Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-05-04 / 9. szám
Paksi Hírnök 8 2012. május 4. MagyarBrands cím az MVM-nek Utolsó látogatók a tárolóban, indul a próbaüzem A Tolna Megyei Mérnöki Kamara tagjai voltak az utolsó látogatók a bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló földalatti tárolóterében annak üzembevétele előtt. A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. beruházásában közel hat kilométernyi vágatot hajtottak ki Bátaapátiban, két, hulladékbefogadásra alkalmas kamrát is kialakítottak. A kamara tagjai - lévén mérnökemberek - érdeklődéssel fordulnak a Magyarországon páratlan létesítmény felé, így ott, Bátaapátiban tartották egyik kihelyezett szakmai napjukat. Frigyesi Ferenc, a kamara egyik tagja, a Mecsekére Zrt. főépítésvezetője elmondta, hogy akkora volt az érdeklődés, hogy csak a Tolna megyei kamarai tagok vehettek részt a programon. A mérnökcsoport három előadást hallgatott meg: a sort László Zoltán telephelyvezető nyitotta, aki a létesítés főbb mozzanatait ismertette. Berta József bányászatvezető az üregképzés, bányahajtás műhelytitkait, a kivitelezés egyéb részleteit vázolta. Míg a szakmai napot szervező Frigyesi Ferenc főépítésvezető a még idén átadni tervezett tároló vízelvezetéséről, szellőzéséről és egyéb technológiai rendszeréről adott tájékoztatást a harmincfős mémökgárdának, amely egyelőre az utolsó látogatócsoport volt az aknában, hiszen még idén lekerülhetnek az első hulladékokat tartalmazó hordók. Jelenleg a technológiai berendezések próbaüzeme, a nagyberendezések, illetve az engedélyek beszerzése folyik.-vida-Nyolc egyetem állásbörzéin jelent meg az elmúlt hetekben a Magyar Villamos Művek. A fiatalok nagy érdeklődést mutattak, több száz önéletrajzot adtak le, ami, mint Felkai György kommunikációs igazgató kiemelte, azért fontos, mert az MVM Csoport keresi a jó szakembereket a jövő nagy beruházásaihoz - ilyen a paksi atomerőmű bővítése is. Az MVM karrierstandja bejárta a Budapesti Műszaki Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Corvinus Egyetem, a győri Széchenyi István Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Dunaújvárosi Főiskola, a gödöllői Szent István Egyetem és a veszprémi Pannon Egyetem állásbörzéit. Ezeken a helyszíneken az MVM-nél kínálkozó munkalehetőségek mellett az érdeklődőknek lehetőségük nyílt a megújuló energiák, a paksi atomerőmű működésének, a cégcsoport tevékenységének, valamint a hazai energiarendszerben betöltött szerepének megismerésére is. Felkai György kifejtette, hogy a cégcsoport 2010-ben megújult vezetése márkaerősítő kampányt indított annak érdekében, hogy még jobban ismertté tegyék a vállalatcsoportot. Felméréseket készítettek, amelyek arra világítottak rá, hogy az egyetemisták, a fiatalok egyrészt fogékonyak, másrészt kevés az ismeretanyaguk - ez ösztönözte a vállalatvezetést az egyetemeken való megjelenésre azontúl, hogy a csoport stratégiájában kiemelt szerepet játszik a paksi atomerőmű bővítése, ahhoz pedig sok tehetséges szakemberre van szükség. Ezek a fiatalok szeretnének egy biztonságot nyújtó, sikeres, regionális terveket szövő vállalatnál dolgozni, ez pedig az MVM, húzta alá Felkai György. Emlékeztetett arra, hogy egy Guinness-rekordkísérlet is fűződik ehhez a programsorozathoz. - Megújuló energiával adott kétórás koncertet a Balkán Fanatik, részben nap-, részben szélenergia segítségével, illetve azzal az energiával, amit abból nyertünk, hogy a helyszínen bicikliket tekertünk — számolt be a kommunikációs igazgató a „Magyarországon az első közvetlen megújuló energiával és emberi erővel működtetett koncert” rekordjának felállításáról. A rekord hivatalos regisztrátora megállapította, hogy összesen 410 Wh energiát használt fel a koncert. A Magyar Villamos Művek Zrt. márkaépítése hamar meghozta eredményét: MagyarBrands márka lett az MVM. A Magyar Villamos Művek Zrt. egy független szakértői bizottság értékelése alapján bizonyult a legjobbnak. - Nem is számítottunk ilyen elismerésre, nagyon megtisztelő a MagyarBrands 2011 cím elnyerése. Az MVM a szakmában mindig etalonnak számított, az iparág legerősebb márkái közé tartozik - reagált Felkai György. - Sikeres, regionálisan is meghatározóvá váló, integrált energetikai társaságcsoportot építünk, növekedésorientált stratégiánk hangsúlyos eleme a márkaépítés - fűzte hozzá. Mint lapunknak elmondta: az, hogy tavaly a SuperBrands díjat, idén a MagyarBrands díjat kapta meg a cég, jelzi, hogy kezdik az értékén kezelni az MVM Csoportot. Azt, hogy mennyire ismert és elismert a cégcsoport, rendszeresen vizsgálják. A legutóbbi kutatás feldolgozása még nem zárult le, de a kommunikációs igazgató annyit elárult, hogy változó a kép, ám a paksi atomerőmű népszerűsége, „Fukusima ide vagy oda”, változatlan. Felkai György aláhúzta, hogy az MVM Csoport feladatának tekinti a környezettel való tudatos együttélés népszerűsítését és ebben példát is szeretne mutatni. — Az egész programunk erről szól. Részben a megújuló energiákról, részben a szén-dioxid-kibocsátásmentes paksi atomerőműről, amely ipari méretekben, a legnagyobb mértékben képes áramot termelni úgy, hogy nem szennyezi a környezetet - emelte ki. Ennek a szemléletnek a szellemében állította üzembe első villanyautóját a Magyar Villamos Művek Zrt. Az integrált nemzeti energetikai társaságcsoport a Citroen C-Zero használatával a szén-dioxid-kibocsátás nélküli közlekedést szeretné népszerűsíteni. Az autó megjeleníti a társaság által a közelmúltban bevezetett, garantáltan megújuló forrásokból származó Zöldáram terméket. Az energetikai társaságcsoport a környezettudatosság jegyében, a Zöldárammal hajtott villanyautók eltelj edésében bízik, a társaság maga is tervezi további villanyautók használatát, tudtuk meg Felkai Györgytől. Az MVM kommunikációs vezetője azt is elmondta, hogy az MVM Energia 2.0 programja a sikeres egyetemi roadshow-t követően, a tervek szerint a nyári fesztiválokon folytatódik a tavalyról már ismert Energiaszigettel, ősszel pedig újra megrendezik a szintén tavaly indított Energiafutamot. Cél, hogy az alternatív hajtású járművek versenye a tavalyi országos után már nemzetközi legyen. Vida Tünde Fotó. Kövi Gergő