Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-11-02 / 21. szám
Sikerrel zárult a vietnami szakemberek képzésének első üteme, amelyben a paksi atomerőmű kulcsszerepet vállalt. A hallgatók, akik egyébként már képzett fizikusok, egyetemi tanárok és oktatók, a nukleáris technológiai ismeretekbe csak betekintést nyertek annak ellenére, hogy igen intenzív volt a hat hét, amit hazánkban töltöttek. Ngo Duy Ngo, a Vietnami Szocialista Köztársaság nagykövete, (képünkön) miután köszönetét mondott a képzésben szerepet vállalóknak, kiemelte: ahhoz, hogy 2020-ban üzembe helyezzék az ország első atomreaktorát, új ismeretekre van szükségük, saját szemükkel kell látniuk és tapasztalniuk. Elárulta, hogy a két ország hosszú távú együttműködést tervez. - A nukleáris oktatás fejlesztése az elmúlt évek egyik magyar sikertörténete, amely hozzájárul az ágazat elismerésének és elfogadásának növeléséhez is - hangoztatta Hamvas István. Az atomerőmű vezérigazgatója arról beszélt: legfontosabb, hogy a továbbképzés résztvevői megértsék és képesek legyenek továbbadni azt a felelősséget, amivel az atomtechnika alkalmazása jár.- Magyarország nemzetközi szinten meghatározó szerepet tölt be a nukleáris technológiai ismeretek oktatásában - jegyezte meg Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár, majd elmondta, hogy Szaúd-Arábiával már fogalmazzák a megállapodást, ami a jövő nukleáris szakembereinek képzéséről szól, de a mostaninál jóval nagyobb létszámot érint, illetve Indonézia és Törökország is bejelentkezett már, építene a Magyarországon felhalmozódott tudásra. A város és az erőmű vezetése találkozott Hamvas István vezérigazgató meghívásának eleget téve az atomerőmű vezetésével közös találkozón vettek részt a képviselőtestület tagjai. Ahogy a házigazda a visszatérő találkozókról mondta, cél, hogy ismerjék egymást, egymás gondolatait, problémáit. Szavai szerint a mostani alkalom különösen időszerű volt, mert a város jövőjét érintő kérdések vannak napirenden: az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. rövidesen választ kap üzemidő-hosszabbítással kapcsolatos kérelmére és halad a bővítés előkészítése is. - Normál üzemmód esetén a kölcsönös tájékoztatáson túl egyébre nincs különösebb szükség, de a bővítés olyan kérdés, amely nehezen képzelhető el anélkül, hogy segítenénk, tájékoztatnánk egymást. Ez már csak azért is szükséges, hogy ne legyen üresjárat, duplicitás - mondta Hajdú János polgármester hozzátéve, hogy a bővítés kapcsán felmerülő kérdéseket csak részben tudják megbeszélni az erőmű vezetésével, hiszen a feladatra új céget hoztak létre, a Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt.-t.- Az új blokképítés gondolata a mienk, saját gyerekünknek tekintjük, mi dolgoztunk azért, hogy a parlament biztos többséggel megszavazza, de nyilván a paksi atomerőmű alapfeladata a blokkok üzemeltetése. Mi ezt az alaptevékenységünket végezzük, de nem vesszük zokon, ha szakértelmünkre számítanak, bátorítjuk a szakembereket, hogy menjenek és dolgozzanak a Paks Il.-nél, ezt jó néhány kolléga meg is tette - jegyezte meg a vezérigazgató. Bár kétségtelenül fontos kérdés a bővítés, nemcsak ez volt a téma, a városvezetésnek is volt mit mondania. - Az önkormányzat háza táján is rengeteg újdonság van. A szokásos beruházásokon túl nagyon nagy fejlesztés folyik alapvetően uniós támogatással, pályázaton elnyert pénzekből. De itt van a nyakunkon a közigazgatási reform, a járások kialakítása. Azt gondolom, a legjelentősebb gazdasági partnerünknek, amely adóbefizetésének köszönhető az itt tapasztalt városi lét, illik tájékoztatást adnunk - hangsúlyozta Hajdú János. -ví-Az erőmű alapítványa a kistérség fejlődésének szolgálatában Tizenhét pályázónak összesen 204 millió forintot ítélt oda tolnai ülésén a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány. Az atomerőmű által létrehozott alapítvány támogatásával energetikai korszerűsítések zajlanak, városrészek szépülnek, közösségi konyhák korszerűsödnek. Öszszességében közel hárommilliárd forintnyi fejlesztést segít elő az alapítvány mostani döntésével, hiszen többnyire uniós pályázatokhoz nyújt sajáterő-kiegészítést. A nyertesek között van Tolna, Szekszárd, Tengelic, Fadd, Györköny a Duna innen eső, Kalocsa, Dusnok, Homokmégy a Duna túlsó partjáról. A szervezet ezúttal Tolnán ülésezett, ahol az idei második fordulóra beérkezett pályázatok értékelése volt a legfontosabb napirendi pont. Ezúttal harminc igény érkezett az alapítványhoz több mint 330 millió forint értékben. Két pályázatot visszavontak, így huszonnyolc került a szakmai és munkaszervezet, majd a kuratórium elé. A döntés során - mint Mittler István kommunikációs megbízott mondta- egyetlen korlát volt csupán, ez pedig az anyagi keret nagysága, hiszen minden pályázat megfelelt a kiírásnak tartalmilag és formailag egyaránt. Végül tizenhét igénylő kapott pozitív elbírálást. A nyertesek között van Paks városa is, amely egy fogyatékosok és idősek ellátását biztosító intézmény kialakításához kért támogatást. Az ülésnek otthont adó Tolna pályázatát is támogatásra méltónak ítélte a kuratórium, a mözsi településrész szociális város-rehabilitációs programjával pályáztak. Örülhet Solt városa, ahol egy, a közintézmények hőellátását biztosító biomassza alapú fűtőerőmű és közműrendszer építését segíti az alapítvány. Homokmégyen és Szakmáron közösségi konyhát újítanak fel, Szekszárdon óvodát, Faddon és Tengelicen a polgármesteri hivatal épületét alapítványi forrással. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. évente 500 millió forintot bocsát az alapítvány rendelkezésére, amely évi két alkalommal teszi közzé pályázati kiírását. Erre legközelebb 2013 tavaszán kerül sor.-vida-Paksi Hírnök, 2012. november 2. ■ 9