Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-03-02 / 5. szám
Paksi Hírnök 6 2012. március 2. Vissza a munka világába Fórumra hívta a város roma lakosságát a nemzetiségi önkormányzat nevében Berki Attila elnök. Ám hiába hirdették meg a paksi cigányság számára készült lapban, A mi utunkban, és hiába juttatták el a meghívót az érintett családokhoz, bizony az előadók, szervezők majdnem többen voltak, mint az érintettek. Pedig, aki ott volt a városháza tanácstermében, sok hasznos ismerettel gyarapodhatott, olyan zsebre menőkkel is, mint a közfoglalkoztatás és szociális támogatás. A sort az utóbbiról szóló tájékoztatóval a munkaügyi központ paksi kirendeltségének vezetője nyitotta. Fedné Szombat Csilla azt mondta, az önkormányzat mellett néhány helybeli cég is fogad közmunkásokat, így nagyjából kétszázötvenen juthatnak munkához, jövedelemhez. Ahhoz, hogy az önkormányzat segítő kezet nyújtson, az érintettektől együttműködést várnak, derült ki Teli Edit alpolgármester szavaiból, aki azt mondta, hogy az eredeti, 2010- ben meghatározott tervek mentén fognak haladni.- Kiemelkedően fontosnak tartjuk a hátrányos helyzetű és roma állampolgárokról való személyes gondoskodást, ami nem az anyagi támogatást jelenti elsősorban. Lehetőségeinkhez mérten mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy visszavezessük a romákat a munka világába a közmunka és az önkéntes munka keretein belül, az öngondoskodás felelősségének, a gyermekek nevelésének fontosságát hangsúlyozva. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy a roma nemzetiségűek magatartása nem szolgálja a közérdeket, értem ez alatt a saját érdeket és a városi érdeket, változtatni fogunk a munkamódszereinken és a támogatáspolitikánkon - hangsúlyozta. Mint mondta, amennyiben a meghirdetett fórumok nem népszerűek, nem látogatják azok, akikért életre hívják a szakemberek, a hivatal osztályvezetői és a roma nemzetiségi önkormányzat, úgy munkatársaival ők mennek az adott lakókörnyezetbe, és életvezetési tanácsokkal látják el a lakosságot.- Ezzel egyidejűleg szigorítjuk a támogatás rendjét, amennyiben nem tapasztalunk rövid időn belül pozitív változást az életmódban, magatartásban, az adott ingatlan körül ellátandó kötelező feladatok ellátásában - húzta alá, hozzáfűzve: - Tisztában vagyok azzal, hogy nagy munkaerő-befektetés mellett apró eredmények várhatók, nem vagyok idealista. Tisztában vagyok azzal is, hogy évtizedes problémákat, beidegződéseket nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni, és azzal is, hogy eredményeinket hosszú távon nehéz lesz mérni és megtartani. De hála Istennek vannak teljes szívvel, szorgalommal és kitartással megáldott emberek, akikre számíthatok, akik a munkaidejükön túl is segítik ezt a városi, országos küldetést. Vida Tünde Ismét indul a közfoglalkoztatási program Közel háromszáz munkanélküli két hónapos foglalkoztatását biztosíthatja a 2012-es közfoglalkoztatási program Pakson. A bérköltségek 70 százalékát az állam fedezi, 20 millió forintot juttat erre a célra városunkba a munkaügyi központon keresztül. A foglalkoztatás megszervezése a DC Dunakom Kft. feladata. Február 15-én indult az idei közfoglalkoztatási program Pakson. 2012-ben nem az önkormányzat, hanem a tulajdonában lévő DC Dunakom Kft. szervezi az ún. foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők munkába állítását. Az ellátásra meghatározott jövedelmi és vagyoni viszonyok esetén azok az álláskeresők jogosultak, akik legalább egy éve együttműködnek a munkaügyi központtal vagy már kimerítették a munkanélküli ellátást. Szigorú feltétel emellett, hogy évente legalább 30 napos munkavégzést kell igazolniuk a támogatásban részesülőknek, és lehetőség szerint el kell vállalniuk a DC Dunakom Kft. által felajánlott munkát. Ez utóbbi kötelezettség alól orvosi alkalmatlanság lehet átmeneti felmentő ok. Az idei első kiközvetítésnél a munkaügyi központtól kapott listáról 34 személyt vártak megbeszélésre, közülük 16-an el sem vállalták a felkínált munkát vagy egészségügyileg voltak alkalmatlanok, így 18 álláskereső maradt, ők két hónapos szerződéssel ténylegesen munkába álltak. A kft. kommunális szolgáltató, így a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülőket kézi úttisztítóként vagy a közparkok gondozásakor, a kertészeti csoportban tudják alkalmazni.- A nehéz fizikai segédmunka, úgy tűnik, nem túl népszerű - tájékoztatott Cseh Tamás, a DC Dunakom Kft. részlegvezetője. Hozzátette, az idei közfoglalkoztatási program november 30-ig tart, a cél, hogy minél több embert visszavezessenek a munka világába, ehhez azonban bizonyos kompromisszumokra is szükség volt. Ilyen például, hogy csak hatórás foglalkoztatást biztosítanak mindenkinek, és ha valaki be is válik egy munkahelyen, akkor is csak két hónapig maradhat. - Csak így van reális lehetőség arra, hogy a listán szereplő mind a 272 embert meg tudjuk szólítani - fogalmazott Cseh Tamás. A közfoglalkoztatási programra 2012- ben a paksi kistérség 14 településén 72 millió forint támogatást biztosít az állam a munkaügyi központon keresztül, ebből Paksra 20 millió forint jut. Az összeg a felmerülő költségek 70 százalékát fedezheti, a másik 30 százalékot az önkormányzatnak kell hozzáadnia. A foglalkoztatottak bére is központilag szabályozott: a mindenkori szakképzetlen minimálbért vehe| tik át munkájukért, hat órára megállapítva, £ heti fizetésként. Dallos Szilvia