Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-01-21 / 2. szám

2011, január 21.

15

Paksi Hírnök

Sosem csalódott a paksi emberekben

„Jó tanuló voltam az egyetemen és első év után a kalocsai tanács elnöke megkeresett bennünket és városi ösztöndíjat ajánlott.

Akkoriban 950 forintot kaptam. Hármunkat vettek meg. Aki közelebb állt a tűzhöz, annak adtak sebészetet, belgyógyászatot.

Én nem is voltam magyar anyanyelvű. Engem röntgenbe, tüdőgyógyászatra szántak... Amikor én fiatal orvos voltam, nagyon jól kerestem rádió-, tévéjavítással és fényképezéssel. Jártam lagziba. A trükköm az volt, hogy adtam a fiatal párnak egy albumot 150 levelezőlappal nászajándékba, minden kép meg volt számozva. Adtam egy juzetet is, abban felsoroltam, mellé írhatták, ki milyen képet kér öt forintért darabját.

Feljelentettek, és finoman figyelmeztettek, hogy kontárkodom. De én megmondtam, hogy szereztem szakmunkás bizonyítványt.

Fényképészit is, rádió-tv műszerészit is. ”

Sőt dr. Kárpáti Istvánnak mérlegképes kettős könyvelői végzettsége is van, dolgozott főkönyvelőként téeszben. Onnan meg térképésznek csábították el. A fényképészet, fotózás és a technika iránti érdeklődés egész életén át elkísérte. Bár a technika — mint bevallja - elment mellette. A minap szétszedte a tönkrement digitális képkeretet és a benne lévő vagy húsz integrált áramkör láttán úgy vélte, erre tényleg a nyugati „használd és dobd el” elv érvényes. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne bütykölne ma is szívesen rádiót, mi egyebet.

A tüdőgyógyász főorvos Dusnokon született bunyevác családban. Erről az időszakról nem szívesen beszél, de azt nem rejti véka alá, hogy nagyon szegény gyerek volt, s az élet kiskorában nem bánt vele kesztyűs kézzel, amiben jelentős szerepe volt délszláv származásának. Azt, hogy több lábon kell állni, egy Dusnokon élő lengyel embertől tanulta meg, csakúgy, mint a fényképezést. Egy másik lengyel rádióamatőr volt, tőle is tanult. Az orvosi egyetemet 22 éves kora után kezdte el, orvosként Kalocsán helyezkedett el. A fenti történet ebből az időből való. Paksra már pedagógus feleségével, Verával érkezett és lányukkal, Virággal. Viktor fiuk itt született. Hívták Kecskemétre is, de ő azt pusztaságnak, csupa homoknak látta. A Duna-parti városka, Öreg-Paks hangulatos utcái, a barátságos emberek viszont megfogták. 38 éve, január elején nevezték ki a paksi tüdőgondozóba.

„Ha nem nagyképűség, akkor a hasznos, értelmes, alkotó életemből itt töltöttem a legtöbbet. Engem a paksiak befogadtak. Nagyon sok kedves barátom lett. Engem 38 év alatt soha senki nem bántott. A Csók doktor volt az első, akit megismertem. Azt mondta, mióta ő itt van, paksi emberben nem csalódott. Te sem fogsz csalódni, ha rendesen dolgozol, mondta nekem. így is volt. Meghívtak bennünket disznótorba, lagzikba. Nagyon gyorsan ment a beilleszkedés, 9 évig éltünk a Kishegyi út 6. szám alatt, első lakóként parkosítottunk. Most is él a boróka, amit Jakabszállásról hoztam. ”

Kárpáti István soha semmilyen pártnak nem volt tagja. A politika sose bántotta. A kommunizmusban volt a három „té”, meséli. A tilt, tűr, támogat. Őt nem bántották. Nem is támogatták. Igaz, nem is tartott rá igényt. 1985 óta külföldön nem járt. Azóta számára Szelíd a világ közepe, a család, a barátok, Nyugaton élő rokonok adják ott egymásnak a kilincset. Vettek ott egy ötször ötös papundekli kisházat. Azt építgetik, bővítgetik. Egyszer melléépítenek, egyszer tetőteret csinálnak. Alapja sem volt, azt is utólag betonozták, a földet szeneslapáttal ásta ki méterenként a főorvos úr. — Ott pihentem ki az ülőmunkát. Itt is van kert, de ott kalapalhatok, furhatok-faraghatok - mondja. - Barkácsol? - kérdezem. - Ugyan, dehogy. Szakipari munkát végzek! - Profi gépei és felesége, Vera személyében segédmunkása is van. Most, hogy már apja szavaival szólva sírig szabad, Szelíd még inkább felértékelődik. Több jut a családra és a barátokra, akik nagyon fontosak az életében, bár közülük sajnos sokan már meghaltak.

A szabadságot - legalábbis egyelőre - még élvezi. Igaz, még csak néhány hét telt el, amióta nem dolgozik. Teljesen nem szakadt el a szakmától, a heti két magánrendelése változatlan. Egyébként hajnalig olvas, tévézik, reggel sokáig lustálkodik. „Reggel fél 8-kor felkelek, megeszem a reggelimet, beveszem a vérnyomásgyógyszeremet, aztán visszafekszem ” - meséli. Azt is hozzáteszi, hogy ‘95-ben szívritmuszavara volt, kórházba került. Akkor jelent meg az orvosi szaklapokban, hogy a vörösbor szív- és érvédő, azóta napi egy-két pohárral megiszik, korábban soha nem ivott alkoholt. Harminc éve kémiai fájdalomcsillapítót nem vett be, nem is ismeri a nevüket. Azóta alkalmaz akupunktúrát, így megoldja a problémát lézerrel, tűvel vagy akupreszszúrával. Nem csak keleti medicinát alkalmaz, életmódja is keleti. Mértékkel eszik, zöld teát iszik, nem fogyaszt répacukrot és sokat ad a megelőzésre, mert a kínai mondás szerint a bölcs ember nem akkor kezd el kutat ásni, ha szomjas.

Mindennek ellenére Kárpáti doktor most úgy érzi, megöregedett. Hiába volt mindig munkamániás, nem vágyik a tüdőgondozóba dolgozni. Régen számolta a napokat a szabadsága alatt, hogy mikor mehet vissza, mert hiányzott a szakma, a jó kollektíva. Utóbb már azért szorongott, mert fogytak szabadságának napjai.- Elfogyott bennem valami, szellemi kopás is van - összegzi. ‘99-től már nyugdíj mellett dolgozott, azonban jelentkező nem volt a helyére. Még szégyellte is, hogy ennyire rossz szakma ez a tüdőgyógyászat. Most akadt méltó utód. Ahogy búcsúztatták, az illő volt a tüdőgondozóban töltött 38 évéhez. Délután fél háromtól hajnali fél háromig tartott a buli, amiről annyit elárult, hogy bitang jól érezték magukat. Vida Tünde