Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-04-06 / 7. szám

Paksi Hírnök 18 2012. április 6. Húsz nap alatt keltek át az Atlanti-óceánon Grill László, a korábban Pak­son cselgáncsozó, majd az Atomerőmű SE színeiben vi­torlázó, ma már Balatonföld­­váron élő sportember 2011. no­vember 20-án vágott neki két társával a Karib-szigetekről in­dulva az Atlanti-óceán áthajó­­zásának. Az út legérdekesebb eseményeiről a Csengey Dénes Kulturális Központban tartott élménybeszámolót.- Véletlenül találkoztam déli szomszédunknál egy 26 éves horvát fiatalemberrel, aki fejébe vette, hogy vitorlásáról integetni fog a Szabadság-szobornak. A hajóját alaposan felkészítette, majd jelentkezett, hogy indulha­tunk. A konkrét verseny, ahol indulni szándékoztunk, a Karib­­szigetekről rajtolt, de ugye ne­künk még oda is el kellett jutni - mondta el közismert nevén Grill papa. Október 16-án kötötték el hajójukat, útjuk során többnyire kedvező szél uralkodott a Föld­közi-tengeren, de az idő megle­hetősen hideg és barátságtalan volt. A létszám Malagában há­rom főre emelkedett, így végül a Funtana-Otranto-Messina- Lipari-Gibraltár-Gran Canaria útvonalon érkeztek meg a ver­seny indulási helyére. - Novem­ber 20-án kezdődött az atlanti átkelés, a távot húsz nap alatt tettük meg. Ekkor már meleg volt, de a 800 kilométer széles úton tíz napig egy árva lélekkel sem találkoztunk. Az óceánon sok esemény nem történt, a hul­lámok nagyok voltak ugyan, de könnyen lehetett köztük hajóz­ni, a zivatarokat kikerültük. A kikötéskor ünnepség fogadta a résztvevőket, így minket is, majd pár nap pihenés után haza­repültünk. Horvát barátom a ter­vek szerint nyáron tér vissza, így nemsokára ismét találkozha­tunk - foglalta össze a nem min­dennapi kalandot a vitorlázó. Grill László addig is a Balaton partján pihen, és újabb kihíváso­kat tervez. -faller-Kék Duna Kupa Negyedik alkalommal rendez­ték a Kék Duna Kupa twirling­­versenyt Pakson. Az ország több pontjáról is érkeztek bot­forgatók. - Kevés a sportágban az országos verseny, és a nem­zetközi megmérettetésekhez kell a megfelelő rutin, ezért szerveztük március végén im­már hagyományos eseményün­ket. A házigazda Deák Ferenc Általános Iskola tornaterme megfelelő helyszín a színvona­las lebonyolításhoz, és az ön­­kormányzat is támogatja a ren­dezvényt - mondta el Szekeres Judit, a Magyar Twirling Szö­vetség szakmai bizottságának tagja, a program egyik szerve­zője. A Paksi Twirling és Botforgató Kulturális és Sportegyesület, valamint a Paksi Elevenek Twirling Sportegyesület veze­tői alaposan kitettek magukért. A házigazdák zökkenőmente­sen bonyolították a három ka­tegóriában indulók, így a solo, I a for fim és a szabadgyakorla­­« tok bemutatóit, a versenyre kö­­■f zel nyolcvanan neveztek.- Nővérem korábban ma­­zsorettezett, és elmentem vele egy edzésre. A mozgás megtet­szett, de hamarosan twirlingre váltottam, amit nem bántam meg. A legjobb eredményem egy Európa-bajnoki 9. hely - fogalmazott a mezőny egyetlen fiú versenyzője, a budapesti Rátkai Márton. A Kék Duna Kupán nemcsak versenytapasztalataikat gyara­­pithatták a sportolók, hanem eredményükkel közelebb ke­rülhettek európai megméreté­sekhez, a kvalifikációnak ugyanis feltétele az országos versenyen elért dobogós he­lyezés. Faller Gábor Körbefutotta a magyar tengert A Balatont körbeölelő kerékpár­úton négy nap alatt futotta körbe a tavat Scheffer István. Az ösz­­szesen 195,6 km-es verseny na­pi adagja mindig hosszabb volt a klasszikus maratoni távnál.- Ekkora erőpróbára hogyan kell készülni?- Keményen. Havi 400-450 ki­lométert futok, hetente egyszer maratoni táv fölött, de 15 km-nél kevesebbet nem nagyon. Cse­resznyésben, az erdőben 5-6 km­­es köröket csinálok, a házunk előtt szoktam frissíteni. Egyéb­ként Paksról többen is teljesítet­ték már ezt a távot csapatban.- Mióta űzöd ezt a sportot?- Tizenkét évesen kezdtem el futni, egészen 35 éves koromig versenyeztem. Utána is futot­tam, de csak magamnak, aztán pár éve ismét elindultam verse­nyeken. Szinte minden hétvégén van az országban valahol egy félmaratoni verseny, a követke­ző komoly erőpróba április vé­gén a sárvári 12 órás futás lesz. Tavaly a korcsoportomban a harmadik helyen végeztem. Most az a célom, hogy 100 km fölé menjek 12 óra alatt.- A munka mellett hogy jut idő a futásra?- A szabadidőmet fordítom rá, de elég sok szervezést igényel, hogy tudjak járni edzeni és ver­senyezni. Valamilyen szinten ez már függés, mert az, aki télen este 6-kor térdig érő sárban el­megy 2-3 órát futni, az már nem normális. Szerencsére a csalá­dom tagjai is „fütogatnak”, ezért jobban tolerálják.- Nemrég a Budapesti Sport­iroda futónagykövete lettél, ez mit jelent?- Ősszel lesz városunkban az Atomfutás, és szeretnénk, ha minél többen indulnának Paks­ról, a környékről és az ország­ból. A futónagyköveti cím ugyanazt takaija, amit mi itt el szeretnénk érni: bevonni olyan embereket, akik „csak” mozog­ni akarnak, egészségesebben él­ni vagy az életvitelükön változ­tatni. Pakson működik a PAFF (Paksi Amatőr Futó Fiatalok - a szert), és sokan akadnak, akik egyedül fütnak. Megpróbáljuk összehozni, hogy a két csoport együtt menjen versenyezni.- Említetted, hogy az idén va­lami újat is kipróbálnál.- Minden évben felfütok Szlo­vénia legmagasabb hegycsú­csára, a Triglavra, ami 2864 mé­ter. A felfelé, majd a lefelé veze­tő út körülbelül hat óra. Itt sze­retném kipróbálni magam, ezút­tal versenyen. (joko)

Next

/
Thumbnails
Contents