Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2013-03-22 / 6. szám

Az ügyelet nem háziorvosi rendelés Hét esztendeje indult el a kistér­ségi központi ügyelet Pakson. A feladatra az érintett települések társulása az Emergency Service Kft.-vei kötött szerződést. Kez­detben egyfajta bizalmatlansággal kezelték az idegen céget, ezért sok orvos körzeten kívülről - elsősor­ban Fejér megyéből - érkezett, de 2007-től kizárólag környékbeli orvosok látják el az ügyeletet. A személyzet - beleértve a doktorok mellett a gépkocsivezetőket és az asszisztenciát is - állandó, csak gyermekáldás és nyugdíjazás mi­att volt változás - tájékoztatott a kft. ügyvezetője, dr. Rédei József. Azt is elmondta, hogy cégük másfél év alatt vidéki viszonylat­ban piacvezetővé vált és a közel­múltban már a fővárosba is „be­törtek”. Jelenleg 32 telephelyen működtetnek orvosi ügyeletet, 800 ezer ember ellátásáról gon­doskodnak. Az ellátás színvonala egységes, ahogy a felszerelésük is, kezdve a ruházattól az orvosi műszerekig, mondta az ügyve­zető. Mintául az Országos Men­tőszolgálat szolgált e tekintetben, a szervezeti felépítést illetően is. A paksi központi ügyelet mégis kilóg a sorból, mégpedig pozitív értelemben, derült ki dr. Rédei József szavaiból. A paksi kistér­ségben kulturált, légkondicionált, minden igényt kielégítő tágas rendelőben, országos átlag feletti bérekért dolgozhatnak az ügyele­tet ellátók, akiknek szakmai mun­káját a kezdetektől dr. Kasza Irén koordinálja. A társulás két autót biztosított induláskor az ügyelet számára, ezek egyikét tavaly cse­rélték le önkormányzati segítség­gel, a másik idén kerül sorra. - A 32 ügyelet közül a paksi a legjobb, itt van a legkevesebb probléma üzemeltetői oldalról - össze­gezte az ügyvezető. Magyaráza­tul hozzáfűzte, hogy bármilyen probléma felmerül, gyakorlatilag azonnal orvosolják, és míg Ke­­let-Magyarországon lasszóval kell fogni az orvosokat, Pakson hónapokkal előre kész a beosztás. Az viszont általános probléma, hogy a betegforgalom zömét még most is az indokolatlan esetek teszik ki. A paksi központi ügye­letén tavaly 8388 eset közül 5588 volt indokolatlan, ami 66,6%-ot jelent. A hatályos jogszabály 31 pontban nevesíti azokat a beteg­ségeket, amelyek esetén indokolt az ügyeleti megjelenés, ez alapján kell a KSH és az OEP felé jelentést készíteni. Természetesen a sta­tisztikailag indokolatlan eseteket ugyanúgy ellátják, tudtuk meg a kft. vezetőjétől, aki arról is be­számolt, hogy két éve tájékoztató kampányt folytattak, ami hozott némi eredményt, de hazánkban az egészségügyi kultúra olyan, hogy az ügyeletet sokan a meg­hosszabbított háziorvosi rende­lésnek tekintik. A központi ügyeletet érintő vál­tozás, hogy 2013. január 1-jétől Pálfa kivált az ügyeleti ellátásból és Simontornyához csatlakozott a földrajzi közelség miatt. Tenge­­lic pedig ugyanezen időponttól csatlakozott a feladatellátáshoz, tájékoztatott Vargáné Lengyel Csilla társulási csoportvezető. Az ügyelet finanszírozásáról el­mondta, hogy a tényleges költ­ségek és az OEP-támogatás közti különbözetet fizetik be az önkor­mányzatok lakosságarányosan. Jelenleg valamivel több mint há­rommillió forint havonta a hoz­zájárulás, ez egy lakosra vetítve 65,54 forintot jelent. -ví-Vöröskereszt: feláll az elnökség? Felfüggesztette működését április végéig a Vöröskereszt paksi elnök­sége azzal az elhatározással, hogy ha nem tudják elérni céljukat, feláll a teljes vezetőség. A döntést küldöttgyűlésükön hozták, ahol Ferencziné Vesztergombi Klá­ra beszámolóját hallgatták meg, majd a munkaviszonya megszű­nésével foglalkoztak. Ez utóbbi miatt demonstrál a vezetőség a működés felfüggesztésével.- A megyei igazgató gazdasági okokra hivatkozva csökkenteni akarta a városi titkár (hivatalo­san területi munkatárs) munka­idejét 8-ról 6 órára - kezdte dr. Csuta Tamás, a paksi szervezet elnöke. Mint mondta, Ferenczi­né Vesztergombi Klára ezt nem fogadta el, ezért megkapta a fel­mondását. 25 év után, két évvel a nyugdíj előtt elküldték. Dr. Csuta Tamás kiemelte, elégedettek a titkár munkájával, eredményes a Paks térségi szervezet, ami a megyeszékhely után a második legnagyobb, egymást érik a prog­ramok. Ezt egyébként a titkár be­számolójában alá is támasztotta. Eredményes a véradásszervezés is: már a tervezésnél is a magasabb elvárt, 5%-os értéket irányoznak elő. A tényleges eredmények még ezt is meghaladják, a megyében kimagaslónak számít, hogy a la­kosság 6,26%-a jelenik meg do­norként, összegezte Ferencziné. Tavaly közel háromezren mentek el véradásra, 219 új véradót si­került megnyerni az ügynek. A titkár beszámolóját követően egy­más után emelkedtek szólásra a tagtelepüléseken működő szerve­zetek küldöttei. Elmondták, hogy kimagaslónak tartják az elvégzett munkát, indokolatlannak a mun­kaidő-csökkentést. Ezt gazda­ságilag sem lehet alátámasztani, hiszen Ferencziné védett korban van, ezért 50%-os járulékot kell utána fizetni és, ha ezt, illetve a végkielégítés összegét figyelembe veszik, nem drágább az alkalma­zása, mint egy hatórás, fiatalabb dolgozóé. Az ülésen megjelent Gulyás Ka­talin megyei igazgató felolvasta Göndöcs Miklós, a Magyar Vö­röskereszt elnöke levelét, amely­ben arról irt, hogy a szervezet országos szinten takarékossági lé­pésekre kényszerül. Kiemelte azt is, hogy a foglalkoztatás a megyei igazgató és a vezetőség kompe­tenciájába tartozik, a városi szer­vezeteket e tekintetben egyeztetési jog nem illeti meg. Gulyás Katalin emlékeztetett arra, hogy a megyei elnökség határozatát hajtotta vég­re, amikor a paksi titkár munka­idejét csökkenteni akarta. A gré­mium januári ülésén döntött úgy, hogy hatórás részmunkaidőben foglalkoztatja az alkalmazotta­kat, kivétel Tamási egy pályázati projekt miatt. Köllő Imre, a pak­si elnökség tagja ennek kapcsán azt mondta, éppen ez bizonyítja, hogy az igazgatónak volt mérle­gelési joga, és ezzel Paks esetében is élhetett volna arra is tekintettel, hogy Pakson működik az ország egyetlen nukleáris létesítménye, ezért a Vöröskereszt szervezeté­nek működését hibás döntés ve­szélyeztetni.- Éppen a Vöröskereszt jellemző­je, az emberségesség hiányzik az eljárásból - húzta alá Köllő Imre. Sérelmezte, hogy a megyei vezető­ség nem kezeli őket partnerként, a téma kapcsán írt levelekben pél­dául következetesen önkéntesnek szólították őket. Ez Gelencsémé Tolnai Klára madocsai polgár­­mestert is szólásra késztette. Azt mondta, hogy a szervezet alap­vetően éppen az önkéntességre épül. Dr. Csuta Tamás azt emelte ki, hogy jogilag minden bizonnyal megfelelő döntést hozott a me­gyei igazgató, de az emberséget, segíteni akarást hiányolja. Köllő Imre hozzátette, hogy a tervszerű, céltudatos munka eredményeként ma már a Vöröskeresztet a kistér­ségben Ferencziné Vesztergombi Klárával azonosítják. A titkár munkaviszonya április 28-ig tart, az elnökség addig szünetelteti tevékenységét és, ha nem nyert az ügy megnyugtató megoldást, befejezik a munkát. Ferencziné Vesztergombi Klára pedig mun­kaügyi bírósághoz fordult, -vida-10 ■ Paksi Hírnök, 2013. március 22.

Next

/
Thumbnails
Contents