Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-09-07 / 17. szám

_Kilencvenkét évesen is szolgál

Több mint hatvanöt éve, Rómában szentelték pappá, hét országban élt hosszabb-rövidebb ideig, de paksi emlékeit mindez nem halványította el. A legfeljebb nyolcvan magyar jezsuita egyike, Benkő (született Geyer) Antal szobájának falát paksi képek díszítik.

Érkezésünk hírére elénk sietett Benkő Antal atya, aki közel három esztendeje a pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthonban él. Szobájába tartva jegyezte meg, hogy jókor jöttünk, az informatikus éppen most végzett a számítógéppel. - Valószínűleg előbb használtam, mint maguk - reagált csodálkozásunkra. Tény, hogy nem mindennapos, ha valaki 92 esztendősen komputert használ.

A paksi városvezetők ajándékát örömmel bontogatta Benkő atya. - Ez jó - mondta a paksi emblémával díszített törölközőre, gyertyatartóra. A táskában lapuló borosüvegeket kézbe fogva megjegyezte: a paksi borok nem tartoztak éppen a legjobbak közé. Majd a címkét fürkészve, amelyen az áll, hogy Hajdú János polgármester ajánlásával, közbevetette: a polgármester valószínűleg betelepült, nem emlékszik, hogy laktak volna Hajdúk Pakson. A kérdésre, hogy tősgyökeres paksi-e, kérdéssel válaszolt. - Nagyapám már paksi volt, édesapám ott született, apám, Geyer József az elemi iskola igazgatója volt, a nagyapám kántortanító, oda jártam elemibe, onnan küldtek Pécsre gimnáziumba 1930-ban. Tősgyökeres paksi vagyok?

Geyer Antal 1920-ban született, 1938-ban lépett be a jezsuitákhoz. Az akkori paksi káplán, dr. Erdélyi Gyula szavai inspirálták, aki azt mondta neki, imádkozzon minden nap, a templom kapui mindig nyitva állnak. És ha már pap lett, akkor jezsuita, mert úgy érezte, így még jobban, még teljesebben szolgálhatja Istent. Minden szerzetesrendre jellemző, hogy engedelmességet, szegénységet, tisztaságot fogadnak tagjai, de a jezsuitáknál még

jobban késznek kellett lenni arra, hogy bárhova küldhetik a világban, ahol szükség van papi munkára. Benkő Antal esetében pontosan ez történt.

1947-ben szentelték pappá Rómában, de 34 éves volt, amikor befejezte tanulmányait. - A háború alatt nem lehetett kiküldeni senkit, utána tízünket kiküldtek, hogy készüljünk, és majd visszajövünk tanítani. Kimentünk nem teljesen hivatalosan. Útlevelem volt, de olasz vízumom nem - idézi fel.

Az egyetemet 1954-ben fejezte be Löwenben, akkor hazajönni azt jelentette, hogy vagy eladja magát, vagy börtönbe kerül. Ehelyett Brazíliába küldték, ahol tíz nappal azután, hogy partra szállt, már pszichológiát tanított, úgy, hogy nem is beszélt portugálul. Hogy mégis hogyan? Latin nyelven. Aztán persze megtanulta a portugált is, mint ahogyan az olaszt, németet, angolt, franciát. A pszichológia, ami meghatározó volt életében, tulajdonképpen egy véletlennek köszönhetően vált szakterületévé: Belgiumban meghalt a pszichológiatanár és annak kellett átvennie a helyét, aki először végzett a teológián. Brazíliában huszonkét éven át élt és dolgozott Benkő atya. Tanított Rio de Janeiróban a katolikus egyetemen, volt dékán és rektorhelyettes. Édesapja ekkor már nem élt, 1954 januárjában meghalt, édesanyjával levél útján tartotta a kapcsolatot, de mint megjegyezte, minden sorra vigyázni kellett. Hogy mit nem lehetett megírni? Hát a valóságot Magyarországról. Először 1967-ben sikerült hazalátogatnia. Kongresszusra hívták Spanyolországba, és ha nehezen is, de kapott vízumot, így hazautazhatott. Utána két-háromévente járt Magyarországon. Majd amikor Brazília után Ausztriába került, már majd’ minden évben haza tudott jönni. Európába helyezését maga kérte. Ahogy mondta, elege is lett a munkából, egészsége is megromlott. Klagenfurtban egy magyar nyelvű, vallási témájú folyóirat, a Szolgálat munkatársa lett. Először egykori tanára mellett segédkezett, majd négy éven át vezette a lapot. A következő állomás Bécs volt, majd Róma. A Vatikáni Rádióhoz, ahogyan fogalmaz, „ha ló nincs, a szamár is jó” módjára került. Az első jelölt, Nemeshegyi Péter Japánban élt, nagyon jól írt, de a japánok azt mondták, nem engedik el, mert Rómába nem kell misszionárius, árulja el a részleteket, hozzátéve, hogy valójában nem érezte jól magát, nem volt neki való a munka. Mi kell egy újságírónak, vetette fel. Gyorsan készen kell lenni, ami holnap történik, azt már ma meg kell írni, folytatta hozzátéve, hogy szerencsére volt két nagyon jó kolléganője. A kérdésre, hogy milyen munkát érzett leginkább magához közelállónak, azt mondta, papként és pszichológusként érezte jól magát. Volt olyan időszak - főként Brazíliában -, amikor naponta két misét mondott, s olyan is, amikor két éven keresztül hivatalosan is magyar lelkész volt Karintiában. S, hogy mikor fejezte be aktív pályafutását? Semmikor. Ma is aktív. Az otthonban körülbelül kétszáz ember él, nekik tart szentmisét, imaköröket működtet, betegeket látogat. O

Benkő atya szobájában sok tárgy emlékeztet a szülővárosra.

10 ■ Paksi Hírnök, 2012. szeptember 7.