Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-09-23 / 18. szám
Paksi Hírnök 12 2011. szeptember 23. Paksi préshazak A szeptember beköszöntével megélénkült a Sárgödör tér forgalma, benépesültek a présházak közti utcácskák, a gazdák sürögnek-forognak, hordót mosnak, előkészülnek a szüretre. A paksiak életében emberemlékezet óta fontos szerepet játszott a szőlőművelés és a borkészítés, ami a meggazdagodás legbiztosabb forrását jelentette évszázadokon keresztül. A keresztes hadjáratok Balkánra tartó seregeinek útvonalába eső településnek a bor a gabona mellett a legkeresettebb árucikke volt. A XVI. század utazói is beszámolnak erről: „Augusztus 2-án... délben Pakson tartottunk pihenőt; itt jó bort, kenyeret, tojást, szőlőt, szénát és más egyebet találtunk. Egykoron szép, nagy mezőváros volt, de a török fölprédálta, majd 1553-ban a hajdúk is fölégették. A törökök félnek is tőlük, naponta körbeportyáznak, s akit kézre kerítenek közülük, azt agyonverik. A Duna mentén fekszik magas, agyagos partszakaszon, két nagy kőtemploma van, továbbá az agyagos földben sok hűvös pincéje... ” - írta Hans Derschwam 1555-ben. Evlija Cselebi, a legismertebb török utazó 1663-ban nagykiterjedésű szőlőskertekről számolt be: „... A város mögött sok szőlő van, s az egész hadsereg szőlőt eddegélve vonult át. Kellemes és jó levegőjű hely ez is, népe különösen barátságos,...’’ Ismerve a sereg több ezres létszámát, valószínű, hogy abban az évben már sok munkát nem kellett a szüretelésre fordítani... Idézhetném további sorokban hosszasan, számtalan leírás, útinapló említi meg a jó paksi bort és a pincéket, de a szőlő- és borkultúra városszépítő erejéről számomra az alábbi szerző érvelt a leghatásosabban: „...Igaz, hogy a számos közbirtokosság műveltebb kör s a városnak népességéhez aránylag élénk kereskedése közelebbről is érdekelhet bennünket; de az utczák rendetlensége, s hol a nagy sár, hol a nagy por s a sok helyt látható elhanyagolt düledező viskófélék még sem igen szerettetik meg e várost, s ki a szőlőskertek felé vezető utat megtalálja, bizonyosan egész Pakson ezt találja a legkedvesebb sétálónak. ” - olvasható az 1870-ben kiadott Honismertető Albumban. Csak egyetérteni tudunk, a szüret és az újborok idejétől különösen kedvelt hely volt a présházsor - és az ma is amelynek zöme Pakson a XIX. század második feléből és a XX. század elejéről származik. A paraszti gazdaságokban az állattartás mindennapos munkája miatt az istállók a családi ház mellé épültek, a házak pincéje a termények: a krumpli, zöldség, marharépa tárolására szolgált, a gabonát a padláson, a kukoricát az udvarban felhúzott góréban tartották. A présház- és a pincesorok a német telepesek által kedvelt gazdálkodási forma építészeti megnyilvánulásai: a szőlő feldolgozása, a bor készítése, kezelése és tárolása nem a szőlő területén, nem is a háznál, hanem a falu mellé szorosan hozzáépült présházakban és pincékben történt. A présházak építésénél nagyon lényeges szempont volt a tulajdonos lakóházának közelsége. A jó bor nemcsak biztos anyagi hasznot, de rengeteg munkát (a szüret után pedig napi teendőket) is jelentett, ám a családfő, a férfiak számára nemcsak elfoglaltságot, de menedéket is biztosított a családi élet viharai elől, ahol a szomszéddal, akit hasonló gondok űztek, meg lehetett beszélni a borfejtés és -kezelés módozatait, az eladás lehetőségeit, az élet gondjait. Kóstolgatni, minősíteni az újbort, összehasonlítani az előző évek termésével. Kellemes és pihentető foglalatosság, egyben szükséges és nélkülözhetetlen munka a szőlősgazda számára, a házától néha csak tízpercnyire, a közelben. Pakson még a múlt század közepén is két présházsoros településrészt találhattunk: egyiket a település északi részén, a Malomhegy lábánál: a Rókus utcában, a Hidegvölgyben és a Tavasz utcában. (A fentebb említett Derschwam a Dunán hajózva feltehetően a Rókus utcai pincéket látta.) Az állandósult telekhiány, a szép dunai kilátással bíró természeti környezet és nem utolsósorban a malomhegyi, hidegvölgyi szőlőskertek felszámolása miatt a legtöbbjüket mára családi (gyakran emeletes) házakká építették át, s csak imitt-amott található még közéjük ékelődve egy-egy présház. (Folytatás a 13. oldalon)
