Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-09-07 / 17. szám
A sport érett jellemet teremt Fiatal kora ellenére rendkívül céltudatos és határozott, már 21 évesen úgy döntött, hogy nappali tanulmányai mellett dolgozni kezd. Tárgyalások, egyeztetések sora miatt telefonon jó ideig nem is értem el interjúalanyomat, a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány egykori díjazottját. Az ambiciózus fiatal, Pinczés János tanulmányait a Herman Ottó Általános Iskolában kezdte, majd a Vak Bottyán Gimnáziumban szerzett érettségit. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mesterszakos villamosmérnök hallgatója, ezért talán meglepetés, hogy két éve az OTP Bank munkatársa. János fontosnak tartja, hogy az ember látóköre a lehető legszélesebb legyen, és ha lehetősége nyílik egy új terület megismerésére, azt használja ki. Főként ez, vagyis a tapasztalatszerzés motiválta akkor is, amikor 2010-ben tanulmányai mellett az OTP Bank ukrán leánybankjánál munkát vállalt. Az OBU-nál, azaz az OTP Bank of Ukraine pénzintézeténél főleg programozói feladatokat látott el, de mint mondja, elsősorban nem elméleti tudást szerzett, hanem olyan tapasztalatokat, amelyek segíteni fogják későbbi munkavégzését. Ismereteket gyűjtött arról, hogyan kell egy tárgyalást lebonyolítani, hogyan kell projektet szervezni, de legérdekesebb élményei egyike, hogy oktatást is tarthatott.- Ennek kapcsán egyrészt megismerhettem a munkatársaimat, másrészt fiatalabbként kellett kivívnom a tiszteletet idősebb kollégáimmal szemben - mesélte János. Mindemellett munkája egyik legnagyobb hozadékának a munkabírás és a nyelvismeret fejlesztését tartja. Noha azóta már a magyar bank egyik budapesti fiókjában dolgozik, az angolt és az oroszt napi szinten alkalmazza. Utóbbi nyelv ismeretéről azt vallja, csak előnye származott belőle. Édesanyja orosz származású, édesapja pedig Moszkvában járt egyetemre, húgát és őt gyermekkoruk óta tanítják oroszul. János a bölcsőde, illetve az óvoda első felében csak orosz nyelven beszélt, bár szülei kiskorától két nyelven tanították. Úgy látja, a kétnyelvűség nagyban befolyásolta a jövőjét és sokat köszönhet szülei előrelátásának. Az angol és a német nyelvet később az iskolában sajátította el. Noha nem egy átlagos fiatal életét éli, úgy gondolja, a munkavégzés során megszerzett tapasztalatok nagy előnyt jelentenek számára évfolyamtársaival és a korabeliekkel szemben. - A tapasztalatokra és referenciákra építve egy év múlva, kikerülve az egyetem világából már komoly önéletrajzzal pályázhatok meg állásokat. Lassan egyetemistaként munkát vállalni már nem kiváltság, hanem kötelezettség lesz. Természetesen nem mellékes az sem, hogy a munka jutalmaként az egyetemi évek végére talán sikerül saját erőből anyagilag is megalapozni az életemet - mondja János. Határozott és céltudatos jellemét, elárulta, a sport is nagyban munkálta. Tíz évig versenyszerűen kajakozott és jelenleg is a vizet tartja második otthonának. - A sport az, ahol az ember már kiskorában szembesülhet a kihívásokkal. Bátran állíthatom, hogy aki sportban sikereket ér el, az a tanulmányok terén is hasonló eredményre számíthat - mondja János. Mivel a sport iránti lelkesedése az idők során sem kopott meg, ha teheti, lemegy a paksi csónakházhoz kajakozni, vagy mivel semmit nem tud félgőzzel tenni, gyalogos teljesítménytúrázik. Matus Dóra Hét aranyérem a lasszó Eb-ről Sikert sikerre halmoztak az idei lasszó Eb-n a Csámpai Lovassport Egyesület versenyzői. Ketten összesen hét aranyérmet hoztak haza. A lasszó Eb-t ezúttal az alsó-ausztriai Laa an der Thaya-ban rendezték. Európa-bajnoki aranyérmet nyert advanced, azaz haladó kategóriában ifj. Ledneczki László. A csámpai Fenyves Lovastanya és a Csámpai Lovassport Egyesület ifjú tehetsége 14 esztendős, a mezőny legfiatalabbja volt. Polányi Máté vaqueróban, földről történő munkalasszózásban szintén Európa-bajnok lett. Összetettben először azonos pontszámot szerzett a német Klaus Wetzellel, aki a lóról teljesített lasszózás győztese volt, majd egy újabb összevetésben megszerezte a győzelmet. A két csámpai cowboy párosban és a nemzetek közötti versenyben is aranyérmet szerzett, tájékoztatott Csapó Sándor, az egyesület elnöke. Tavaly Matzendorfban szintén sikerrel szerepeltek a csámpai versenyzők. Máté vaquero, majd a horseback kategóriában bajnok lett, csakúgy, mint összetettben. Ugyancsak tavaly az akkor 13 éves ifj. Ledneczki László, egyedüli gyermekként a felnőtt greenhorn kategóriában bronzérmet szerzett. -vf-12 ■ Paksi Hírnök, 2012. szeptember 7.