Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-11-16 / 22. szám

Hulladékgyűjtés: más szellemben, mint eddig Hosszú ideje végzi a hulladék­szállítási közszolgáltatást Pak­son, valamint Györkönyben és Pusztahencsén a DC Dunakom Kft., amely a gyűjtőszigetek ki­alakításával a szelektív gyűjtés meghonosításáért is felel váro­sunkban. Az európai uniós forrás felhasználásával megva­lósuló új hulladékkezelő köz­pont indulásával ez jelentős változást is hoz a cég életében. A korábbi három helyett a hét település alkotta társulás terü­letén szolgáltatnak, ráadásul más rendszerben mint eddig: ezentúl már a folyamat elején, azaz háznál megtörténik a hul­ladékok szelektálása. Jövő évtől egy kis odafigyeléssel, a ház­tartásban keletkező hulladékok elkülönített gyűjtésével már otthonában minden lakos sokat tehet környezete védelméért. Az új hulladékkezelő központ indulásától kétféle edényzetbe kell gyűjteni a lakosságnál ke­letkező hulladékot: az egyikben az általános kommunális hulla­dékot (vegyes) helyezhetik el, a másikban pedig az újrahaszno­sítható anyagokat. Utóbbi érde­kessége, hogy a műanyag- és a papírhulladékot közös kukába kell majd gyűjteni. Ennek oka, hogy a papír- és műanyaghulla­dékot a kezelőközpontban lévő válogatóművön szelektálják, és a szalagos válogatás után bá­lázzák, később értékesítik. Az, hogy a papír és a műanyag egy kukába kerülhet, nem azt je­lenti, hogy bármit, bárhogyan összedobálhatunk, hívta fel a figyelmet Hoffmann Zoltán, a DC Dunakom Kft. munkatár­sa. A szelektív gyűjtőbe a PÉT vagy más újrahasznosítható műanyagot érdemes összepré­selve, kupak nélkül elhelyezni, mert így jobb a tömöríthetősé­­ge. A papírhulladékok közül pe­dig ide kerülhet a csomagolási papír, illetve kartonpapír vagy hullámpapír, valamint az italos kartondobozok, azonban ezeket már tisztítva, öblítve, ételmara­dék és más szennyeződés nélkül kell a kukába helyezni. Arról, hogy miért érdemes odafigyel­ni a helyes gyűjtésre, a szak­értő elmondta: annál lassabb a válogatósor munkája, minél több idegen elem kerül a rend­szerbe, ez pedig költségekkel is jár. Amennyiben jó az anyag tisztasága, és jó a bálázott anyag minősége, annál könnyebben értékesíthető, az eredményesség pedig a díjban is jelentkezhet. Azt, hogy hogyan kell gyűjteni a szemetet, az önkormányzat ren­deletben fogja előírni, illetve a cég is minden háztartásba eljut­tatja tájékoztatóját, amely nem csupán a hulladékgyűjtésről, ha­nem a járattervekről is informá­ciót ad. A jelenlegi tervek szerint kéthetente szállítja el a szolgálta­tó a szelektív és hetente a kom­munális hulladékot. Hoffmann Zoltán elmondta, a társashá­zak 1100 literes konténereket kapnak a vegyes konténerekkel megegyező elosztásban. Ez gya­korlatilag házhoz menő begyűj­tést jelent, hasonlóan a családi házas rendszerhez. (A meglévő gyűjtőszigetek továbbra is a la­kosság rendelkezésére állnak, itt a papír, a műanyag és az üveg külön szelektálható.) Mindezek mellett a családi házaknál jö­vőre megvalósul a zöldhulladé­kok hasznosítása is, a cél, hogy minél többen komposztáljanak otthon. A hetekben elfogadott új hulla­dékgazdálkodási törvény sze­rint 2015-től Magyarországon minden településen kötelező lesz a szelektív hulladékgyűjtés, így a hét település alkotta társu­lás az új rendszer bevezetésével időben felkészül, és alkalmaz­kodik a megváltozó jogszabályi környezethez. A törvényben meghatározott időponttól nem lehetőség, hanem előírás lesz a szelektív hulladékgyűjtés, hogy megfeleljünk az uniós környe­zetvédelmi kritériumoknak. A jelenleg három települé­sen szolgáltatást végző DC Dunakom Kft. évente 15 ezer tonna hulladék, ebből 13 ezer tonna kommunális hulladék kezelését végzi, ennek körülbe­lül 90 százalékát Paks termeli. A jövőben a hulladékgazdálko­dás és -kezelés változása nagy figyelmet kíván nem csupán a szolgáltató, hanem a lakosság részéről is, hiszen a jól műkö­dő rendszer nemcsak csupán a környezetet, a pénztárcánkat is óvja. Matus Dóra Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4400 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2012. november 30. Az új hulladékkezelő központ kivitelezési munkálatai­val párhuzamosan a hét települést (Bölcske, Gerjen, Györköny, Paks, Pusztahencse, Madocsa, Nagydorog) tömörítő Paks és térsége hulladékgazdálkodási rendszerben a szakemberek azon dolgoznak, hogy 2013. január 1-jére, a próbaüzem kez­detére az üzemeltetési feladatok is tisztázottak legyenek. Ezzel kapcsolatban rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott Paks város grémiuma.- Ahhoz, hogy az új hulladéklerakót továbbra is a már meg­lévő DC Dunakom Kft. üzemeltesse, meg kell teremteni a jogi feltételeket: a céget az úgynevezett in house, vagyis házon belüli beszerzés feltételeinek megfelelően kell átalakítani - fo­galmazott az összejövetelt követően Hajdú János, Paks polgár­­mestere. Ennek értelmében ki kell szervezni a DC Dunakom Kft.-bői minden olyan tevékenységet, ami nem közszolgáltatás jellegű, így többek közt a lakásgazdálkodást, az építészetet vagy a parkgondozást. - A közszolgáltató cégben a hulladék­gazdálkodási társulás is tulajdonrészt szerezne. Egy olyan vegyes tulajdonú társaságot kell kialakítanunk, amely lehetőleg kisméretű annyira, hogy ez a tulajdonszerzés megtörténhes­sen, de elégséges méretű ahhoz, hogy biztonságosan tudja a szolgáltatást végezni - tette hozzá a városvezető. A képviselő­­testület elvi döntést hozott, amelynek értelmében lesz egy cég, ami kizárólag a hulladékgazdálkodási feladatokat és az új sze­méttelep üzemeltetését végzi, a másik pedig a DC Dunakom Kft. összes korábbi feladatát látja el. Az új cég a tervek szerint legkorábban 2013. január elsején kezdené működését. Faller Gábor Paksi Hírnök, 2012. november 16. ■ 3

Next

/
Thumbnails
Contents