Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-11-18 / 22. szám
Fotó: Szaffenauer Ferenc 2011. november 18. 9 Paksi Hírnök Megszentelték az újbort Szabó Vilmos Béla evangélikus esperes, dr. Keresztes Pál katolikus plébános és a városunkban vendégeskedő viski református lelkész, Jenei Károly együtt áldotta meg az újborokat a hétvégi Sárgödör téri Márton-napi ünnepségen. A köszöntőt idén Teli Edit alpolgármester tartotta, aki tősgyökeres paksi lévén a pincesorhoz kapcsolódó személyes élményeit idézte fel. Már délután három órakor megeleve- g a> nedett a tér, ahol a Roger £ Schilling fúvószenekar, vala- § mint a Pikk Dráma Színtársu- =§ lat előadása szórakoztatta az % érdeklődő közönséget. A paksi £ fiatalok komédiáját a hagyományokhoz híven a hordók csapra verése követte, melyekből Tóth Ferenc országgyűlési képviselő, dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző és Kern József önkormányzati képviselő, kormánymegbízott fakasztott vörös-, fehér- és rozé bort. Tóth Ferenc elmondta, fontosnak tartja, hogy az ilyen rendezvények alkalmával sok ember összejön, és a kedves barátok, ismerősök egy-egy pohár bor, illetve finom ételek mellett elbeszélgethetnek, élvezhetik egymás társaságát. Mint mondta, katolikus parasztcsaládban nőtt fel, de sosem volt szőlőjük, és nem is volt szokás náluk a borivás, így csak felnőtt fejjel kezdte ízlelgetni a nedűt, aminek azóta kedvelője lett, de a visszafogott borivók közé tartozik. A Márton-napi újboráldás szokását hagyományteremtő céllal elevenítette fel immár kilenc éve a Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete, ilyenkor a termelők, gazdák a régi időkhöz hasonlóan bemutathatják boraikat, beszámolhatnak az évi termésről és a borok minőségéről, melyet ilyenkor egy ökumenikus szertartás keretében meg is áldanak, tudtuk meg Polgár Zoltántól. Az egyesület alelnöke elárulta, a rendezvényre ellátogatókat meg is vendégelték, háromfajta újbor és libapástétom került az asztalra. Polgár Zoltán hozzátette, idén nagyon jó évet zártak a borászok, a termés minősége, cukorfoka kiváló, és a pincékben is serényen zajlik a munka. MD Márton-napi rendezvényre és felvonulásra várták az érdeklődőket a Napsugár Óvoda Vörösmarty és Munkácsy utcai ovisai és a Bezerédj általános iskola nemzetiségi német nyelvet és táncot tanuló diákjai november 11-én a városháza előtt. A gyerekek lámpás felvonulással indultak az intézményektől a polgármesteri hivatalhoz, ahol Márton-napi köszöntőt, valamint zenés-táncos műsort adtak, emellett a Roger Schilling fúvószenekar is fellépett. A programhoz Márton-napi lakoma is dukált: libazsíros kenyeret kínáltak az érdeklődőknek. Szent Imre napján A templom búcsúját, Szent Imre herceg ünnepét tartották Dunakömlődön a közelmúltban. Az ünnepi szentmisén a magyarországi németek zászlóját adományozta az egyházközségnek a paksi Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat. A templom búcsúja annak a szentnek a napja, akinek tiszteletére felszentelték a templomot - Dunakömlődön Szent Imre hercegé. A vasárnapi szentmisén megáldották Győrffy József Szent Mónika című festményét és a magyarországi németek zászlóját, amelyet a Paksi Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat adományozott. Féhr György, a német önkormányzat elnöke elmondta, hogy a dunakömlődi származású Schilling Roger atya kapcsán szoros kötődés alakult ki a dunakömlődi egyházközség és a paksi német önkormányzat között, a zászló ezt az összetartozást szimbolizálja. Az egyházközségben fontosnak tartják, hogy lélekben felkészüljenek az ünnepre, amihez már hagyományosan a művészetet hívják segítségül, emelte ki Fitt Szabolcs plébániaigazgató. Ennek megfelelően az ünnep előestéjén Agárdi Kovács Attila festményeiből nyílott kiállítás a plébánia közösségi házában, majd szeretetvendégségbe invitálták a megjelenteket. Az ünnepi hétvégén boráldást is tartottak a településen.-gyöngy-