Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-06-15 / 12. szám

2012. június 15.

19

Paksi Hírnök

Mindenkihez szeretettel fordul

Szeresd az embereket! - Ez a mottója Jantyik Margitnak és eszerint is él. Mint mondja, segíteni olyan lelki feltöltődés, olyan öröm, amit nem lehet szavakkal elmondani. A Gyermekeinkért díjas gyógypedagógiai tanár és logopédus végzettségű szakember munkába lépésének első pillanatától az oktatás területén dolgozott, tíz évig igazgatóhelyettes, kilenc évig iskolaigazgató és két évig tagozatvezető volt.

Hosszú idő után a Bezerédj Általános Iskola és Diákotthon tavaszi fesztiválján volt alkalmam beszélgetni Jantyik Margittal. Amikor arról érdeklődtem, mi újság, hogy megy sora, elmondta, hogy negyven év szolgálat után nyugállományba vonul. Akkor nem, csak később gondoltam bele, hogy mennyi mindent tett a gyerekekért. Múltidézésre hívtam hát, de természetesen a jelen és a jövő is szóba került. Margit az általános iskola után a helyi gimnáziumban érettségizett. Nem véletlen, hogy ilyen

u

messzire pörgettük vissza az I

idő kerekét, mert már akkor s

megmutatkozott viszonzást , , , , r . nem varo segitokeszsege, ami jj

aztán pályaválasztásában is '■§ megjelent. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát megelőzően két évig volt konduktorgyakornok Budapesten a Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézetében, ahol halmozottan sérült gyermekekkel foglalkozott. Egyszer az egyik kisfiú, aki alig tudott menni és beszélni, miután sikeresen megtett egy lépést a fokos székkel, hozzá fordult és hálás mosollyal az arcán azt mondta: „Marrrgit néni, szeretlek!” Ez volt a teljes elköteleződés pillanata.

Margit úgy mesélte, hogy az első időkben a mai Bezerédj iskola tagozataként működött a gyógypedagógia, akkor még kisegítő iskola. Itt kezdte paksi pedagógiai tevékenységét 1974-ben. A Kossuth Lajos utcai épületet 1996-ban visszakérte az egyház a funkcióval együtt, így Pakson két gyógypedagógiai oktatási forma lett, egyházi és önkormányzati. Ez idő alatt a Pongrácz ház volt az otthonuk, ahol nehéz körülmények között dolgoztak, de ma már ez is szép emlék,

hiszen megtalálták a módját, hogy a gyerekek varázslatos világban érezzék magukat. Csupán két évre lépett ki ebből a világból, és volt az önkormányzatnál 1998 és 2000 között oktatási referens. Kicsit a fenntartó szemével is láthatta a paksi oktatásügyet, a döntések miértjét és hogyanját, ami jó alapot adott későbbi igazgatói munkájához. Történt ugyanis, hogy miután 2000-ben az egyház leadta, ismét teljes egészében az önkormányzathoz tartozott a gyógypedagógia, s a város iskolát épített. Éppen Margit születésnapján, november 5-én adták át a mai diákotthont, majd a rákövetkező esztendőben, szeptember 1-jén az iskolát, amelynek hivatalos neve először Gyógypedagógiai

Általános Iskola és Diákotthon volt, majd két évvel később felvették Gazdag Erzsi nevét, és újabb hét esztendő múltán lett a Bezerédj Általános Iskola és Diákotthon tagozata, Margit pedig két évig tagozatvezető. Mint mondja, nem telt el úgy nap a vezetése alatt, hogy ne járta volna körbe reggel az iskolát, és ha valami problémát talált, addig ment, amíg meg nem oldotta. Azt vallja, hogy ha a kollégák úgy jönnek be dolgozni, hogy minden adott a nyugodt munkához, akkor teljes szívvel a gyerekekre koncentrálhatnak. Nagy szüksége van erre minden gyermeknek, de ahogy Margit mondja, a sérült gyerekek talán még inkább szomjazzák a szeretetet, az odafigyelést, a biztonságot.

Tudja, hogy mindegyikükben van érték, csak meg kell találni és táplálni, aminek ékes bizonyítéka, hogy kollégáival és a szülőkkel együtt végzett munkájuk eredményeképpen számos szép versenyeredményt értek el, és igen magas arányban továbbtanultak diákjaik. Aztán ott van a logopédia! A nyolcvanas évektől jó néhány esztendőn keresztül Margit volt az egyetlen szakember a városban. Először a Kossuth utcai épületbe vitték hozzá a szülők a gyerekeket, majd az egykori ifjúsági házba jártak, később pedig ő járta az óvodákat nap mint nap a tanítás mellett.

Volt szakszervezeti titkár az egykori járásnál, valamint a budapesti gyógypedagógiai tagozat gyógypedagógiai szekció szakszervezeti titkára, így szélesebb körben is segíthette a kollégákat. Közoktatási szakértőként is munkálkodott öt évig, a házirend és a pedagógiai programok felülbírálatát segítette.

Ama bizonyos kisfiú apró, ám mégis nagy jelentőségű lépésétől Margit nyugállományba vonulásáig hosszú idő telt el. Most minél több időt szeretne tölteni két ma már felnőtt fiával, de különösen tizenhét hónapos unokájával, Árminnal. Egyébként is van bőven bepótolnivalója, hiszen, mint mondja, csak mostanában érzi, hogy belemerülve a munkába kicsit elment mellette az élet. De most várják a kiállítások, színházi események, városi rendezvények és megannyi új élmény. Végül még hozzátette, hogy pályája igazolta azt az általa soha nem feledett gondolatot, miszerint: „nem elegendő minden egyes ember akarata, szükséges, hogy mindannyian összességében akarjanak.”

Kohl Gyöngyi