Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-08-24 / 16. szám

MECSEK TAKARÉK | 06 40 200 900 mecsekvideke.hu Tisztelt Ügyfeleink! A cégbíróság 2012. július 4-i határozatával bejegyezte a Mecsekvidéke Takarékszövetkezet névváltoztatásra vonatkozó kérelmét, így a takarékszövetkezet elnevezése MECSEK TAKARÉK Szövetkezetre változott. Minden pályázatot támogatnak Közel 200 millió forinttal tá­mogatja az önkormányzat a hagyományos technológiával épült lakóházak, valamint a pa­nellakások felújítását idén. A pályázatot a jelentkezők nagy száma miatt a második napon lezárták, de az igényelt támoga­tási összeget a költségvetési ren­delet módosításával valamennyi jelentkező számára biztosítják. Már az első napon közel kétszáz­ötven lakás korszerűsítését célzó igény érkezett az önkormányzat­hoz a hagyományos és az iparosí­tott technológiával készült laká­sok energiatakarékos felújítására kiírt pályázatra. Mivel az erre a célra elkülönített támogatási keretet már ekkor elérte, illetve meghaladta az igényelt összeg, a lehetőséget augusztus 2-án lezár­ták a városházán. Az iparosított technológiával készült lakások felújításának támogatására 100 millió forintot különített el a képviselő-testület. A beérkezett 34 pályázatban 7 társasház és 27 egyéni jelentkező mintegy 250 lakás energiatakarékos korsze­rűsítésére igényelt összesen 96 millió forintot, amit biztosítani is tud a város. Nem ez a helyzet a hagyományos technológiával épült lakások ese­tén. A jelentkező mintegy 300 ház- és lakástulajdonos ugyan­csak 100 millió forint körüli tá­mogatásra pályázott, a költség­szociális ellátóház épül a Ke­reszt utcai volt óvodaépület­ben. Az intézményben a fo­gyatékkal élők számára három csoport indulna mozgásszervi, érzékszervi és értelmi fogyaté­kosok ellátására, megvalósítva integrációjukat is. Az átalakí­tott épületbe költözne a jelen­vetés elfogadásakor viszont erre a célra 30 millió forintot különített el a várost vezető testület. Hajdú János polgármester javaslatára az augusztusi rendkívüli testü­leti ülésen napirendre került a téma és a költségvetési rendelet módosításával, 73 millió forint átcsoportosításával biztosítják valamennyi befogadott pályázat számára az igényelt összeget a hagyományos épületek esetében is. - Az önkormányzat számá­ra is fontos, hogy az építkezések beinduljanak, hiszen a felújított lakások a városi vagyon részét is képezik, jelentős felújítási mun­kához jutnak a paksi és a kör­nyékben dolgozó vállalkozók, a munkaerőpiac is mobilizálódik leg a Templom utcában nem megfelelő körülmények között, ideiglenes működési engedél­lyel üzemelő idősek napközi otthona. Emellett a város tervei között szerepel egy nappali me­legedő kialakítása is a szociális ellátóban, ennek megvalósítá­sával megszüntethető lenne az önkormányzat által nem köte­lező feladatként működtetett hajléktalanszálló. A Kereszt utcai óvodaépület átalakítása az előzetes kalkuláció szerint 87 millió forintból valósítható meg, a beruházáshoz 20 millió forint támogatásért pályázik a város a Jövőnk Energiája Tér­ségfejlesztési Alapítványhoz. A városvezetés a történelmi városközpont megújításához is tovább keresi a forrást. A Deák ház az utolsó foghíj ezen a területen, korszerűsítésére újabb pályázat benyújtásáról így. Emellett nem mindegy szá­munkra, hogy milyen a helyiek komfortérzete - hangsúlyozta tá­jékoztatójában Hajdú János. Paks polgármestere azt is elmondta, hogy amennyiben a képvise­lő-testület anyagi lehetőségei lényegesen nem változnak meg, akkor jövőre is biztosítják a pak­siak számára ezt a támogatási for­mát, igazodva az állami pályázati lehetőségekhez. Idén nem jelent meg komplex felújítást támogató központi kiírás, így a felújításokra maximum ötvenszázalékos ön­­kormányzati támogatásra várták a lakossági pályázatokat. A fel­dolgozás befejeződött, az értesí­téseket rövidesen megkapják az érintettek. -dallos­döntöttek a képviselők. Az Űj Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Program rendszeré­ben a történelmi és kulturális örökség turisztikai hasznosítá­sára százszázalékos támogatás mellett legfeljebb 500 millió forint nyerhető. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, legutóbb júliusban pályázott a város a Deák ház és a Városi Múzeum épületének felújításá­ra egy klímatörténeti, valamint egy lussoniumi fogadóépület kialakítására keresve a forrást. A mostani lehetőséggel a római kori erődhöz tervezett fejlesztés kivételével megvalósítható len­ne a történelmi városközpont megújítása. A pályázat terve­zett összköltsége 900 millió fo­rint, a saját erőként szükséges 400 millió forintot biztosítja a város - így döntöttek ülésükön a képviselők. -dsz-Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4400 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2012. szeptember 7. Paksi Hírnök, 2012. augusztus 24. ■ 3 Ellátóház épülhet a Kereszt utcában Augusztusi rendkívüli ülésén két pályázatot is véleményez­tek a képviselő-testület tagjai. Az egyik a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványhoz benyújtandó anyag, melyben egy új intézmény kialakításá­hoz igényel támogatást a város. A tervek szerint egy komplex

Next

/
Thumbnails
Contents