Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-09-21 / 18. szám

Egy toronydarus feljegyzései. Czirok Ferenc nemrég rövid összefoglalót adott közre 1984-85-ös naplójából a Tolna megyei toliforgatók kötetében, a Kézjegy antológiában.

„A városszéli dombokon épült négyemeletes panelházban, túl a kertes házakon, bérel nekünk a vállalat lakásokat. A miénk az első emeleten kétszobás, öt ággyal. Egyik héten hárman vagyunk itt, a másik héten - a váltóműszak - két idősebb szaki, akik más munkakörben dolgoznak. A nagy paksi munka már lecsengőben van, így is több ezren dolgoznak itt, civilek - magyarok, lengyelek - és katonák. A négyes blokkot jöttem építeni a darummal. Ha nem is keres annyit egy magyar melós itt, mint a lengyel, az átlagnál azért jóval többet. Most mi is csak ketten vagyunk, Jani bácsi szokásos esti kocsmázását űzi a Ragacsban, ahogy az emberek elnevezték a hangzatos nevű Márvány éttermet. Kérdeztem Marci havert még a múltkor, honnan ez a név?- Mert ragad a kosztól! - hangzott a válasz.” „Azért kerültem le Paksra a daruval együtt, mert pár héttel korábban feldőlt a négyes blokk szerkezeti építésénél az ott dolgozó Potain (francia) gyártmányú toronydaru. Az esetnek végül is egy zárványos csapszeg lett az oka. A kezelőjét - aki túlélte a balesetet - áttették a hármas blokkhoz a felvonóra, a dupla kémény mellé. Szerencséje volt, hogy a ferdére dőlt törzstagban le tudott mászni. Azt mondják, olyan gyors se előtte, se utána nem volt! Az én gépemet, amely egyébként szintén francia (Pingon), hatvanméteresre szerelték, hogy a tetőnyíláson át betonozni tudjunk, le egészen mínusz hat méterig. Állandó rádiókapcsolat van a többi daruval és építésvezetőnkkel, Győry Jóskával. Aki néha beszól, főként bonyolult feladatok elvégzésekor. Irodájában a falra akasztva ott szólnak a különböző hullámsávra állított rádiók, így vigyáznunk kell, mikor mit beszélünk..

„Feri lebukott! Győry Jóska, a főnök már napok óta titokban figyelte távcsövön keresztül, hogy mikor ihat. Keresett egy olyan pontot az erőmű területén ahonnan - más szemszögből - látja Feri fülkéjét. A darus soha nem hajoldozott fölöslegesen vagy fordult volna el a három oldali ablakoktól. Mindent a legszabályosabban csinált. Az overál ujjába gombolta be a kétdekás üveget, úgy tett, mintha beszélne a rádión, és közben kortyintott egyet. A főnök ráhangolt arra a rádióra, amin Feri az álbeszélgetést bonyolította, s amikor végre meglátta, hogy rádiózás közben hátradőlve miként piál, látta mozgó ádámcsutkáját, teljes erejéből beleordított a Feri fülére szorított rádióba: - Most megvagy, te gazember! ”

A napló szerzője, Czirok Ferenc budapesti születésű. Sok szállal kötődik Esztergomhoz is, de jelenleg Ausztriában él és dolgozik. Sok mindent kipróbált életében. Képzett cukrász és az egészségügyben is jártas. Már jó ideje gyermekorvos húga a munkaadója.- Készülve erre a beszélgetésre - mondja - előkerestem a régi építőgép-kezelő jogosítványomat, amelyből egy fekete hajú, bozontos arcú, harmincnégy éves fiatalember néz vissza rám. A budapesti telephelyről 1984 nyarán áthelyeztek gépemmel együtt a paksi atomerőmű építkezéséhez. A hatvan méter magas darun nem volt személyfelvonó. Sportosan fogtam fel a dolgot és felcuccolva felkapaszkodtam. Fejemen átvetve a tarisznyám, benne ivóvíz, jegyzetfüzet, az éppen olvasott könyv, iskolaidőben tankönyv is, zsebrádió, esetleg harapnivaló és a csereelemek az adóvevőbe, amely összekötött a rádiósainkkal és a főnökkel. A tankönyv azért kellett, mert azon a nyáron fejeztem be az építőgépész szakközép második osztályát. Ekkor már nyolc éve dolgoztam az Építőipari Gépesítő Vállalatnál (ÉGV), sok géptípusból volt különbözeti vizsgám és gyakorlott kezelő voltam. Igyekeztem új szakmámban elmélyülni, az érettségi már elérhetőnek látszott. Tizennégy hónapot töltöttem Pakson, hetes váltásokban dolgoztunk napi tizenkét órát. Jól összeszokott brigádba kerültem, akik segítettek beilleszkedni. Nem volt könnyű otthon hagyni egy hétre feleségemet és első, akkor négyéves fiunkat, akit ’85 decemberében követett a második. Az előző, sikertelen házasságomból már volt egy nagyobb, tizenhárom éves fiam. A paksi munka érdekesebb volt, mint a fővárosi lakótelepi vagy kommunális építkezések. Minden géphez tartozott egy rádiós kötöző, az úgynevezett vakon dolgozásnál ő volt a szemem. A

hozzám beosztott rádióst Dezsőnek hívták. Egyszer megmutatta alulról azt a kb. 4x4 méteres szerelőcsatornát, amely ötven méter hosszan segítette a szintenkénti munkákhoz szükséges anyagok gyors eljuttatását. A toronydaruból nézve apró pötty volt egy betonnal teli konténer is.- Az egész világot máshogy szemléli, mint egy átlagember. Sok mindent kipróbált, sok helyen élt. Mintha nem találná a helyét...- Már a kezdet kezdetén is bonyodalmak vettek körül. Budapesten születtem anyai nagyapám rákoscsabai házában, de apám szülei neveltek fel Esztergomban, akiknek jól menő vendéglője az államosításnak esett áldozatul. Anyám a válásuk után, ’56-ban disszidált az országból új élettársával. Apám ott élte körülöttünk a maga életét, számára csak terhet jelentettem. Vidám, jó eszű gyerek voltam, de nem elég szorgalmas és sokáig nem tudtam, mi leszek, ha nagy leszek. Vendéglős nagyapám becsületes és munkaszerető volt, a jövőt a cukrász szakmában látta számomra. Érdeklődésemben azonban a másik nagyapámra hasonlítottam, Szabadíts Dezsőre, aki jogi egyetemet végzett, festett, verseket írt, gyógynövényeket termesztett és azokból kivonatokat, tinktúrákat készített. Ő írta a Paraméteres árképzés című szakkönyvet, mely ma is ajánlott irodalom a közgazdasági egyetemen. Az 1997-es Guinness Rekordok Könyvében is szerepel: „A magyar Szabadíts Dezső 95 éves korában védte meg jogi doktori disszertációját.” Engem 14 évesen felvettek az esztergomi ferencesek gimnáziumába, de családi biztatásra inkább cukrásznak mentem. Tizenhat évesen, egy szerelmi csalódás miatt egyik napról a másikra elkezdtem rajzolni, festeni. Ezt azután húszévesen, első házasságom idején abbahagytam. A cukrász jó szakma, meg is tanultam becsülettel, mindig segített a bajban és ma is gyakorlom megrendelésre vagy a magam örömére. Ma már tudom, és - ne tűnjön szerénytelenségnek - nem alaptalanul, de többre voltam hivatott. Ám amire idáig eljutottam, elmúlt egy küzdelmes élet tanulóideje, két elrontott, elromlott házasságom következtében részben nélkülem nőtt fel három fiam, míg én kerestem a helyem az életben.- Tehát tanulmányok, művészi szárnypróbálgatások, házasságok, munkahelyek... Mi történt a paksi időszak után?- Visszahelyeztek Budapestre 1985 őszén. Leérettségiztem, technikusi vizsgát tettem, majd a rendszerváltásig az ÉGV központjában dolgoztam. Aztán visszamentem az eredeti szakmámba, több híres cukrásznál tanulgattam a kunsztokat. O

16 ■ Paksi Hírnök, 2012. szeptember 21.

Toronydarus és festő