Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-09-07 / 17. szám
Embermesék Tüte Tütét mindig vertük, iskolaszünetben, hazafelé jövet a suliból, ha templomba mentünk, régi temetőben, mikor fociztunk. Fél osztály falkaként vetette rá magát ilyenkor, ki-ki adott egyet neki. Templomtoronyban, harangoztunk. Baglyok huhognak, szólalt meg, nem bagoly az, te, s már csattant is a pofon. Milyen szolidáris is a gyereklélek, ilyenkor egyikünk se akart kimaradni a büntetésből. Nem rejtély, a tanárok is verték Tütét. Igaz, minket is. Körmös, tenyeres, seggre verős a tanári fegyelmezés bejáratott eszköze volt. Vérmérséklete szerint élt is vele mindegyikőjük. Tüte néha elaludt órán. Megértésből természetesen nem keltettük fel, ám annál rosszabb volt később neki. Előfordult, hogy Izsó tanár úr is elaludt tanórán, valamilyen névnapi, óraközi koccintás után. Még horkolt is ilyenkor. Neki elnéztük, mert olyan jókat tudott mondani.- Mi az a végtelen? - kérdezte Bakó Bandi. Mert ekkortájt alsós diákként ez volt a legfontosabb metafizikai kérdés, ami foglalkoztatott bennünket.- Mi ezt nem tudjuk felfogni, mert véges az életünk - maradt meg bennem a válasz. Halász Lali rátromfolt.- Mi a nagyobb, a végtelen vagy a kimondhatatlan?- Hüle gyerektől hüle kérdés- intézte el Izsó tanár úr. Szóval csíptük Izsó tanár urat, pedig rendes körmösöket tudott adni ő is. Iskola után fölmentünk a Sánchegyre. Kalocsáig elláttunk. Jó időben tizennégy templomtornyot meg tudtunk számolni az alföldi oldalról. Római pénzeket találtunk. Valamikor római erőd állt itt, Lussonium, jóval később Vak Bottyán vára. Ezt kötelező volt tudni. Borzlyukba másztunk, agyaghantokat dobáltunk a hatos útra, csúzlival lövöldöztünk lefelé. Egyszer Bakó Bandi lelőtte egy arra szekerező gazda kalapját. A gyomrost ezért is Tüte kapta.- Züm-züm, kell cukor? - kérdezte más alkalommal egyikőnk Méhes tanárnőtől, mikor ő épp háttal volt az osztálynak.- Ki volt az? - rikácsolta vénlány tanárnőnk. Az osztály egyként mutatott Tütére. Két füles (plusz egy beírás) bánta jóakaratunkat. Mi volt a bajunk Tütével? Semmi. Csak más volt, mint mi. Olyan koravén. Gyakran másnaposán vagy enyhén részegen jött iskolába. Nem mindegyikőnk vette észre, a tanárok legkevésbé. Azt sem tudtuk sokáig, hogy anyja halálra issza magát, mostohája rendszeresen veri mindkettőjüket. Tüte nem volt még tízéves. A régi istálló mellett, a Katári boltból kijövet estem utoljára neki. Nem tudott elmenekülni. Emlékszem riadt tekintetére. Sötét, semmitmondó volt. Kérlelő - hagyjuk már őt békén! Egyik nyári nap Uhrin Ferivel a vasúti töltés mellett szedret szedtünk, egyszer csak megnyikkant. - Nem is a gólya hozza a gyereket, azt a szüléink csinálják, úgy ahogy mi is doktorosdit játszunk Cinka Panniékkal - Nagyot fordult velem a világ, megint csak a felnőttek hazudtak, vontam le a tanulságot. (Hát igen, ez kopernikuszi fordulat egy gyerek életében.) Este később értem haza csatangolásomból. Útközben a buszmegálló váróterme mögött egy csókolózó pár megnyúlt árnya esett a lábamig. Később észrevettem, Cinka Zsuzska, a cigánylány volt ott egy paksi férfival. Fölnéztem a csillagos égre, minden egyszerre közelinek tűnt. Mit csinálnak az emberek a csillagok alatt, miért nem lehetek most egy (pontosan láttam a helyszínt) távoli város főterén, ahol szökőkút mellett épp fiatalok táncolnak? A halászcsárdából idáig csapódó halászléillattól minden ízemben megremegtem. Többé nem bántom Tütét, fogadtam meg. Egyébként is jó lesz vigyázni. Eszembe jutott Balogh Mari néni múlt heti intelme, miután bedobtuk az ablakát, csontos kezeit rázva, a semmibe fúrt tekintettel kiabált utánunk.- Láttam a múlt éjjel a régi temetőn leszálló fekete angyalokat! Reggelig ott voltak, azért jöttek, hogy elvigyék a rossz gyerekeket. Kinevettük Uhrin Ferivel, de később megvallottuk: félünk a fekete angyaloktól még akkor is, ha tudjuk, hogy nincsenek. Miszlai Gyula Paksi siller: egy bor a hosszú beszélgetésekhez Száznyolcvannégy névadó bort neveztek idén az országos Sillerfesztiválra, ám ennek csak elenyésző része, negyvenkettő származott paksi borosgazdától. A Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete ezért kampányt indít arra való buzdítással, hogy minél nagyobb számban készítsenek a helyi borászok sillert. Ismét divat lett bort készíteni, ismét feltörekvőben a kulturált borfogyasztás, azonban a piac erősen lefedett. A siller viszont kitörési lehetőséget jelenthet, tartja Kovács Mihály. A nagy nevek, a szekszárdi és villányi testes vörösborok mellett egy olyan nedűvel kell előállnia Paksnak, ami mást nyújt, ami színesíti a termékpalettát, hangsúlyozza az egyesület főpohárnoka. Hosszú beszélgetések, baráti összejövetelek mellé nem jó egy erős vörösbor, annál inkább egy könnyű, friss siller, ami a hosszú beszélgetések itala, tisztán és fföccsként is fogyasztható. Utóbbi évszázadok óta tradicionális ital a térségben, az elmúlt években azonban mégis teret veszített. Korábban hagyományosan vegyes szüreteléssel, ma kékszőlők háziasításával is készítik a gazdák. A szakma évek óta munkálkodik azon, hogyan lehetne pontosan definiálni a sillert és meghatározni készítésének írott vagy íratlan szabályait. A 2011-es paksi országos sillerkonferencián egy régi teóriát eloszlatva dr. Kállay Miidós, a Corvinus Egyetem borászati tanszékvezetője előadásában leszögezte, a kék- és fehérszőlő összeszüretelését és együtt erjesztését a bortörvény nem tiltja. A siller ilyen formájú készítésének elvi akadálya nincs, de ahhoz, hogy ne csupán otthon kerülhessen az asztalokra ez a bor, le kell folytatni a szokásos engedélyezési folyamatot, mondja Kovács Mihály. A 70-es években még több ezer hektó sillert készítettek a Hősök terei borpincében, ez akkoriban az egyik legkedveltebb asztali bornak számított, emlékszik vissza Kanczler Istvánná, a Paksi Hegyközség elnöke. Akkor még 23 forintért, egyliteres palackban árulták a 10-11 százalékos alkoholtartalmú italt, aminek alapját a környékbeli szőlőkből szerezték be. O 14 ■ Paksi Hírnök, 2012. szeptember 7.
