Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-12-02 / 23. szám

Paksi Hírnök 18 2011. december 2. Nem lesz idén ESZI Kupa „A Tanya Csárda nyerte a 21. alkalommal kiírt ESZI Duna- Sport Kupa kispályás terem­­labdarúgó tornát, a gárda a döntőben, nagy csatában, hosszabbítás után a Piakész együttesét verte. ” — adta hírül a Paksi Hírnök 2011. január 4- én. A jövő évi első lapszám­ban egészen bizonyosan nem olvashatnak a huszonkettedik torna győzteséről és a vég­eredményről, az esemény ez­úttal elmarad.- Az előzetes igények, felmé­rések alapján kiderült, hogy az NB I-ben és az NB II-ben sze­replő felnőtt futballistákat klubjuk nem engedi el a torná­ra, de még az utánpótláskorú labdarúgókat sem. Rendezvé­nyünk fő célja, vagyis a játék népszerűsítése így alapvetően csorbul. Nem áll szándékunk­ban még egy városi bajnoksá­got szervezni, hiszen az ama­tőrök sorozata bejáratott és ki­válóan működik. A kevesebb csapat miatt viszont a nevezé­si költségek is emelkednének, ezért több, előzetesen indulni szándékozó együttes szponzo­ra jelezte, nem tudja kifizetni a torna díját — sorolta az oko­kat Adorján György főszerve­ző. Az ESZI Kupa jövőjével kapcsolatban elhangzott: az idei küzdelemsorozat elmara­dása nem jelenti azt, hogy 2012 decemberében sem ren­dezik meg a kispályás labda­rúgótornát. A Paks Városi Amatőr Kispályás Labdarúgó­bajnokság a tervek szerint a szokásos időpontban, tehát ja­nuár elején rajtol. Faller Gábor (Rp-ßit számítástechnika 75/510-268 Viszlát, füstös kiskocsmák: itt a dohányzási tilalom 2012. január 1-jétől tilos a dohányzás min­den zárt légterű helyen, többek között a munkahelyeken és vendéglátó helyiségek­ben is. Erről még április 26-án döntöttek a honatyák, amikor megszavazták a Fi­­desz-KDNP koalíció nemdohányzók védel­méről szóló törvényjavaslatát. A szigorú szabályozás célja, hogy a dohánytermékek for­galmazásának részleges kor­látozásával csökkentsék a kiskorúak hozzáférését ezek­hez a termékekhez, illetve hogy védelmet biztosítsanak a nemdohányzók, valamint az életkoruk vagy egészségi ál­lapotuk miatt egyébként fo­kozott védelmet igénylő sze­mélyek részére a passzív do­hányzás káros hatásaival szemben. Ez a hivatalos in­doklás jelent meg az új tör­vény elfogadásakor. A szigo­rított szabályozás szerint 2012. január elsejétől tiltott a dohányzás minden közforgal­mú intézmény és a munkahe­lyek valamennyi zárt légterű helyiségében, emellett a szó­rakozó- és vendéglátóhelye­ken, az aluljárókban, a közös­ségi közlekedési eszközökön és a megállókban, a játszóte­reken, valamint a játszóterek ötméteres környezetében, de az önkormányzat további til­tott helyeket is meghatároz­hat. Jövő év elejétől a vona­tokon sem lehet dohányozni, megszűnnek a dohányzóko­csik. Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól legalább öt méterre lehet ki­jelölni, kivéve azoknál a ven-Bútortervező és értékesítő munkatársat keres a Fritz Belsőépítészet. Lakberendező vagy bútorasztalos végzettség, ill. számítógépes ismeret (Excel, tervezőprog­ram) előny. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a fritz2@enternet.hu e-mail címen lebet. Bővebben: www.fritzbutorok.hu déglátóhelyeknél, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejá­rat előtt van lehetőség. Vi­szont továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szóra­kozóhelyeken és a kerthelyi­ségekben. Szabadtéren sem lehet kijelölni dohányzóhe­lyet közoktatási, gyermekjó­léti és gyermekvédelmi, illet­ve egészségügyi intézmé­nyekben. A szigorú korláto­zás az egész magyar lakosság egészségének védelmét szol­gálja - olvasható a szakmi­nisztérium honlapján hi­szen a dohányzás több évvel csökkenti a várható élettarta­mot. A felmérések szerint a ma­gyar lakosság 38 százaléka dohányzik, emiatt a tüdőrák okozta halálozást tekintve Magyarország világelső, pe­dig a dohányzás okozta halál megelőzhető. A szabályozás betartását az ÁNTSZ fogja ellenőrizni, a tilalom megsér­tése esetén egészségvédelmi Ei m Ha 2012. január 31-ig elektromopedet rendel, akkor 10% kedvezményt ajándékozunk Önnek ÜNNEPI AKCIÓ ELEKTROMOPED kedvező Áron Ingyenes kipróbálási lehetőség akár az Ön utcájában is! 06-30/433-88281 bírságot fog kiszabni. Az új szabályozás bevezetése után, három hónap türelmi idő le­teltével, 2012. április elsején kezdődik a bírságolás a tör­vényt megsértők esetében. A 20 és 50 ezer forint közötti egészségvédelmi bírságot, il­letve a maximum 30 ezer fo­rintos helyszíni bírságot az ÁNTSZ számlájára kell befi­zetni. Az ÁNTSZ az így be­folyt összeg felét havonta át­utalja az egészségügyért fele­lős minisztériumnak, ahol do­hányzás-megelőzésre, a do­hányzásról való leszokást tá­mogató programokra, egész­ség-megőrzési célokra, vala­mint az egészségügyi ellátás színvonalát fejlesztő progra­mokra használható fel. Szigo­rodnak a dohánytermékek forgalmazására és a cigaret­tásdobozok csomagolására vonatkozó előírások is, ezek betartását az eddig megszo­kottak szerint a fogyasztóvé­delmi felügyelőségek ellen­őrzik. Az általunk megkérdezettek közül sokan még nem hallot­tak az új szabályozásról. A paksi vendéglátó egységek vezetői egyetértenek a szigo­rítással, és be fogják tartatni vendégeikkel az előírásokat. Kiss Miklós, a Kiss-Nádas Vendéglő tulajdonosa már öt évvel ezelőtt kirakta a do­hányzást tiltó táblát üzletében. Azt mesélte, hogy ettől nem csökkent a forgalma, sőt van­nak, akik éppen azért járnak a vendéglőbe, mert ott nem le­het rágyújtani. A Szivacs Bü­fében gyakran alakul ki vita a cigarettázók és a nemdohány­zók között a füst miatt, az új szabályozásnak köszönhetően ez megszűnik, tudtuk meg Jilling Jánostól. A cégvezető tájékoztatása szerint a piactéri egységben a bejárattól öt mé­terre lesz kijelölve dohányzó­helyjanuártól. Dallos Sz.

Next

/
Thumbnails
Contents