Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-06-01 / 11. szám
2012. június 1. 15 Paksi Hírnök Az alkotás örömére tanít Tősgyökeres érdi lakosként érkezett a Paksi Képtárba, ahol pillanatok alatt befogadó munkakörnyezetre, szerethető városi közösségre és atmoszférára talált. Mára úgy érzi, megtalálta a helyét Pakson, ahol már a letelepedési lehetőségeket is kutatja Göttinger Eszter múzeumpedagógus. Az érdi származású fiatal hölgy szülővárosában a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Szervező típusú emberként a kötelező elfoglaltságok mellett már ekkor is számos plusz tevékenységbe folyt bele. Diákönkormányzati képviselő volt, továbbképzésekre járt az Országos Diákjogi Tanácshoz, emellett több mint tíz évig nagyon komolyan atletizált és egészen az érettségiig úgy gondolta, hogy testneve- | lő tanár lesz. Határozottan erre a pályára s készült, ám egy komoly sportsérülés miatt ezt az álmát fel kellett adnia. Félig-meddig kétségbeesve, de nem tágított a tanári pálya mellől: így talált rá 2005-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem pedagógia és pszichológia karán a pedagógia és művelődésszervező szakpárra. Ezzel a párosítással a gyerekek okítása, ha nem is a testnevelésen keresztül, mégis lehetővé vált. A képzéssel kapcsolatban nem igazán tudta, mire számíthat, átfogó ismereteket szerzett az óvodai neveléstől a felnőttoktatásig. Különösen a nemzetközi kapcsolatok, illetve a migráns és hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozás csábította, majd tanulmányai harmadik évében váratlan felkérést kapott egy uniós pályázat keretében. így került első ízben kapcsolatba projektasszisztensként a múzeumpedagógia világával, a Szentendrei Skanzennel együttműködve gyakorlati szempontból vizsgálta, milyen a magyar közoktatás és a múzeumok kapcsolata. Ez idő tájt hívta fel a figyelmét Sinkó István egy paksi lehetőségre. (Zirczi Judit irányítása alatt ekkoriban kezdődtek meg a múzeumpedagógiai foglalkozások.) Mivel a munka gyakorlati oldalára is kíváncsi volt, nagy örömmel vágott bele az új kihívásba. - Ekkor harmadéves egyetemistaként az egyetemen gyerekekkel még nemigen találkoztam, a kortárs művészettel pedig még csak barátkoztam, de az érdeklődésem megvolt hozzá - mondta Eszter. (Ez a harmadik év volt számára egyben az utolsó, az ötéves képzést ennyi idő alatt abszolválta.) Hozzátette, bár az ELTE elméleti képzésben nagyon erős alapot adott, a gyakorlati tudás megszerzéséhez magának kellett megtalálnia a lehetőségeket. Elárulta, máig élénken él benne első találkozása jelenlegi munkahelyével. A képtár épülete előtt az aktuális tárlat részeként sörösdobozokon régi televíziók álltak. Mivel az intézmény egy sajátos ipartelepen és egy italbolt közelében található, az egyetemről érkező kollégáival hosszas keresgélés után sem akarták elhinni, hogy a megfelelő helyen járnak. Mint mondta, azóta szívéhez nőtt az épület, amelynek monumentális méretei ellenére is van valamiféle diszkrét bája. Eszter a múzeumpedagógiai foglalkozások mellett, amelyeken saját bevallása szerint még mindig legalább annyit tanul, mint a gyerekek, a programok előkészítésével, kiállítások, előadások szervezésével, valamint pályázatok előkészítésével és megvalósításával is foglalkozik. Mint fogalmaz, bár a sportkarrierről le kellett mondania, a pedagógia teljes mértékben betöltötte az űrt. Eszter azt vallja, a tanítás hivatás, nem lehet délután négykor egyszerűen abbahagyni vagy fél gőzzel csinálni. Ez a pálya folyamatosan kihívások elé állítja az embert, hiszen minden gyerek eltérő bánásmódot igényel, meg kell találni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyekkel fel lehet kelteni az érdeklődésüket.- Nagy öröm, amikor egy olyan gyerek talál rá az alkotás örömére, aki egyébként tanulási nehézségekkel küzd, de a képtári program siker és élmény számára - mondja Eszter. Az iíjú múzeumpedagógus nem csupán szakmai számításait találta meg Pakson, bár viszonylag fiatalon vágott bele a költözésbe, azt mondja, mára megtalálta a helyét a városban. - Először nehéz volt felvenni a város ritmusát, sokkal nyugodtabb és kisebb közösségről van szó, mint a szülővárosomban. Furcsa volt, hogy mindenki mindenkit ismer, először ezeket az ismeretségeket kellett felfedezni, feltérképezni és be is kapcsolódni. Mára megtaláltam a helyem a város életében, sikerült életre szóló barátságokat kötni - vallja. Ezek, mint mondja, a munkából indultak, hiszen kiváló kollektívával hozta össze a sors, akikkel ma is sok közös programot szerveznek a munkán kívül is, szívesen bográcsoznak vagy bicikliznek a szabadban. Különösen jó barátra lelt egykori kolléganője, Halász-Tisza Veronika személyében. Eszter elárulta, azért a mozgás még mindig fontos szerepet játszik az életében, sokat jár a környéken kirándulni, görkorcsolyázni, gyorsan felfedezte a helyi sportolási lehetőségeket. Hozzátette, a családi ház nagyon hiányzik számára, ezért már a közeli falvakban is potenciális otthon után kutat. Matus Dóra
