Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-11-16 / 22. szám

Embermesék A türelem oratóriuma A Ponte Vecchio tűzzománcsze­rű összevisszaságában, az egyik abszintzöld színű ékszerüzletben látta meg a nőt. Előtte hajszálvé­konyra hengerelt ezüstdrót köteg, kezében miniatűr fogó. Dolgo­zott. Drótot tekert egy szögek­kel kivert kis táblácskára. A férfi közelebb ment a kirakatüveghez, s az ezüstpillangók és cigaretta­­tárcák között nézte, ahogy a nő sodor, teker és csippent. Sokáig nézte így, majdnem elkésett a munkából, mely a hídon túl egy Poliphoz címzett trattoriában várta. A férfi szakács volt. Hófe­hér kötényt kötött és nekiállt a tészta gyúrásának. Sodort, tekert és csippentett, és közben a nőre gondolt. így dolgozott egész nap és attól kezdve minden egyes napon. Reggelente nézte a nőt, s a sokasodó filigrán ékszereket a kirakatában, a légies pillangó­kat és Firenze virágait, melyek mind arra vártak, hogy elfoglal­ják méltó helyüket egy-egy női fülben. Nézte a vevőket is, akik benyitottak az ajtón, a rézcsen­gő hangjára a nő megrezzent, felkelt, rajta egyszerű, enciánkék kötényruha, hosszú gesztenye­barna haja hátrafogva. A haját nézte és a törökmézre gondolt, az ajkát és a sárgabarackra. El­képzelte a színeit, az illatát, a ta­pintását és tökéletesnek képzelte. Hónapok alatt rutinná vált, mint a napi imádság, a pár perces ki­térő az abszintzöld ékszerboltnál. Egyik este süteményt sütött neki. Belesütötte mindazt, ami a nőre emlékeztette: melengető szegfű­szeget, csiklandozó chilit, illatos szerecsendiót, aranyló mézet. Fáradtkék papírdobozba rakta, egy levelet tett mellé: Nem ismer, de én beleszeret­tem a hajába. (A törökmézről diszkréten hallgatott.) Ha kí­váncsi rám, a Polipban meg­talál, várom holnap este 7-kor. Francesco Bordó szalagot kötött a doboz­ra, hazafelé az üzlet ablakpár­kányára tette. Cellini mester szobra mögé elbújva figyelt, fogai vacogtak az izgalomtól. A nő kijött az üzletből és bezárt, akkor vette észre a dobozt. Ki­nyitotta. Megszagolta a benne levő süteményt, az arcán valami furcsa játék futott végig, kivet­te a levelet és elolvasta, majd a zsebébe gyűrte. Sietősen elin­dult valahová. A férfi kicsit csalódott volt, mintha a mellkasára tapostak volna, fojtogatta a türelmetlen­ség. Másnap reggel, az ékszer­bolt ablakpárkányán egy bo­rítékot látott, tudta, hogy neki szánták, még mielőtt meglátta volna rajta a míves „F” betűt. Közelebb ment. Elvette. Nem láthatta, hogy a nő a tükörből figyeli. A levélben ez állt: Két hónap múlva ráérek, ha akkor még szeretné, ott leszek. Angelica A férfi szinte fuldoklott a két­ségtől, de elhatározta, hogy türelmes lesz és kitart a várako­zás minden bizonytalanságával együtt. Lassan megváltozott az időhöz fűződő viszonya, már nem érezte a múlását, mintha egy üvegburából figyelte vol­na, hogyan változik körülötte a világ. Minden reggel megállt a kirakatnál, volt, hogy a nő is észrevette, ekkor fejével ap­rót biccentett felé és elsietett. Francesco ilyenkor mindig tésztákat dagasztott, sütemé­nyeket sütött, benne törökméz­zel és aszalt sárgabarackkal, a vendégek pedig különösen elé­gedettek voltak. Pontosan két hónap múlva eljött a nap, amit régóta várt, reggel bepillantott az üzlet kirakatán, a kisasszony szemérmesen mo­solygott és a munkájába mélyedt. Este 7-kor belépett a Polip ajta­ján. Hónapok várakozása öltött testet a nőben, Francesco köze­lebb ment hozzá, de hirtelen va­lami nem várt dolog történt. Nem bírta elviselni a nő illatát, a belőle kipárolgó édes illatot, mely olyan volt, mintha ibolya és fehércsokoládé keverékét lé­legezné be. Másra sem tudott gondolni egész vacsora alatt, lopva vett levegőt, vagy belesza­golt a frissen készült étel felszál­ló gőzébe. Csak a rumos cso­koládétorta felszelése tompított valamennyit a kínos érzésen. És ekkor jutott eszébe az életmen­tő ötlet. Csak úgy szabadulhat meg a borzongató undortól, ha valamiféle süteménynek képzeli Angelica kisasszonyt. Legyen mondjuk pite, vaníliaszószban fuldokló szederrel. Elmosolyo­dott... talán így menni fog... gondolta, és megadóan beleha­rapott a gyönyörű, kelt tésztára emlékeztető női vállba. Fodor Veronika Stekly Zsuzsa Angyalok éneke című tűzzománc-kiállítása nyílt meg a minap a Csengey Dénes Kulturális Köz­pont Nagykiállítójában. (Megtekinthető november 30-ig.) Lapzártánk után egy másik tűzzománc-kiállítás is megnyílt: Oláh Erika Történetek című tárlatát a Könyvtárgalériában tekinthetik meg az érdeklődők. A Panoráma kiállítóban a Deák Ferenc Ál­talános Iskola Ügyes kezek kézműves tábo­rának kiállítását nézhetik meg, a Kiskiállí­­tóban pedig még november 29-ig láthatók Rónai Gábor természetfotós fényképei. A Társalgó galériában Sáfrány Jánosné népijátszóház-vezető Örökség című kiál­lításában természetes anyagokból készült használati- és dísztárgyak, valamint népi gyermekjátékok várják az érdeklődőket ugyancsak november 29-ig.

Next

/
Thumbnails
Contents