Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-01-11 / 1. szám
Szántóné dr. Novák Eszter A járási hivatalok létrehozásával a kormány célja az volt, hogy szétválassza az államigazgatási és az önkormányzati feladatokat, egyértelmű legyen az állampolgár számára, hogy milyen ügyben hova forduljon és több, dinamikusabb ügyfélszolgálat segítse az ügyintézést. A Paksi Járási Hivatal vezetője, Szántóné dr. Novák Eszter a középiskolát Bonyhádon végezte, ahol pénzügyi ügyintéző és képesített könyvelő végzettséget szerzett. Szakmai pályafutását az egykori városi tanácsnál kezdte előadóként, majd a Polgármesteri Hivatalban jellemzően pénzügyi, gazdálkodási területen dolgozott. 2003-tól látott el vezetői feladatokat. 2005-től a hivatal pénzügyi osztályát, majd kinevezéséig a titkársági osztályt vezette. Időközben informatikus mérnök diplomát szerzett a Gábor Dénes Főiskolán, majd a Szegedi Tudományegyetemen jogászként doktorált 2004-ben. Azt vallja, hogy ha az ember életében lehetőség nyílik arra, hogy új területeken is kipróbálja magát, merni kell belevágni. így amikor Tóth Ferenc kormánymegbízott megkereste azzal, hogy elvállalná-e a járási hivatal vezetését, igent mondott. A hivatal szervezeti felépítését, illetékességi területét, feladatait a jogszabályok pontosan meghatározzák. Abban viszont, hogy a munkatársak milyen közösséggé válnak, egy vezetőnek oroszlánrésze van. Olyan hivatalt szeretne, ahol minden kolléga hivatásának tekinti a munkáját, és ahonnan az állampolgárok hivatali ügyeik intézését követően elégedetten távoznak. Úgy érzi, hogy minden nappal közelebb kerülnek a megvalósuláshoz, mondja a hivatalvezető. A Paksi Járási Hivatalhoz, amelynek székhelye az okmányiroda épületében van, 15 település tartozik: a volt paksi kistérség területe és Tengelic. Az épületet már belakták, az ügyfelek a szakmai munka zökkenőmentes indulását tapasztalhatták. Az okmányiroda maradt az első emeleten, a másodikon és a harmadikon a törzshivatal, illetve a járási hivatal szakigazgatási szerveként működő gyámhivatal kapott helyet. A járási hivatal épületébe költöztek a szabálysértési ügyintézők is. A gyámhivatal mellett a járási hivatalnak másik négy szakigazgatási szerve is van. Ezek a földhivatal, a munkaügyi központ, az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal, valamint a népegészségügyi intézet, amelyek székhelye és ügyfélfogadási rendje nem változott. A dunaföldvári okmányiroda továbbra is helyben működik a törzshivatal szervezeti egységeként. Mindkét okmányirodában hétfőn hosszabbított nyitva tartással várják az állampolgárokat. Dunaföldváron az okmányirodái ügyek mellett a szociális és egyéb ügyeket is helyben intézhetik az ügyfelek. Nagydorogon ügyfélszolgálat működik, a többi településen pedig hamarosan ügysegédek kezdenek dolgozni. Várhatóan év végén indulnak a kormányablakok az okmányirodák bázisán. Ezzel több mint kétezer ügy intézését kezdeményezhetik majd az állampolgárok egy helyen. A járási hivatal minden munkatársa volt önkormányzati dolgozó, akik mindannyian megfelelő végzettséggel és szakmai tapasztalattal rendelkeznek. A hivatalvezető elmondta, hogy számára a közigazgatási munka hivatás. Feladatait mindig szíwellélekkel végzi, és nem nézi, mikor van vége a munkaidőnek. Családjával Madocsán él, férje az atomerőműben dolgozik, idősebbik fiuk környezetmérnöknek tanul, az ifjabb politológiát hallgat. Kohl Gyöngyi Sprich Deutsch! Decemberben diákok adhattak számot nyelvtudásukról a német nemzetiségi önkormányzat szervezésében, februárban pedig svábbált szervez a Féhr György elnökölte szervezet. Bár versenynek hirdetik, a cél egy kellemes, vidám délután, ahol a németül tanuló paksi diákok számot adhatnak felkészültségükről és gyakorolhatják a nyelvet. A Sprich Deutsch! vetélkedőt 10. alkalommal rendezte meg a Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Paksi Úttörők Szövetsége. A helyszín minden esztendőben a házigazda német önkormányzat klubhelyisége, ide várták most is a német nemzetiségi nyelvet tanító paksi iskolák képviselőit. - A rendezvényt minden esztendőben a nemzetiségek napjához kapcsolódóan szervezzük, célunk a nyelvgyakorlási lehetőség biztosítása mellett a hagyományok, őseink kultúrájának megőrzése - mondta el Féhr György, a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A vetélkedő résztvevői különböző feladatok, gyakorlatok és tesztek megoldásán keresztül adtak számot nyelvi jártasságukról és ismereteikről. A tudást német anyanyelvű zsűritagok értékelték. Néhány nappal az ünnep előtt karácsonyi hangulatról is gondoskodtak a szervezők: forró tea és mézeskalács is várta a csapatokat. Az oklevelek mellé ajándék is járt: könyvekkel, digitális eszközökkel térhettek haza a nyelvi vetélkedő résztvevői. További hír a nemzetiségi önkormányzat háza tájáról, hogy február 2-án svábbál lesz 19 órától a dunakömlődi faluházban. A rendezvényen első ízben mutatkozik be a szeptemberben megalakult német nemzetiségi tánccsoport, valamint műsort adnak a német nemzetiségi iskolák tánccsoportjai.-dal-Paksi Hírnök, 2013. január 11. ■ 19