Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-02-17 / 4. szám

2012. február 17. 15 Paksi Hírnök Derűs filozófia és filozofikus derű Hatalmas adag nyitottság, erős művészi és pedagógusi véna, összerázva, nem kever­ve, megízesítve a régi érté­kekbe vetett hittel és egy csi­petnyi szigorral, mindenáron akarástól mentesen. Ez a béhá-koktél, azaz Bodrog­­halmi László maga, aki - ko­molyra fordítva a szót — olyan, mint egy fa. Van tar­tást adó gyökere és törzse és sokfelé ágazó, mindig új haj­tásokat hozó lombja. Sátoraljaújhelyen született, ott járt általános, majd középisko­lába. Amikor elérkezett a pá­lyaválasztás ideje, enyhén u szólva tanácstalan volt, így ü szülei a helyi választékból a § mezőgazdasági szakközépis- í kólát ajánlották figyelmébe, ^ mondván, legalább sokat lesz a ° jó levegőn. Hallgatott rájuk, ment és nagyon megszerette. Ráadásul tényleg sokat voltak a friss levegőn, mivel kertész­kedés cimszó alatt tekintélyes mennyiségben végeztek kétke­zi munkát, mesélte első tizen­nyolc évéről, a tőle megszokott módon kis humorbombákkal fűszerezve Bodroghalmi Lász­ló. A középiskola után már adott volt az irány, Kecskemét­re ment, ahol kertész-üzem­mérnöknek tanult. Lediplomá­zott, állás azonban nem volt. Család viszont igen! A főisko­lán ismerte meg ugyanis oldal­bordáját, Őzse Gabriellát, és mire végzett, megérkezett sze­relmük gyümölcse is, egy fiú­gyermek. Éppen keresték ők hárman, hogy hol rakhatnának együtt fészket, amikor László minden szempontból kedvező állásajánlatot kapott Pakson. Nem volt min gondolkodni, meg kellett próbálni. Sikerült, letelepedtek és László attól fogva nevelőtanár az Energeti­kai Szakközépiskola kollégiu­mában. Időközben megjelent egy új szabályozás, ami szak­irányú végzettséghez kötötte a munkáját, így visszaült az is­kolapadba, és elvégezte a pe­dagógia-gyermekvédelem sza­kot Szegeden. Sok kollégájához hasonlóan azt tapasztalja, hogy egyre ne­hezebben kezelhetőek a fiata­lok, de úgy véli, hogy alapve­tően nem a gyerekek, hanem a világ, az értékrend változott meg. László a régi értékekben hisz, amelyeket gyermekeik­nek, merthogy később még egy fiuk született, át tudott adni. Ezen munkálkodik diákjai ese­tében is, akikkel aránylag könnyen megtalálja a hangot, pedig nem bratyizik velük, sőt inkább a szigorú jelző illik rá. Azt mondja, hogy ez a fajta kapcsolatteremtő képessége ta­lán annak köszönhető, hogy bár az évei száma a negyvenöt­höz közelít, a lelkében meg tudta őrizni a fiatalságát. Ahogy fogalmaz, ez olyan, mint a számítógépen a frissítés gomb, csak meg kell nyomni és működik. László arra ösz­tönzi a gyerekeket, hogy a szellemi, lelki és erkölcsi gya­rapodásukat elősegítő dolgok­ban azt keressék, hogy mi ben­ne a jó, az érdekes számukra, és ne az motoszkáljon a fejük­ben, hogy „de fáradt vagyok, miért kell ezt csinálnom, hol érdekel ez engem” - legyenek ezen a téren nyitottak, érdeklő­dőek és kísérletező kedvűek. Ebben, mondhatni, magából indul ki, ugyanis ő éppen ilyen ember. A zene például már gyerekkorában vonzotta, és mivel volt igénye arra, hogy ebben fejezze ki gondolatait, érzéseit, autodidakta módon megtanult gitározni, amivel párhuzamosan zenét is szer­zett. A mai napig pengeti a hú­rokat, legjobb barátjával alkot­ják a D-műszak nevű formáci­ót. Nem a hangszeres zene az egyetlen terület, ahol jól érzi magát. Tagja a Paksi Városi Vegyeskamak, és amit talán kevesebben tudnak róla: rajzol is, többnyire számítógépes gra­fikákat, illetve versek is el­hagyják a tollát olykor. Aztán ott van a humor, amiben nem ismer tréfát. Mint mondja, a humorhoz olyan egyetemes gondolkodásra van szükség, ami minden emberben egyfor­mán megvan. Ha ez stimmel, hat a dolog, ha nem, akkor el­marad a nevetés. A hatást mos­tanság a Sosem Ugyanaz Comedy Klub tagjaként várja a társaság estjein. Még tovább folytatva a sort, vitorlázik, sze­ret röplabdázni, pingpongozni, kerékpározni, túrázni és rend­szeresen kocog. Egyébként pedig filozofikus alkat, akinek a zene, a vers, a rajz, a humor olyan, mint más­nak a beszéd, ezeken a nyelve­ken gondolkodik, teszi fel kér­déseit, és keresi a válaszokat. Gyakorta elmélkedik azon, mi­re vezethet, hogy az ember mindenek fölé helyezte magát. Van, aki azt mondja, hogy mindent elérhetek, megtehe­tek, amit igazán akarok, csak az a kérdés, hogy tényleg meg kell-e tenni tűzön-vízen át. Uralkodik az emberiség a boly­gón, nem jó pásztor módjára bánik javaival, aminek nem lesz jó vége. Ilyennek látja az emberiség jelenét és jövőjét László, de vajon mi a helyzet a sajátjával? Nincsen vele gond­ja! A jelenével elégedett, örül a családjának, büszke a fiaira, akik közül az idősebb ötödéves gyógyszerészhallgató, a kiseb­bik pedig most nyolcadikos. Mindkettejük életében jelen van a zene, főként az ifjabb esetében, aki zongorázik és a zeneszerzésben is otthonosan mozog. Ami László jövőjét il­leti, szintén nem aggódik. Nin­csenek nagy ambíciói, nem akamok típus, elfogadja, amit az élet kimér rá, a jónak örül, a rosszra pedig úgy tekint, hogy abból is lehet tanulni valamit. Azért vannak még a tarsolyá­ban vágyott, de ki nem próbált dolgok, úgyhogy ha véletlenül mondjuk siklóemyőzni vagy sárkányrepülőzni látják, ne le­pődjenek meg! Kohl Gyöngyi

Next

/
Thumbnails
Contents