Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-02-18 / 4. szám
Fotó: TelePaks Kistérségi Televízió 2011. február 18. 21 Paksi Hírnök Grand Slam-bronz Párizsból A londoni olimpiai kvalifikáció szempontjából nagyon fontos a 2011-es év. Mindezt szem előtt tartva, parádésan mutatkozott be Csoknyai László, az ASE dzsúdósa, aki a 81 kg-os súlycsoportban a dobogó harmadik fokára állhatott fel a párizsi Grand Slamtomán.- Milyen erős volt a mezőny?- Két orosz Európa-bajnok kivételével a legjobbak ott voltak. Széles volt a mezőny, 59-en neveztek. A sorsolásom szerencsés volt, dupla „erőnyerő” voltam, az első két körből automatikusan kimaradtam. Ez jó volt, mert normálisan tudtam reggelizni, utána még visszadőltem, és rendesen tudtam bemelegíteni is. A leendő ellenfeleket meg tudtam nézni, ugyanis a verseny 9-kor kezdődött, én pedig délben léptem először tatamira.- Kiket kellett legyőzni az éremért?- Először egy kanadai ellen harcoltam, az elég szenvedős meccs volt, egy fejjel magasabb volt nálam. A következő egy japán volt, tőle tavaly a tokiói Grand Slamen jukóval kaptam ki, most én győztem ipponnal. A négy közé jutásért a francia ellen már egy jukóval és egy vazaarival vezettem, azután 25 másodperc alatt összeszedtem három intést. Nem vagyok rá büszke, de szerencsére belefért. Már nagyon szerettem volna túllépni az ötödik helyen, és bejutni a négy közé. A döntőbe jutásért vívott meccsen egy vazaarival nyert a holland, őt még nem sikerült legyőznöm.- Hogy állsz most a ranglistákon?- Az év versenyein elért öt legjobb eredmény számít, ezzel a Grand Slam-éremmel előrébb léptem. A világranglistán 25. vagyok és a londoni kvótás helyem is megvan jelenleg.- Hogyan tovább?- Február 18. és 20. között Düsseldorfban Grand Prixversenyen indulok. Azt, hogy az utána következő varsói világkupán indulok-e, még nem tudom. Végre nem egyedül utazom, Bor Barna is jön, bízom abban, hogy neki is összejön elsőre egy jó helyezés. Azt még nem tudom, hány versenyre megyünk az idén, de az a lényeg, hogy minél több érmet szerezzek. Hangyási László készíti a programot, és figyeli, hogy melyik versenyen kell indulni. Kovács Indul a tavaszi küzdelemsorozat Csendesen, remek körülmények között és sérülésektől nem zavartatva készült a Paksi FC a Monicomp Liga hatodikja a tavaszi küzdelemsorozatra. Nagy változás nem volt a Fehérvári úti egyletnél a télen. Lisztes Krisztián, B. Tóth Balázs és Dudás Adám távozott, míg ketten: Tamási Gábor és Palásthy Norbert kölcsönből kerültek vissza a zöld-fehér klubhoz. Ami a legfontosabb, értékes játékosaikat, köztük Böde Dánielt sikerült megtartania az együttesnek.- Daninak volt egy Bundesliga kettes és belga első osztályú ajánlata is, és ami még fontos, az utóbbi évek magyar sikercsapata, a Debrecen három játékosunkért is bejelentkezett. Szima Gáborral azonban a tárgyalásokig sem jutottuk el, mert jelen pillanatban egyik futballistánk sem eladó. Bízom abban, hogy ezek a játékosok Pakson fognak olyan eredményt elérni, melyre felkapja fejét a közvélemény - értékelt Haraszti Zsolt. Ami a szerződéseket illeti, a télen Kis Károly vezetőedző további kettő, Éger László szintén kettő, Bohner Roland három, míg Szabó János újabb négy évre kötelezte el magát a zöld-fehér klub mellett és további két játékos is - kiknek szerződése a nyáron lejár - a hosszabbítás gondolatával foglalkozik. A gárda a felkészülés során számos edzőmérkőzést játszott, többnyire sikerrel. A hazai találkozók mindegyikén diadalmaskodott, míg a törökországi edzőtábor alatt neves német, macedón, kazah és román ellenfelekkel csatázott.- A csapat igen fegyelmezetten készült, ami munkát elterveztünk, azt elvégeztük. Külföldön nagyon jó riválisokkal tudtunk játszani, kiváló pályákon. Bízom benne, hogy a befektetett energia a bajnoki és kupameccseken kamatozni fog - fogalmazott Kis Károly, a Paksi FC vezetőedzője.- Amióta itthon vagyok, azóta most van a legnagyobb harc a csapatba kerülésért, de ez így is van rendjén, hiszen jó félévet zártunk. Vallom, hogy több olyan futballista is van nálunk, akik más csapatban kezdők lennének, itt nem biztos. Bizonyos vagyok abban, hogy mindenki ezer fokon izzik azért, hogy a kezdőben kapjon helyet és teljesítményével ott is ragadjon - összegzett Éger László, a Paksi FC csapatkapitánya. Újságírói kérdésre elhangzott: a pálya felújítása nyáron kezdődik, a stadion építésének időpontja továbbra is kérdéses. A klub további edzőpályák kialakításán is fáradozik, ezek a centerpálya mögött létesülnének, a telektulajdonosokkal a napokban kezdődnek az egyeztetések. A Paksi FC lapzártánkat követően a legjobb nyolc közé jutásért Magyar Kupa-mérkőzést játszott Kaposváron, a visszavágót március 2-án, Pakson rendezik. Február 19-én és 23-án a Videoton ellen már Ligakupameccs vár Kis Károly együttesére, előbb Székesfehérváron, majd a Fehérvári úti stadionban. Az első bajnokit Debrecenben vívják a zöld-fehérek, a tervek szerint február 26-án. Faller G. Fizikai felmérőn vettek részt az ifjú evezősök Évadnyitó hagyományos Héraklész fizikai felmérőn vettek részt az Atomerőmű SE kajakosai és kenusai Győrben. A serdülő és ifjúsági korú sportolók futásban, húzódzkodásban, lábemelésben, illetve fekve nyomásban (ez csak az idősebbek számára szerepelt a programban) mérték össze erejüket. A terjedő influenzajárvány miatt 45 egyesület 1180 versenyzője közül csak mintegy ezren mérték össze tudásukat, de így is abszolút rekord született. Az ASE versenyzői közül a kajakos Kiszli Vanda (1993) és Pupp Noémi (1998), valamint Koleszár Zoltán (1997) kenus is aranyérmet szerzett. Ezenkívül három ezüst- és egy bronzérem volt a paksi fiatalok termése. A 45 klub versenyében az ASE az ötödik helyen végzett. -kj-