Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-04-06 / 7. szám

2012. április 6. 3 Paksi Hírnök A viski magyar óvoda építését támogatják Hárommillió forinttal segíti a paksi önkormányzat kárpátal­jai partnertelepülése, Visk ma­gyar óvodájának felépítését. Az erről szóló támogatási szer­ződést az elmúlt hétvégén Teli Edit alpolgármester vitte el Viskre Jenei Károly református lelkésznek.- Hiszem, hogy nincs más út, „ ezt meg kell tenni. Hiszem, g hogy az, hogy mi Kárpátaljára J születtünk magyarnak, az része | az Úristen tervének. Nem hin­ném, hogy ennek ne lenne célja és ne lenne oka - fogalmazott Jenei Károly. A fiatal viski re­formátus lelkész annak kapcsán beszélt erről, hogy nagyjából három esztendeje felvállalta a magyar óvoda ügyét, ami azt megelőzően majd’ tizenöt éven át egy helyben toporgott. A kültelkeivel együtt több mint tízezer lelkes nagyközség lakó­inak közel fele magyar. Magyar tannyelvű iskola van, de óvoda nincsen. Az ukrán állami óvoda két csoportja hivatott arra, hogy fogadja a magyar gyerekeket. A kárpátaljai település egyéb­ként is híján van óvodai férő­helynek, hatszáznál is több a hat éven aluli gyermek, közü­lük 195-öt fogad az intézmény, ami bölcsőde is, óvoda is egy­ben. Ahogy Jenei Károly lel­kész mondja, hála Istennek szü­letnek magyar gyerekek, min­den évben 35-40 alkalommal keresztelnek. 2009-ben egy győri erdészcsoport látogatása nyomán mozdult el az óvoda ügye a holtpontról, azóta nem múlik el esztendő úgy, hogy ne szerveznének valamilyen akci­ót, hogy ne próbálnák népsze­rűsíteni az ügyet. Paksról is több ízben érkezett már segít­ség, a város korábban egymillió forinttal támogatta a munkála­tokat. - Talán nincs is fonto­sabb dolga egy anyaországi embernek, hogy segítsen visz­­szaadni a hitet, hogy érdemes annak lenni, aminek Isten te­remtett - jegyezte meg Jenei Károly lelkész. A kárpátaljai Visk községre - a partnerkapcsolat kezdete óta - megkülönböztetett figyelmet szentel a paksi városvezetés. Az ott élő magyar családoknak nem csupán az életkörülmé­nyeik okán vannak napi gond­jaik. Gondot okoz többek kö­zött az is, hogy gyermekeiket magyar nyelvű óvodába íras­sák. - A magyarság, az identi­tás, az anyanyelv megőrzése nem kizárólag erkölcsi, politi­kai kérdés. Sok esetben pénz kérdése is. Véleményünk sze­rint most azzal teszünk a leg­többet a viski gyerekekért, csa­ládokért, ha támogatjuk a ma­gyar óvoda építését - foglalta össze a mostani támogatásról szóló döntés hátterét Teli Edit alpolgármester. Vida Tünde Az önkéntes munkán át vezethet az út a későbbi álláshoz Elkezdődött az önkéntes munkára jelentkezők képzé­se. Az első csoport résztve­vőit a munkaügyi kirendelt­ségre várták. Tizenkét, jellemzően általános iskolai végzettséggel rendel­kező álláskeresőt hívott kép­zésre az első csoportban a Pak­si Önkéntes Központ. A Tolna Megyei Kormányhivatal Mun­kaügyi Központ paksi kiren­deltségével közösen szervezett tréningen mégis csupán hár­man vettek részt. - Az első csoportnál abban szerettünk volna segítséget nyújtani, hogy milyen szakma felé induljanak el ezek az emberek, és felhívni a figyelmüket arra, hogy ehhez milyen továbbtanulási lehető­ségek állnak rendelkezésükre - tudtuk meg Kökény Henriettá­tól. Az önkéntes központ veze­tője (képünkön) hozzátette: a továbblépéshez is biztosíthat segítséget az önkéntes munka, hiszen a választott szakterüle­tet ki is próbálhatják az állás­keresők. A következő csoport­ba a felsőfokú végzettségűeket várják, majd újra megszólítják az eddig meg nem jelenteket. A képzés egyébként nemcsak a munkaügyi központtal kapcso­latban állók számára biztosí­tott, valamennyi önkéntes munkára jelentkezőt felkészí­tenek, majd megpróbálják megtalálni számukra az általuk választott területen működő befogadó intézményt. A város szociális intézményei, civil szervezetei közül egyre többen vállalják ezt a feladatot, tájé­koztatott Kökény Henrietta. Dallos Szilvia Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4400 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. út 51-53. E-mail: paksihimok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu Következő megjelenés: 2012. április 20. Tell Edit és Jenei Károly az óvoda épülete előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents