be, hogy megkezdődtek a Paksi Digitális Archívum előkészületi munkái. Hogy halad a fejlesztés, mikor ismerkedhet meg a nagyközönség a helyi digitális gyűjteménnyel? A Paksi Digitális Archívum létrehozása a 2010-es választási programunk része volt. A munkába - és nem utolsósorban a finanszírozásba is - sikerült bevonni az atomerőművet is. Az archívum létrehozásának három célját fogalmaztuk meg. Mentsük meg a helytörténeti értékeinket digitalizálással, beleértve a helyi média, a múzeum, a könyvtár, a képtár és az intézményeink helytörténeti szempontból értékes anyagait, amelyek a következő években már tönkremehetnek. Például egy, a nyolcvanas években VHS kazettára felvett videoanyag pár év múlva már olvashatatlan lesz. De a papír alapon most még elérhető kiadványok is eltűnhetnek, megsemmisülhetnek. A második cél az interneten történő publikálás. Ez azért fontos, mert a XXI. században ez jelenti a nagyközönség számára a nyilvánosságot. Itt nem kell indokolnom, hogy mennyivel többen szereznek információt ma az interneten, mint pl. könyvtári vagy múzeumi látogatás során. Harmadik célként pedig egy európai uniós informatikai rendszer, az Europeana részévé, azaz külföldön is megismerhetővé akarjuk tenni városunkat. Különösen a magyar nukleáris történelem paksi vonatkozásait tesszük ott is kereshetővé. A rendszer működtetését biztosító nagyteljesítményű számítógépparkot szeptemberben már üzembe helyezték a szakemberek, a tartalmak feltöltését és az interneten való elérést biztosító szoftver fejlesztését éppen a múlt év végén fejeztük be. Most a próbaüzem folyik, majd várhatóan márciusban a nagy nyilvánosság is megismerheti Paks történelmének eddig digitalizált részét. A további média-, illetve intézményi adatok (videók, hanganyagok, szövegek, képek) feltöltéséhez még nagyon sok munkára lesz szükség, legalább két év kell még az elmúlt évtizedek feldől-Várják a javaslatokat a Paks város Közbiztonságért kitüntetésre. A díj olyan személynek adományozható, aki tagja a Paksi Rendőrkapitányság állományának vagy a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Paksi Katasztrófavédelmi Kirendeltségnek, illetve a paksi mezőőri szolgálat vagy a helyi polgárőr egyesület munkatárPaksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4400 példányban Kiadja a TdePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: paksihirnok@ind -x.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2013. janaár 25. gozásához. Ezen túl szeretnénk intézményeink mindennapi munkájának részévé tenni az archívum feltöltését és karbantartását is.- Mit kíván a városnak és magának az új évben?- Nyugalmat. Úgy érzem, időnként egy kicsit túldimenzionáljuk a dolgokat. Túlrettegjük, túlidegeskedjük. Természetesen itt nem azokra gondolok, akiknek napi megélhetési gondjai vannak! Szeretném, ha egy kicsit jobban figyelnénk egymásra, egy kicsit több hitünk lenne. És egy kicsit több humor is kéne talán. És bizalom. Úgy érzem, a vezetők iránt érzett bizalom, ami sokszor okkal ugyan, de sohasem volt túl erős ebben az országban, mintha még csökkenne is. Ott is, ahol nem kéne talán. Tudja, ha egy nép nem tiszteli a vezetőit, akkor ott előbb-utóbb bajok lesznek. A korrupt vezetőket le kell váltani, ha lehet, de talán jobb, ha jókat választanak... Sok türelem kell ma mindenhez. Egymáshoz, a munkához. De a szemlélődést ez a mai idő nem tűri. Most élni kell tudni, túlélni a pénzügyi-gazdasági, de leginkább erkölcsi válságot. Aztán építkezni fogunk Magyarországon. Szerencsére nekünk itt Pakson nem kellett egy percre sem megállnunk az építkezésben. Minden paksi embernek erőt, egészséget kívánok az új évben. Magunknak is. Van dolgunk bőven. Kövi Gergő sa. A kitüntetések adományozására javaslatot tehet minden helyi lakos és paksi székhelyű szervezet. Az írásos ajánlásnak tartalmaznia kell a jelöltnek azt a teljesítményét, ami méltóvá teszi a kitüntetésre. A javaslatokat február 22-ig kell benyújtani dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyzőhöz (7030 Paks, Dózsa György út 55-61.). Paksi Hírnök, 2013. január 11. ■ 3 Ki legyen a díjazott?